Ramon többször megijesztett, igaz, sohasem szándékosan. Fekete görkorcsolyájával nesztelenül suhant végig naponta többször a lakótelepen, csak akkor vetette észre magát az útjába kerülő ismerősökkel, amikor jó hangosan rájuk köszönt. Az udvarias üdvözlést sohasem mulasztotta el. Szinte menetrendszerűen zökkentett ki gondolataimból a harsány „csókolomokkal”, a legváratlanabb pillanatokban, időnként a frászt hozva rám, vagy egyszerűen csak irritálva. Tegezésre, „sziázásra” sehogy sem tudtam rávenni, néhány erőtlen próbálkozás után erről le is mondtam. Beszélgetni viszont – főleg ráérősebb napokon – jól lehetett a 14 éves, fürge fiúval.
– Otthon én vagyok a beszerző – magyarázta, amikor nemrég arról faggattam, merre kering a vakáció minden délelőttjén. – Amikor márciusban anyu megvette a szülinapomra a „görit”, amire már rég vágytam, megígértem, hogy attól kezdve mindig én vásárolok. Jól is jön neki a segítség, mert egy ideje sokan vagyunk. Az új apukámmal egy nagy tesót is kaptam tavaly januárban, idén áprilisban pedig megszületett a közös húgunk. Anyu babakocsi nélkül ki sem mozdul a házból, apu „egy csomót” dolgozik, és a „fogadott” bátyámnak is megvan a maga dolga.
– Jól kijösztök egymással? – szólaltam meg az egy szuszra leadott családi helyzetjelentés után.
– Szuperül. Nagyon jó fej, egyáltalán nem érzékelteti velem, hogy négy évvel idősebb nálam. A haverainak is bemutatott, most már velük is jóban vagyok, ha bajba kerülnék, meg is védenének. Biliárdozni is voltam már velük, és megígérték, hogy strandolni is elvisznek, csak anyu engedjen. Még nem tudok a legjobban úszni, de velük majd biztos megtanulok.
– Jól sejtem, hogy édesanyád párjával is jó a viszonyotok? – kérdeztem, abból kiindulva, ahogy Ramon a férfit emlegeti.
– Nagyon. Igaz, néha szigorú, de csak olyankor, ha éjszaka hangosan játszunk a számítógépen a tesómmal, és zavarjuk a kicsit. A bátyám is megkapja ilyenkor a fejmosást, nem csak én, pedig ő már szinte felnőtt. Szóval egyáltalán nem kivételezik az új apu. Kirándulni is voltunk együtt tavaly nyáron Bulgáriában, már akkor láttam, hogy nagyon rendes, igazságos. Örülök, hogy anyu végre talált valakit, akivel boldog. A korábbi kapcsolatait nem igazán „élveztem”, igaz, nem is költözött hozzánk egyik „exe” sem, így meg sem tudtam ismerni őket. De ezt nem is bánom – kacagta el magát Ramon, majd újra komolyság ült a tekintetébe: – Régebb folyton elromlott valami otthon, hol a csappal, hol a villannyal volt baj, vagy leesett egy polc, és nem volt, aki segítsen, csak anyu szerelő ismerőse. Ki is használta a helyzetet, egy szeg beütéséért 50 lejt is elkért. Most már nincsenek ilyen problémák, a nevelőapám mindent megjavít.
– A vér szerinti édesapáddal tartjátok a kapcsolatot? – kockáztattam meg egy kényesebb témát. Beszélgetőtársam azonban, mintha várta volna már a kérdést, tétovázás nélkül, magabiztosan válaszolt.
– Nagyon kicsi voltam, amikor elváltak a szüleim, nincsenek is konkrét emlékeim apukámról. Csak egy fotóalbumnyi kép maradt utána, a legtöbbjükön én is rajta vagyok, az ölében ülök. Annyit tudunk róla, hogy évek óta Angliában él, és neki is van új családja. Időnként szokott pénzt küldeni anyunak, de az anyagiakat leszámítva nincs közös beszédtémájuk. Én már évek óta nem váltottam szót vele. A Facebookon, igaz, bejelöltem, de még nem fogadta el a barátságkérésemet. Meg is értem, biztos nem akar fájdalmat okozni nekem, és talán magának sem, ezért tartja távol magát tőlem.
– De ez nem bántó számodra? – firtattam a meglepően, meghatóan felnőttes vallomás után.
– Nem, mert nem foglalkozom vele – emelte rám okos, barna szemét a kamaszkorba éppen csak belépett fiú.
– Az idei nyárra milyen terveid, terveitek vannak? – váltottam újra témát, mielőtt teljesen megrekedt volna a beszélgetés.
– Most nem készülünk elutazni, ha erre tetszik gondolni. Anyu „babázik”, mi a nagy tesóval meg csak úgy „elvagyunk”. Ő ilyenkor még alszik, kora délutánig ki sem kászálódik az ágyból. Most érettségizett, rá is fér a pihenés. Nekem majd ősztől kezdődik a „hajrá”, mert nyolcadikos leszek.
– Tudod már, hogy hol szeretnél továbbtanulni?
– Még nem döntöttem el. Én nem akarok belekapaszkodni egy álomba, mert nagyon rossz lenne, ha már idő előtt valóságként élném meg, és közben nem teljesülne. Nem tartozom a legjobb tanulók közé, de utolsó sem vagyok. Románból és magyarból elég jó jegyeim vannak, csak a matek nem megy úgy, ahogy anyuék szeretnék. A memóriám viszont kiváló. Amikor vásárolni megyek, sosem böngészem a bevásárlólistát, amit anyu rendszerint a kezembe nyom, csak egyszer otthon átfutom, és már meg is jegyeztem mindent. Még egyszer sem vittem haza több vagy kevesebb terméket, mint ami a listán szerepelt, és nem is cseréltem fel az árucikkeket. Ebből arra következtetek, hogy nem vagyok egy reménytelen eset – buggyant ki újra a nevetés beszélgetőtársamból, aztán a csuklóján villogó okosórára pillantva tudtomra adta, hogy késésben van, és egy vidám „csókolom” után már tovább is száguldott a sétányon.
