„Gáz van”!
Ezúttal arról a „gázról” szeretnék szólni, ami a gázszolgáltató vállalat számláit lengi körül, és amelyik szerintem legalább annyira bosszantó, mint a város levegőjében néha érezhető, kellemetlen ammóniabűz.
Ezúttal arról a „gázról” szeretnék szólni, ami a gázszolgáltató vállalat számláit lengi körül, és amelyik szerintem legalább annyira bosszantó, mint a város levegőjében néha érezhető, kellemetlen ammóniabűz, és ami talán nem is annyira veszélyes, amint azt a laikusok – de nem csak ők – vélik.
1974 óta vagyok földgázfelhasználó, és azóta vezetek havi nyilvántartást a kifizetésekről. Az első három évtizedben (70-, 80-, 90-es években) a közköltséggel együtt egyenlítettük ki az elfogyasztott gáz árát is, különösebb fennakadás nélkül. A nyilvántartásokban egyszerűen és világosan két szám jelent meg: az elfogyasztott gáz mennyisége és a kifizetendő összeg. Ezen nem volt mit nem érteni.
A számlázással kapcsolatos tájékozatlanságunk, gyanakvásunk, esetleg elégedetlenségünk az egyéni gázórák felszerelése után kezdődtek. A 2000-es évek elején még az elégetett gáz mennyisége után fizettünk, aztán bevezették az elhasznált energia szerinti számlázást, amire a fogyasztónak egyáltalán nincs rálátása. Még azt sem tudja, ki hogyan állapítja meg a gáz kalóriaértékét. Reméljük, nem a szolgáltató egymagában!
Az elégedetlenségek, panaszok a számlák bonyolultabbá vállasával párhuzamosan növekedtek. Egy átlagos fogyasztó számára – és a többség azok vagyunk – a jelenleg kibocsátott számlák szinte áttekinthetetlenek, vagy alig értelmezhetők.
Az én panaszom a számla túlbonyolítása mellett a gázfogyasztás előzetes becslésének a módszerére vonatkozik, ugyanis nem tudom felfogni, hogy a vállalat szakemberei milyen módszerrel végzik az előzetes becslést (estimare). Hogy az nem matematikai, statisztikai módszerekkel történik – bár tudtommal a cégnél főleg műszaki és gazdasági szakemberek dolgoznak.
Az adatsor szépen mutatja, miként emelkedett családom gázszámlája az évek során, de én most nem ezt, hanem az előzetes becslés módját kifogásolom, mivel 2011 februárjára az előzetes becslés (estimare) szerint 344,14 lejt kellett fizetnem, amit egyetlenegy statisztikai adat sem igazol. Ezt az előzetes becslést nem indokolja még az adatsor maximális értéke sem, de még az általam eddig kifizetett legnagyobb havidíj, a 280 lej sem. A túlszámozásoknak „köszön-hetően”, már három hónapja nem kellett gázszámlát fizetnem, és még mindig van 76,24 lej a szaldómban.
Szerintem az előzetes becslés során csak egy szempontot vettek figyelembe: minél több pénzt beszedni előzetesen a fogyasztótól, és használni azt ellenszolgáltatás nélkül. Az általam februárra kifizetett összeg alapján, a fogyasztók nagy számát tekintve, fel lehet becsülni, hogy mekkora összeg került fel előzetesen a szolgáltató bankszámláira. Úgy tűnik, az előzetes becslés nagyszerű eszköze az extraprofit-szerzésnek.
Incze Árpád
