„Azért születtem a világra, hogy Vásárhelyen otthon legyek”

Mint minden évben az idén is a Bernády Napok, kiemelkedő záró rendezvénye a Kultúrpalotában megrendezett gálaműsor, amelynek keretében a Bernády Alapítvány kuratóriuma odaítéli a városépítőről elnevezett díjat – Gyarmati János szobrászművész plakettjét – egy olyan személyiségnek, aki méltó a Bernády örökségre.

Mint minden évben az idén is a Bernády Napok, kiemelkedő záró rendezvénye a Kultúrpalotában megrendezett gálaműsor, amelynek keretében a Bernády Alapítvány kuratóriuma odaítéli a városépítőről elnevezett díjat – Gyarmati János szobrászművész plakettjét – egy olyan személyiségnek, aki méltó a Bernády örökségre.

A díjazást megelőzően Nagy Miklós Kund, az alapítvány kuratóriumának tagja a diákvetélkedő nyertes tanulójának írásából idézett, amiből kiderült, hogy az új nemzedék képviselői miként képzelték el a találkozást Bernády Györggyel. Érdekes volt hallani, hogy miként gondolkodnak róla ma a fiatalok. Borbély László, az alapítvány elnöke, folytatva a gondolatot, kifejtette, az alapítvány, a Bernády-napok célja ápolni a polgármester szellemi örökségét. Amióta a kezdeményezés beindult, felnőtt egy nemzedék. S hogy miként gondolkodott a polgármester, tükrözi az a kijelentés is, amelyet akkor tett, amikor a korabeli tanácsosok megkérdezték, minek kell egy poros városnak Városháza és Kultúrpalota. „... Nem a mának építünk, a mi épületeink az eljövendő századokat, unokáink utódait is kell szolgálják. A jövendő még számtalan hivatalt hord a mélyében” – idézte Borbély László a volt polgármestert, majd hozzátette: az utódok felelősséggel tartoznak nemcsak Bernádynak, hanem a Bolyaiaknak, Aranka Györgynek, Sütő Andrásnak is. Sok még a feladatunk, a dolgunk, s hogy méltók legyünk a nagy polgármester örökségéhez. Mi mindannyian egy kicsit Bernádyak, marosvásárhelyiek kell legyünk, bárhol is élünk a nagyvilágban.

Ezt követően az alapítvány elnöke méltatta azt a személyiséget, aki az idén átvehette a díjat.

A díjazott 1940-ben született Marosvásárhelyen. 50 éve rendez, tanít, nemzedékeket indított el a színművészet útján. Egyetemi professzor, rendező, akit egyszerűen csak Mesterként szólítanak a szakmabeliek és nem csak. 193 különböző rendezése volt. 24 fesztiválon nyert díjat, négy könyve jelent meg, hét különböző kitüntetés tulajdonosa. „Fantasztikus pedagógus, aki 50 éven át több ezer diákkal megszerettette a színházat és az emberi értékeket.”

Mindezek után nem volt nehéz kitalálni, hogy az idei díjazott Kovács Levente.

A Mester, miután vastaps közepette átvette a plakettet, a rá jellemző humorral köszönte meg az elismerést.

– Három találkozásom volt Bernádyval. 1946 tavaszán ebben, itt indult (sz. m.: Kultúrpalota) el a Székely Színház. Kis Géza bácsi, nagybátyám, a Bolyai pedagógusa kézen fogva vezetett végig az épületen és mesélt a polgármesterről. Én gyerekként az előcsarnokban, a lépcsőkön játszhattam. Második alkalommal: 20 évig laktam a főtéren, a 14. szám alatti épületben. Erről a 90-es évek elején megtudtam, hogy miután Bernády családi konfliktusai következtében elvált, kilenc hónapig abban a szobában lakott albérlőként, ahol én, sőt az ágya is ott volt, ahol az enyém, így éjszakánként képzeletbeli párbeszédet folytathattam vele. Harmadszor amikor írnom kellett egy könyvet a marosvásárhelyi Székely Színház történetéről, alkalmam volt tanulmányozni a Bernády György által megrendelt nemzeti színház épületének a tervrajzát, amely sajnos nem épülhetett meg. Ez is tükrözte azt, hogy Bernády nagyon átfogóan, jövőre tekintően gondolkodott. S arra törekedett, hogy lakható, élhető és élvezhető város legyen Marosvásárhely. E három irányelv szabta meg a gondolkodásmódját. Én a harmadik kategóriában igyekeztem megtenni mindent. Amint átnéztem az 50 év munkáját, kiderült, hogy legalább 2000 est volt a városban, amikor az én rendezésemmel próbáltam élvezhetővé tenni az ittlétet. Ennyivel járultam hozzá, hogy a Bernády-örökség megvalósuljon – mondta többek között Kovács Levente, majd hozzátette: 500 évvel ezelőtt feljegyeztek egy latin mondatot, amely magyar fordításban így hangzik: „Magyarországon kívül nincs élet, s ha van, az nem ilyen”. Ezt adaptálva lefordítottam: Marosvásárhelyen kívül nincs élet, s ha van is, minek. Ezt kiegészítve Tamási Áron híres mondatának sajátos értelmezésével: Azért születtem a világra, hogy Vásárhelyen otthon legyek. Köszönöm a sorsnak, hogy vásárhelyi lehettem, s köszönöm, hogy ezt elismerték nekem! – zárta gondolatait a Mester.

A díjazást követően Zsédenyi Adrienn (Zséda) énekesnő mutatta be alkalomhoz illő műsorát, amely saját dalokat, valamint angol és magyar nyelven előadott külföldi slágereket is tartalmazott. A bájos, jó hangú előadóművész közel egyórányi időre elvarázsolta a zsúfolásig telt nagyterem nézőit, hallgatóit.