A csönd napjai
2025-04-22 16:00:00
- Kuszálik Péter
Ajándék számomra, ha csöndes környezetben végezhetem a munkámat. A legutóbbi víkend is ilyen volt. A blokkunkban lakó harmincnyolc emberke közül húszan elutaztak, a többiek pedig a csöndet szeretik. Amikor Húsvét szombatjának reggelén kinyitottam az ablakot, élénk csivitelés köszöntött. A madárcsicsergés kívül van a zaj–lárma–zakatolás–burrogás négyszögén, annál finomabb környezetet csupán a csobogó csermelyek ’csöndje’ kínál. Tíz után leültem az ’írógép’ mellé, de előbb föltettem az ünnephez illő lemezt: Bach Máté-passióját. Igaz ugyan, hogy a muzsikaszó a csönd határain túl fekszik, de a zenei műfajok nobilis képviselői szabadon szólhatnak. A könnyebb műfaj néhány darabja is jöhet, pl. Simon & Garfunkel híres száma: The Sound of Silence (= a csönd hangja). Lubickoltam a jólétben.
A Márton Áron hagyatéka sorozat pótkötetén dolgozom, épp a Húsvét című könyv került kéz alá, amely 2009-ben jött ki a nyomdából. Bár a sorozat minden kötetét háromszor olvastam el a korábbi munka során, most minden írás újdonságként hatott, ’sze hosszú évek teltek el azóta. Áron püspök minden megszólalása / leírt beszéde komoly tanulságokat tartalmaz, most sem történt másként. Ma is aktuális gondolatok, fontos megállapítások. A hetvenes években fölolvasott „Menjetek az egész világra…” című írásának címe Máté evangéliumának utolsó soraira emlékeztet: „Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére.” (Mt 28, 19.) Tekintve, hogy Áron püspök a római katolikus vallás főpapja volt, nem meglepő, hogy egy Európához köthető témát választott. [Írásaim ismerői a kedvenc témáimat is megtalálhatják az alábbi idézetben: túlzásba eső hatalmasságok, az alázat hiánya, az emberi faj gonoszsága stb. Érthető, hiszen a magvasabb témáimat egy-egy diatribé köntösébe csomagolom. A diatribé a cinikus filozófia találmánya: „történetekkel, anekdotákkal, közmondásokkal, szállóigékkel, példázatokkal megtüzdelt s ezek értelmezésével egységessé kerekített” beszély, „belőle származtatható a keresztény prédikáció vagy szentbeszéd (homília)”, de a ’morfondír’ műfaja is, meg Mörfi pamfletjei. (A Hosszú úton c. kötetemből idéztem.)]
Lássuk hát Áron püspök szövegét: „A világmozgató erők között van egy, amelyiktől a földi hatalmasságok jobban félnek, mint a legnagyobb szerencsétlenségtől. Bár néha úgy látszik, hogy a történelem nem egyéb, mint tévedések, esztelenségek, árulás és aljasságok időrendi felsorolása, de nemcsak ez, hanem egyben az erény hőskölteménye is. A hatalmasságok félnek az erénytől, de tiszteletben tartják. Félnek tőle, mert egyetlen evilági hatalom, amely szembe mer szállni velük. Tiszteletben tartják, mert jól tudják, hogy a történetírók egyszer majd az erény tükrében fogják megítélni tetteiket és gonosztetteiket. Az emberi gonoszság felmérhetetlen. Kegyetlenkedésre és gonoszságra való hajlamosságát csak az a képessége múlja felül, hogy mindezt elviselje. A világtörténelem beszéli el nekünk a végeszakadatlan borzalmak lefolyását, amelyben a győzelem kürtjei sohasem tudták túlharsogni a legyőzöttek sóhajtásait. Bűn, gonoszság és szenvedés ellenére az emberi szellem nem bénul meg soha, és a művészet meg a tudomány nagy alkotásait hozza létre. A művelődéstörténet teregeti ki azt a csodálatos aranyhálót, amelyet a történelem tragikus tájai felett fáradhatatlanul sző az emberi szellem bátorsága. S nagy szellemek csodálata közben az ember néha önmaga fölé emelkedik. A művészet remekei és a tudomány felismerései vigasztalják szellemét. Nem vigasztalják azonban szívét. Szívét csak azok vigasztalják, akik nem fecsérelték el az életüket azért, hogy az uralkodás hatalmát, a tudomány hatalmát, a háború dicsőségét vagy a művészet hírnevét megszerezzék. Szívét csak azok a hősök vigasztalják, akik mint Isten harcosai, életüket az erényeknek szentelik. A világ megcsodálja az erényt. Követelményeit nem tekinti kötelezőnek, mert azt állítja, hogy az utópia. A csodálat így csak képmutatás, amelynek lényegét Chateaubriand egyetlen mondattal leplezi le: nem egyéb, mint a gonoszság hajlongása az erény előtt. Az emberiség azonban nem a gonoszságaiban rejlő túl nagy okossága miatt él, hanem ennek esztelensége ellenére.” (Kiemelés tőlem. K.P.)
„Ma olyan értelemben történnek kísérletezések, hogy a szabadság és emberi méltóság fogalmaival építsenek új Európát. Ezeket a fogalmakat azonban anélkül használják, hogy tisztában lennének értelmükkel. (…) Úgy vélik, hogy a kereszténységet, amely ezeknek értelmet adott és még ma is értelmet ad, mellőzni lehet. Egy utópiába kapaszkodnak, hogy a tudomány, a technika, a közgazdaság és a politika együttvéve pótolhatják a kereszténységet.”
„Európa legsúlyosabb történelmi bűne, amely egész történelmén át ismételten a pusztulás szélére vitte, az az általában minden alapot nélkülöző derűlátáson nyugvó hajlamosság a dolgokat a maguk mentére hagyni. Csak a legvégső veszély esetén, csak abban a pillanatban, amikor már úgy látszik, hogy minden elveszett, szedi össze magát Európa egy végső megerőltetésre.”
A következőkben elsorolja az Európa meghódítására törekvő hordákat, amelyek ellen (451–1683 között) sikerült győztes csatákat vívniok: „hunok, arabok, magyarok, mongolok és törökök”; avagy: Attilától Bulcsú vezéren és Batu kánon át Kara Musztafa nagyvezírig. Változtak az idők és az eszmék, újabban a Lánchíd tövében a szárazon tartott puskaporról és Brüsszel elfoglalásáról beszélgetnek. Ki érti ezt?
