A marosvásárhelyi Vártemplom virágai

A templom felújítását, restaurálását 2018 őszén kezdték el. A belső munkálatok 2020 júliusában értek véget. Néhány külső munka ez év elején valósult meg, melyet a zöldövezet részbeni létrehozása követett.

Egy rövid történeti áttekintéssel szeretném feleleveníteni a történetét. A Vártemplom a 14. században fejlődésnek indult város – Novum Forum Siculorum időrendben első és legrégebbi fennmaradt épülete, ma is impozáns, és fontos szerepet tölt be. A késő gótika stílusjegyeit viseli. Településünk legfontosabb műemléke. Kezdetben a ferences rendet szolgálta. 1332-ből hiteles forrás igazolja a ferences atyák vásárhelyi rendházát. Az 1400-ban kiadott pápai bulla arról tájékoztat, hogy a Szűz Máriának felszentelt templom szentélyénél befejeződtek a munkálatok. A templomhajó építése folytatódott. A reformáció elterjedése nyomán 1556 augusztusában a ferencesek távoztak, és az új hit követői átvették az épületet. A református Vártemplom születésnapja 1559. november elseje, mikor a vásárhelyi zsinat elfogadta Kálvin János úrvacsoratanát és a reformáció elvét, irányzatát. 1601-ben a Vártemplom leég a Giorgio Basta vezette ostrom következtében. 1790-1791-ben Türk Antal építész vezetésével felújítják, és akkor készül el a templomhajó ma is látható barokk belső díszítése. A református egyházi közösségi élet 1559 óta megszakítás nélkül működik, napjainkig. 

A 2021-ben befejezett felújítás után kerülhetett sor a templom körüli zöldövezet kialakítására. Meghatározó tényezők voltak: a templom műemlékértéke és a református egyház egyszerűségre való törekvésének elve. Így valósulhatott meg a templom nyugati és északi oldalainak, illetve főbejárati és oldalbejárati részeinek a rendezése. A nyugati fő- és északi oldalsó bejáratok szomszédságában, azokat kiemelendő, két-két virágágyást alakítottak ki, melyeket füves rész vesz körül. Következett a déli oldal, amit 2015-ben rendeztek a templom északi oldalán, az egykori kolostor udvarának helyén, a kolostorkertek hangulatát felidézendő gyógy-, aroma- és fűszernövényes kertrésszel, valamint a kolostort szolgáló kút körüli nagyobb kiterjedésű rózsakerttel, melyek állandó gondozást igényeltek. 

A növényeknek meg kell felelniük a nyugati oldal többnyire napos és az északi oldal árnyékos kitettségének. Ennek megfelelően a nyugati főbejárat két virágágyásához fehér rózsák kerültek mint napfénykedvelő évelő növények. A fehér rózsa és egyáltalán a rózsa már a középkor óta ismert és népszerű dísze a virágoskerteknek, kolostorkerteknek. A rózsát egyébként először a Leszbosz szigetén élő, szenvedélyes hangvételéről ismert ókori görög költőnő, Szapphó nevezte a virágok királynőjének. A története évezredes múltra tekint vissza, a legtöbb kultúrában hatalmas tisztelet övezte. A rózsa mint a „virágok királynője” méltó dísze ennek a környezetnek.

A rózsákat kiegészítendő, a közismert, igen kedvelt Begonia semperflorenst – mindig virágzó begónia – ültettek, melynek neve is arról árulkodik, hogy egész nyáron virágzik. A kis virágnak létezik piros, rózsaszín változata, van zöld levelű és piros levelű is, ám ide, a rózsákkal összhangban, azok díszítő hatását erősítendő, a zöld levelű, fehér színű került L alakú szegélyként. Megérdemli, hogy többet tudjunk róla, mert kis termete ellenére, kitűnő alkalmazkodóképessége révén, egész nyáron át történő virágzásával, de még húsos, vese vagy szív alakú fényes levelei által is kiváló díszként szolgál. Kis virágainak érdekes, mondhatni angyalszárnyhoz hasonló formája van. Eredetét tekintve, trópusi és szubtrópusi őserdők növénye. Őshazája Afrika, Dél-Amerika és Ázsia. A begóniát Brazíliából eredeztetik, bár korábban Mexikóban is találtak, és a kínaiak már a 14. században termesztették. Az első, aki dokumentálta a begónia felfedezését, egy ferences szerzetes, Charles Plumier volt, aki 1690-ben Brazíliában talált rostos begóniát gyógynövények keresése közben. A 19. században, a viktoriánus kori Angliában lett népszerű, innen terjedt el Európában.

