A zongorától a hidrogénbombáig (2.)

Teller Ede 1936 és 1990 között nem járt Magyarországon, a magyar nyelvet ennek ellenére is tökéletesen beszélte. Saját bevallása szerint hálás volt, hogy magyarul tanulhatott, fél évszázad múltán is felidézett több magyar verset is, sőt azt is megemlítette, hogy a magyar nyelv sajátos logikája a tudomány terén is előnyt jelentett számára. Éppen ezért ragaszkodnunk kell anyanyelvünkhöz is, mert magyarul tanulva – magyarul énekelve! – lehetünk igazán esélyesek. Aki feladja anyanyelvét és zenéjét egy könnyebbnek vélt másikért, saját esélyeiből farag le.

A humorkedvelő tudós egyik érdekes megállapítása a pesszimizmusról szól: „A pesszimista az olyan ember, akinek mindig igaza van, de soha sincs öröme benne”. Ezzel szemben: „Az optimista olyan ember, aki úgy gondolja, hogy a jövő bizonytalan. Állítom, hogy optimistának lenni kötelesség, mert ha (…) elhiszem, hogy a jövő bizonytalan, akkor megnő a felelősségünk, hogy ebben a bizonytalanságban azt tegyük, amit legjobbnak látunk”.

1990-ben hazalátogatott Magyarországra. Látogatása során a paksi atomerőműben is szemlélődött, s hogy emlékezetes maradjon a látogatása, az Atomenergetikai Múzeum fogadótermében Mozart C-dúr szonátájának második tételét adta elő. Előadás után kellő humorral a következőket írta a kottalapra: „Szép lenne, ha jól menne. De a zongora sokkal nehezebb, mint a fizika”. Ma a múzeum féltve őrzött kincse a zongora és a Teller Ede kéziratát őrző kottalap is. A tudós kissé szerénykedve beszélt zongoratudásáról, de az interneten elérhető videofelvételen látható és hallható, hogy a hangszer a kilencvenéves ujjaknak is engedelmeskedik.

További érdekesség a nagy tudósról, hogy egy verset is írt – mégpedig magyarul.

 

Teller Ede 

Vers cím nélkül

Keresni, várni, semmit sem akarni,

Szeretni, vágyni, egyedül maradni.

Nézni a világot becsukott szemekkel,

Látni azt, amit még nem látott meg ember.

 

Gyönyörködni titkos, mély harmóniákban,

Emlékezni arra, mit sohasem láttam.

Szeretni, imádni a szent tisztaságot,

A szelet, a felhőt, a havat, az álmot.

Tenni a helyeset, nem kis öröm-pénzért,

Nem a túlvilági örök üdvösségért.

Tudni, hogy nincsen cél, tudni, hogy nincs Isten,

Félni, hogy talán még igazság sincsen,

Tudni: az ész rövid, az akarat gyenge,

Hogy rá vagyok bízva a vak véletlenre.

És makacs reménnyel mégis, mégis hinni,

Hogy amit csinálok, az nem lehet semmi.

És örülni tudni a nagy megnyugvásnak,

A fájdalmat, örömet gyógyító halálnak.

 

Egy életút összegzése ez a vers, s hogy megértsük a tudós fájdalmát, melyet megemlít a versben, tudnunk kell, hogy Magyarországon maradt családjából többen a holokauszt áldozatai lettek. Akik megmenekültek, azokat aljas eszközökkel a szovjet hatalom igyekezett felhasználni, hogy szóra bírhassák a tudóst, hogy eláruljon valamit az amerikai atomtitkokból. Ezekről az eseményekről Gervai András írt dokumentumregényt Titkos Magyarország címmel. Teller Ede versét Karády István zenésítette meg.

Külön erdélyi vonatkozású érdekesség, hogy Teller Ede 2002-ben elvállalta a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nemzetközi tanácsadó testületének tiszteletbeli elnöki tisztét.

A nagy tudós nem sokáig lehetett ebben a tisztségben, ugyanis egy év múlva, 2003. szeptember 9-én, 95 évesen távozott közülünk.

Darabont Tibor, Teller Ede egykori személyi titkára több érdekességet is megosztott a tudósról: „22 éves korában elvesztette jobb lábfejét egy villamosbalesetben; német klasszikusokat hallgatott leginkább; pingpongozni is nagyon szeretett; kiválóan zongorázott, négykezesben is remekelt; sziporkázó humorérzékkel rendelkezett; időjárás-előrejelzéssel is foglalkozott”. Íme, a nagy emberek arról is híresek, hogy mivel foglalkoztak még munkájukon kívül – ez egy példa számunkra, hogy legyünk érdeklődőek minél több minden iránt, mert akkor érthetjük meg jobban a világot.