2024. july 20., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Mint levetni este a ruhát…”

Mindenszentek estéjén apró léptek kísérik a temetőkertek fényszigetei felé induló felnőtteket. Nagy igyekezettel segédkeznek a gyertyagyújtásban, szirmot tépnek a virágokról, azzal rakják körbe a néma kőarcokat, mindenfélét kérdeznek, talán énekelnek is, és mindenekelőtt örülnek, hogy a hozzájuk legközelebb állókkal lehetnek, és hogy az emlékezés teréből a sarki gesztenyeárusig visz az út.

Illusztráció


 

Mindenszentek estéjén apró léptek kísérik a temetőkertek fényszigetei felé induló felnőtteket. Nagy igyekezettel segédkeznek a gyertyagyújtásban, szirmot tépnek a virágokról, azzal rakják körbe a néma kőarcokat, mindenfélét kérdeznek, talán énekelnek is, és mindenekelőtt örülnek, hogy a hozzájuk legközelebb állókkal lehetnek, és hogy az emlékezés teréből a sarki gesztenyeárusig visz az út. Úgy gondolom – úgy tapasztaltam –, a gyerekek valahogy így élik meg november első napját. De hogyan bánjunk velük, mit mondjunk nekik, amikor nem egy meghitt családi együttlét keretében, hanem konkrét élethelyzetben, egy hozzátartozó, kedves ismerős vagy szomszéd, netán a dédelgetett házi kedvenc elvesztése révén szembesülnek az elmúlással? A kérdést Suba Mónika pszichológussal próbáltuk körbejárni.

– Hány éves kortól beszélgethetünk a gyerekünkkel a halálról? Lehet ezt egyáltalán életkorhoz kötni?

– Az elmúlás a felnőttvilág, a társadalom egyik legnagyobb témája, amelyet legtöbbször tabuként kezelünk, öntudatlanul elhárítunk. Szülőként sokszor úgy gondoljuk, hogy túl kicsi a gyerek ahhoz, hogy megértse azt, ami nagymértékben előttünk is rejtély. De ha a gyereknek kérdései vannak, azokra mindenképpen válaszolni kell. Nagy Mária 1936-ban elsőként tanulmányozta a gyerekek halálképének fejlődését. Ő határozta meg azt a három fokozatot, amelyen a gyerekek átmennek: 2 éves kortól 5 éves korig visszafordítható történésnek tekintik az elmúlást – ez az animista szakasz –, 5 és 9 év között – a perszonifikáló szakaszban – megszemélyesítik, létező személynek – csontváznak, fehér lepelbe burkolózott alaknak, kísértetnek, kaszásnak – képzelik a halált. A reálisabb látásmód 9 éves kortól alakul ki, amikor az elmúlást egy testi folyamatként fogják fel. Ezeket a fokozatokat azonban nem lehet mereven életkorhoz kötni, az is előfordulhat, hogy a harmadik szakasz kialakulása a felnőttkorig elhúzódik.

– Sokszor a halálfélelem megélésétől féltjük a gyereket, ezért hárítjuk el a témát.

– A gyerek először az elmúlás fogalmával ismerkedik meg, és jóval később vonja le a következtetést, hogy egyszer az ő földi élete is véget érhet. A halálfélelem egyébként sok esetben a szeparációs szorongással függ össze, többek között olyan esetekben, amikor magára hagyják, illetve sírni hagyják a gyereket. A patológiás eseteket leszámítva azonban a gyerekeket nem gyötri a saját elmúlásuk gondolata, sőt, ez az egészséges felnőtteknél is ideiglenesen, illetve az idős kor felé közeledve merül fel.

– Ezek szerint jobb elmondani, mint titkolni a gyerek előtt a családban, illetve az ismeretségi körben bekövetkezett halálesetet.

– Nem szabad letagadni, a gyerek ugyanis érzi az ebből adódó feszültséget. A gyerek kérdéseire válaszolni kell, mindig arra, amit éppen kérdez. Én úgy magyaráztam el egyszer a gyerekeimnek a halál fogalmát, hogy olyan, mint amikor este levetkőzöl, és kilépsz a ruháidból. Egyébként a haláltéma tabuvá válását nagymértékben erősíti az is, hogy mind a születés, mind az elmúlás – a két fogalom kéz a kézben jár, ezt bizonyítják latin megfelelőik is: coitus (fogantatás), exitus (halál) – kikerült az otthoni környezetből, a kórházi világ részévé vált. A „civilizált világ” gyerekei a médiacsatornákon keresztül nap mint nap szembesülnek az elmúlással, mégpedig annak az erőszakos formájával. A természetes halál fogalmát a régi időkben a természettel szoros kapcsolatban élve, a természet körforgását érzékelve is megtapasztalhatták, illetve egy állat levágásakor is megélhették a gyerekek. Ez ma már legfeljebb vidéki környezetben lehetséges.

– A házi kedvencek elpusztulását sokszor azért tagadjuk le, hogy megvédjük a gyereket a fájdalomtól.

– Ha a valóság helyett azt mondjuk, hogy eltűnt a kisállat, csak szorongást keltünk a gyerekben. Meg kell adni neki a lehetőséget, hogy elsirassa, meggyászolja kedvencét, és gyásza megélésében támogatni kell.

– Mit tehetünk abban az esetben, ha valamelyik szülőjét veszíti el a gyerek?

– Az elsődleges gondozók elvesztésekor mindenképpen érdemes szaksegítséget kérni. Ez a terület nálunk még csak ezután fejlődik ki, de én nagyon fontosnak tartom, hogy legyenek olyan szakemberek, akikhez ilyenkor fordulhatunk.

– Hány éves kortól vihetjük temetésre a gyereket?

– Én úgy gondolom, hogy egészen kicsi kortól. A kisgyerek érzelmi szinten reagál az ilyen helyzetekre, az életkorának megfelelően éli meg azt, amit lát. Az a tapasztalatom, hogy minden „felnőtteknek való” helyről, például előadásokról is ki akarjuk zárni a gyerekeket, ez azonban nem helyes. Falun temetéskor a család kisebb tagjainak is feladatuk van, a lányok viszik például a koszorúkat, és így az egész folyamatot a maga természetességében élik meg. Ennek nálunk is így kellene történnie.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató