„Visszatekintve, de elmegyünk”

Sok mindent elhomályosítanak az évek, ám azt talán soha, hogy milyen hátborzongató érzés az osztálytársaktól való búcsú után könnyekkel küszködve kivonulni a tapsoló tömeg elé.

Volt bolyaisként nem lehet nem átélni mindazt, amit tegnap (május 27-én) érzett az a több mint kétszáz diák, akiknek utoljára szólalt meg az alma mater csengője. Sok mindent elhomályosítanak az évek, ám azt talán soha, hogy milyen hátborzongató érzés az osztálytársaktól való búcsú után könnyekkel küszködve kivonulni a tapsoló tömeg elé, miközben kétes érzések járnak át. Egyrészt elégtétel, büszkeség, hiszen ezt is megérték, másrészt pedig szoronganak, hiszen a neheze csak most kezdődik.

A bolyaisok nagy családja, egykori és jelenlegi diákok gyűlnek össze évente, hogy elbúcsúztassák azokat, akik most lépnek ki a nagybetűs életbe. Ilyenkor érezni igazán, hogy a sokat emlegetett Bolyai-szellem észrevétlenül ugyan, de belopja magát az itt tanulók létébe és egy közösséggé kovácsolja mindazokat, akik egykor a neves tanintézet padjait koptatták.

Tegnap a Bolyai Farkas Elméleti Líceum és Református Kollégium közös ünnepségén a Bolyai kilencedik tiszta magyar végzős évfolyamát indították útnak, több mint kétszáz fiatalnak csendült fel a Gaudeamus. Bálint István, a Bolyai igazgatója büszkén jelentette be, a végzős évfolyam tanulmányi átlaga 8,98, az egyik legerősebb évfolyam hagyja el az iskolapadokat.

– Itt avattunk nagykorúvá, ezért mondhatjátok, hogy tiétek itt a tér. A négy év alatt volt, amikor örültetek, volt, amikor csalódottan azt mondtátok: nem jövünk iskolába. De az emlékeket magatokkal viszitek, és majd évek múlva, visszaemlékezve elmondhatjátok: Ilyenek voltunk, vadak és jók… Vannak dolgok, amelyek örök érvényűek, például az, hogy bolyaisok voltatok. Kívánom nektek, hogy sikeres, boldog felnőttekké váljatok és mindig a legjobbat adjátok a világnak – búcsúzott a végzősöktől az igazgató.

Székely Emese, a Református Kollégium igazgatója meghatódva szólt az elballagó fiatalokhoz, az Oscar-díjat nyert A király beszéde című film alapján a mester-tanítvány viszony szolgált mondandója alapjául. – Az igazi tanulás ezután következik, feltétlen bizalommal kell elfogadnotok a tanítást azoktól, akik önbizalommal adják át ezt nektek. Egy dolog bizonyos: minden átadott tudás beépül, és valahol, valamikor majd megtérül. Kívánom, hogy soha ne fogyjon ki belőletek a tanulás iránti vágy – fogalmazott Székely Emese, majd Isten áldását kérte a végzősökre.

Lokodi Edit Emőke megyei tanácselnök a minap Marosvásárhelyen járt Radu herceg elismerő szavait tolmácsolta. – A herceg azt mondta, azok a fiatalok, akik eljutnak Európa különböző pontjaira és minket képviselnek, sokkal többet tesznek az országért, mint azt gondolnánk. De bárhová is visz az élet, tudjátok, hogy az egyetlen biztos pont a szülőhelyetek – hangsúlyozta az elnök asszony.

Csegzi Sándor alpolgármester fizikatanárként a számok, valamint a múlt-jelen-jövő tükrében búcsúzott, majd Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes köszöntötte a tizenkettedikeseket. Kirsch Attila, az Öregdiákok Baráti Körének elnöke egykori bolyaisként szólt „sorstársaihoz”. – A Bolyai-szellem észrevétlenül lopta be magát a szívünkbe. Ha csüggedsz, a füledbe súgja: fel a fejjel, ez is sikerülni fog. Az iskolától házi feladatként kapjátok, hogy életetekben különbséget tegyetek a lényeges és a lényegtelen között, hogy mindig felismerjétek az igazságot. Ne feledjétek: ami mögöttem van, azon nem változtathatok, de ami előttem van, abba beleszólhatok – zárta beszédét Kirsch Attila.

Orvosok…, színészek leszünk

A bolyais végzősök nevében Molnár Zsófia XII. A osztályos diák búcsúzott, szavakba öntve, ami ilyenkor átsuhan a végzősök gondolatain. – Mi is érezzük azt, amit sokszor hallunk sóhajok közepette: de hát csak most születtél! Erős maradt az első írásóra, az első dolgozat emléke. Majd a felvételi, a Ki mit tud, a gólyabál – csak tegnap-tegnapelőtt voltak. Maradnánk, de valahol mennénk is, és ez nem hűtlenség. Visszanézve, de megyünk. Orvosok leszünk és mindenkin segítünk, színészek leszünk, az új Shakespeare-ek és Chaplinek – hangzottak a szívhez szóló szavak. A XI. osztályosok nevében Bordi Eszter szólt társaihoz, majd a Református Kollégium végzőseinek nevében Punka Gabriella Noémi Hérakleitosz alkalomhoz illő gondolatával zárta az ünnepi beszédek sorát: Mindennap elmúlik valami, amiért az ember szomorkodik. De mindig születik valami új, amiért érdemes élni és küzdeni.

A legjobbakat díjazták

Az ünnepség zárómozzanataként díjazták azokat a végzősöket, akik osztályszinten a legjobb tanulmányi eredményeket érték el, majd a különdíjak következtek. A hagyományhoz híven a külföldön élő magyar családok jóvoltából idén is kiosztották a Győrffy Zoltán-, valamint a Szabó Jenő-díjakat, amelyeket dr. Weszely Tibor, a díjakat odaítélő kuratórium elnöke és Szász Erzsébet, a kuratórium titkára nyújtott át a Bolyai Líceum és Református Kollégium végzőseinek. A Győrffy Zoltán-díj első helyezettje Borsos Zalán (900 lej), második Molnár Zsófia (600 lej), harmadik Fekete Orsolya (300 lej). A Szabó Jenő-díjat kiérdemlő diákok: Benedek Annabella (600 lej), Fehér Áron (500 lej), Lőrinczi István (400 lej). Ezt követően a Bolyai Kollégium Alapítvány, az RMDSZ-szenátorok és képviselők, a Református Kollégium Egyesület, valamint a Csiha Kálmán Templom és Iskola Alapítvány képviselői is átadták különdíjaikat. 

Képriport: http://www.e-nepujsag.ro/op/slideshow/ballag%C3%A1s-vajda-gy%C3%B6rgy-fot%C3%B3riportja