Maradnak a hagyományok, vagy berobbannak az újítások? Ez az a kérdés, amely a húsvét közeledtével a legtöbb emberben megfogalmazódik. Az elmúlt pár évben egyre többször hallottam az ismerőseimtől, barátaimtól, hogy az egyik legfontosabb keresztény ünnepet kirándulással vagy külföldi utazással töltik, legrosszabb esetben nem helyeznek rá hangsúlyt. Ennek egyik kísérőjelensége a locsoló fiúk és férfiak évről évre fogyatkozó száma.
A húsvéti hagyományok közül talán a locsolás és a tojásfestés a legnépszerűbb köreinkben, mindkét szép szokás a régmúltba nyúlik vissza. A locsolás napja húsvéthétfő, amelyet még vízbehányó hétfőnek is neveznek. Ez a szokás nemcsak a magyarlakta területeken, hanem Szlovákiában, Csehországban, Lengyelországban is jelen van a mai napig. Székelyföldön a locsolók kisebb csapatokba verődve, házról házra járva vödrökkel látogatták meg a pártában maradt lányokat. Kis körútjukat mindig a keresztanyjuknál kezdték, aki 8-10 hímes tojással jutalmazta meg vendégeit. A 21. században a vödörrel és főként vízzel való locsolás szokása megszűnt, néhol még megtalálhatjuk, egyre különösebb formát öltve, lásd pl. vízipisztolyos újítások. Az illatos kölnivizes köszöntésekhez hozzátartozott a vicces vagy hálát kifejező vers. Napjainkban ezt a szokást egyre többen kerülik, és nem fogadnak locsolókat. A pandémia évei alatt megszűnni látszott, de reményeim szerint tovább fog élni, a többi hagyomány kíséretében.
A pirostojás-festés története szerint egy nő, egy kosár tojást tartva kezében, a megfeszített Jézus Krisztushoz ment, akinek a kicsorduló vére megszínezte azokat.
Attól fogva vált szokássá a tojásfestés. A tojások megírása precíz és időigényes folyamat. A szebbnél szebb virágos és indás motívumok elkészítését minden évben egyre több helyen próbálhatják ki az érdeklődők. A nagyhéten tematikus délutánokon tartják ezeket az alkalmakat különböző egyesületek és egyházak. Főként felnőtteknek szólnak a programok, de a tavaly már az apróbbaknak is szerveztek hagyományápoló eseményeket. A tinédzsereket nem nagyon sikerül megszólítani, a sok örökség, amely átadásra vár, nem tudja felvenni a versenyt a modern internettel. Néha sikerül őket is megszólítani, elsősorban azokat, akik szeretnek kézműveskedni. Sokan nem tudnak ellenállni a sok színes, új technikával készülő húsvéti tojásoknak, amelyek a csipkétől elkezdve a csillámig mindenfélével díszítve vannak.
Tájainkon sok dísszel csinosítják a házak kapuját. Parajdon és a környékbeli falvakban évente megcsodálhatjuk a pompásan feldíszített fenyőágakat. A dekoráció színes szalagokból és tojás alakú díszekből áll. A feldíszített fenyőágat a fiúk viszik a kiszemelt lány házához a nagyszombatról húsvét első napjára forduló éjjelen. Azt a lányt illeti a falu legszebb lánya megnevezés, aki a legtöbb fenyőágat kapta.
A húsvéti bálok után bárányhús kerül az asztalra. Szép szokás az ételszentelés, amely főként Csíkszeredában és Gyergyóban terjedt el, a legtöbben az örmény ételszentelésre sietnek. Már hajnalban hosszú sorokban állnak a családok, kicsitől nagyig, a feldíszített kosár megáldására várva. A kosarak húsvéti sonkát, kalácsot, tojást, bárányt és bort tartalmaznak a gyertya mellett.
Városi környezetben előre meghirdetett passiójátékokat láthatunk. Ez az a tevékenység, amelyben a legtöbb önkéntes fiatal részt vesz. Talán az lenne a leghasznosabb, hogy a hagyományokat interaktív módon adnánk át a fiatalabb generációknak.
A beszélgetéseim alatt azt tapasztaltam, hogy a mai fiatalok a külsőségeken túl nem fordítanak nagy hangsúlyt az ünnep megélésére. A legtöbben azt várják, hogy túlessenek rajta, és vége legyen a sok, általuk felhajtásnak gondolt készülődésnek. A szokások megtartását áthárítják az idősebb családtagokra, akik titkon remélik, hogy egyszer a mai fiatalok is belátják ezek fontosságát. Addig is mindenkit arra buzdítok, hogy ne hagyja elveszni értékeinket, hagyományainkat, irigylésre méltó szokásainkat.
Miclea Andrea Szidonia
