„Nyolcvanéves” házikenyér
2017-01-18 13:54:00
- Menyhárt Borbála
Miközben beszélgetünk, folyamatosan érkeznek a vásárlók, de legtöbbjüktől Ida néni meg sem kell kérdezze, hogy hány kenyeret kér.
Reggelente már nyitás előtt többen gyülekeznek a Sas utcai pékség előtt, amely az egyik legrégebbi Marosvásárhelyen. Télen, a hidegben van aki az autóban ülve várakozik, az idősebbek pedig szatyorral a kezükben, a kapuban állnak sorba, hogy hazavihessék a ropogós, még meleg, hagyományos házikenyeret. A vállalkozás vezetője, Nagy Ida ma is egy nyolcvan-éves, a nagyapjától örökölt recept alapján készíti a kenyeret.
Sokaknak furcsának tűnhet, hogy meghatározott időpontban menjen valaki a kenyérért, de Ida néni vásárlói közül legtöbben évek, sőt évtizedek óta hűségesek a kis családi vállalkozásnál előállított mindennapihoz. Hiába a boltokban lévő bőséges választék, ők erre esküsznek, számukra fontos, hogy adalékmentes pékáru kerüljön az asztalra.
Miközben beszélgetünk, folyamatosan érkeznek a vásárlók, de legtöbbjüktől Ida néni meg sem kell kérdezze, hogy hány kenyeret kér, vagy esetleg csak felet vinne haza, minden vásárlót jól ismer, tudja, kinek mennyire van szüksége, hogy jóllakjon a család. Mindenkivel jó ismerősként, már-már barátként beszélget el, mindenkihez van egy kedves szava.
Középkorú hölgy érkezik, sajnálkozva mondja, hogy elköltöztek a környékről, így nem tud rendszeresen itt vásárolni, de éppen erre volt útja, és belépett, hogy végre vegyen egy kis finom kenyeret. Alig távozik, egy fiatal nő köszön be kedvesen. Megjegyzi, nemrég hallott az Ida néni pékségéről, és ki szeretné próbálni a hagyományos házikenyeret.
– Tavaly volt nyolcvanéves a pékség – kezd bele a történetbe Ida néni, amikor éppen nem érkezik újabb vásárló. – Nagytatám 12 éves korától pékinasként dolgozott, majd 1936-ban építette ezt a házat és hozta létre a pékséget. Nagyon szerette a mesterségét, még a nyolcvanas éveiben is itt dolgozott. A férjem tőle leste el a szakmát, majd nagytatám halála után ő folytatta tovább – mesélte. Jelenleg Ida néni a mindenes a pékségben, vezeti a vállalkozást, éjjel kel, hogy előkészítse a kovászt, reggel jönnek a pékek, akik előkészítik a kemencébe valót, majd pedig a délelőtt folyamán szintén Ida néni az, aki kiszolgálja a vásárlókat.
Visszatérő vevőik nagy része saját lisztjéből sütteti a mindennapit. Naponta átlagban hatvan, vagy ennél kicsit több kenyér sül, a legtöbb rendelésre, ám mindig gondoskodnak arról, hogy azokat is ki tudják szolgálni, akik esetleg nem szóltak előre, de hazafelé menet eszükbe jut, hogy ennének egy kis finom házikenyeret. Mivel látja, hogy vásárlói elégedettek, Ida néni nem gondolkodik azon, hogy a kínálatot bővítse. Nála egyfajta kenyér kapható, ami 2,6 kilós, és semmiféle adalékanyagot nem tartalmaz. Mosolyogva jegyzi meg, neki bizony fogalma sincs, hogy milyen adalékanyagok vannak a piacon, soha nem is érdekelte.
Több nap után is finom
Hozzáteszi, vannak ugyan vásárolók, akik amiatt mennek más pékségbe, mert az Ida néniéknél kapható kenyeret nem szeletelik fel, ugyanis a meleg kenyeret nem lehet, legkevesebb négy óra kell, amíg alaposan kihűl. Ugyanakkor, ahol kisebb a család, talán jól jönne kisebb kenyér, viszont erre sincs lehetőség, mivel a kicsi kenyér nem sül egyszerre a naggyal. A Sas utcai pékségben kapható mindennapi különlegessége azonban az, hogy napokig eláll, nem vált ízt és nem penészedik meg. Ida néni elárulja, nyáron egy hónapra bezár a pékség, hogy elvégezzék a kisebb-nagyobb felújítási munkálatokat, és sok vásárlójuk ezt megelőzően egy egész hónapra való kenyeret vesz, és lefagyasztja. Kivéve a mélyhűtőből, abroszba csavarják, és három óra múlva ugyanaz az állaga, mintha frissen szerezték volna be – tudjuk meg.
A sütöde másik különlegessége, hogy nemcsak a recept 80 éves, hanem a kemence is, amiben a ropogós házikenyér sül. Ma is a nagytata kemencéjében sütnek, amely a családban immár a harmadik nemzedéket szolgálja. A kemence ajtaját azóta sem kellett kicserélni, csupán a belsejében végeznek évente apróbb javításokat. Ida néni elárulja, 1995-ig kézzel dagasztottak, azóta annyit könnyítettek a munkán, hogy dagasztógépet használnak.
Míg a pékségek zöme minél változatosabb termékskálára, minél nagyobb mennyiségre törekszik, Ida néninek erre nincs szüksége. Akik ismerik és megszokták a kenyerét, azoknál más nem rúghat labdába.
Ida néni számára a pékség nem munkahely, és a kenyérsütés nem egyszerű szakma, hanem a szívügye. Határozottan állítja, csöppet sem fáradt, míg ereje és egészsége engedi, szívvel-lélekkel viszi tovább a pékséget. És szívből reméli, hogy vejei, valamint fiúunokái gondoskodnak arról, hogy a kemencének és a nagytata hagyományos receptjének legyen alkalma kiszolgálni a negyedik generációt is.