Az északi oldalbejárat lépcsőjéhez, árnyékos jellege miatt, a virágágyásokba fő díszként az árnyékkedvelő kerti hortenzia fehér változata került. A hortenziák Amerikából, illetve Ázsia keleti részéből származnak. A nemzetség legismertebb faja a kerti hortenzia vagy nagylevelű hortenzia – Hydrangea macrophylla –, az 1800-as években Japánból került át Európába. Régies hangulatú dísznövény, ezért előszeretettel ültetik templomkertekbe, emlékművek közelébe, amennyiben kedvező számukra a feltétel. Több év elmúltával nagy termetű, értékes dísznövénnyé válnak, nagy labdaszerű virággömbjeikkel ejtik ámulatba az embert. Fásszárúak, lombhullatók. Kedvelik a savanyú kémhatású talajt, ezért ültetéskor tőzeggel kevert földet ajánlott használni. Virágai elvirágzás után is díszítenek, ezért a virágkötészetben is használják. Levelei is mutatósak, világoszöld árnyalatúak, kerekded formájúak, fogazott szélűek, üde keretet adnak a hajtások csúcsán elhelyezkedő virágoknak. Összhangban a főbejárati résszel, a hortenziákat fehér begóniák csoportja egészíti ki a járdához közeli, alacsonyabb részen. 

Ősszel a begóniákat az évelő, fehér virágú kaukázusi ikravirág – Arabis caucasica váltja fel. Alacsony növésű, örökzöld, hamvas-ezüstös leveleivel télen is díszít. Tavasszal egy hónapig örvendeztet meg illatos virágaival, közéje fehér tulipánokat ültetnek.  

A virágágyások egyszerű mértani formájúak. A templom falát védő kőréteg és a füves rész határolják. A felületet agroszövetre helyezett barna fakéreg borítja. Az agroszövet meggátolja a fakéreg és a föld összekeveredését, nem engedi a gyomok terjedését, nedvességmegtartó hatású, és a téli fagyok ellen védelmet nyújt a növények gyökere számára. Az ágyásokat ágyásszegély veszi körül, megakadályozandó a fakéreg, kő, füves rész összemosódását. A fakéreg mint természetes anyag, a kaviccsal és fűvel együtt, kiemeli a fehér virá-gokat és leveleiket. A növénynél fontos a faltól való távolságuk, hogy öntözésük ne károsítsa a falat. 

A virágágyások egyszerű mértani formái, a kiválasztott dísznövények és azok színe a templom műemlék jellegéhez igazodnak, azt hivatottak erősíteni, kiemelni. A fehér jelentése: tisztaság, ártatlanság, jóság, egyszerűség, béke, békesség. A tökéletesség színének tartjuk. Az a szín, melynek leginkább pozitív jelentése van. Ebben a környezetben a fehér a legmegfelelőbb. 

Az ötletet megbeszélték Soós Zoltán polgármesterrel, történésszel, Keresztes Géza műépítésszel, dr. Fekete Albert tájépítésszel, Henter György tiszteletes úrral és Bukovinszky-Csáki Tünde tiszteletes asszonnyal is. 

A templomhoz vezető kapubejárat lépcsőjének két oldalán bukszusok voltak, melyeket a bukszusmoly támadása miatt el kellett távolítani, így erre a helyre is új virágágyások létesültek. Ez a hely árnyékos, ennek okán is a növények fehér virágúak, kivéve a tavasszal virágzó tűzgyöngyvirágot, amely rózsaszín. Az árnyékos helynek megfelelő virágos növények: hortenziák, begóniák, tűzgyöngyvirág. Örökzöldekként télen is díszítenek a tiszafa és a kecskerágó. Megvilágosítják ezt az elég sötét zugot. Amikor a kapun belépünk, és a lépcsőn közeledünk a templomhoz, egy más térbe kerülünk, amelynek hangulata, érzésvilága egészen más, mint a kapun kívüli forgalmas, zajos világé, így a virágok, növények által is érezhetjük, ők is azt sugallják, hogy egy más dimenzióban, egy csendes, békés, nyugodt, tisztaságot hordozó és árasztó helyen járunk. A lépcsővel szembeni fenyőfa alatt, ugyanazon növényekből álló virágágyás fogad. 

A virágágyások létrehozása önzetlen munka eredménye, melyben részt vett Hajdó Jolán harangozó asszony, Bereczki-Tollas László kántor, Márton József, Gábor Lőrinc, Székely Sándor, Benkő Sándor, Szalma István, Székely Árpád, Sugó Albert, Román Attila, Bereczki István, Nagy Albert, Struguras Fazakas Mircea presbiterek. Köszönet Henter György tiszteletes úrnak és Bukovinszky-Csáki Tünde tiszteletes asszonynak a szervezésért, György Sándor tanárnak a növényvédő szerekért és Csernátoni Éva Emese titkárnőnek, Személy Béla gondnoknak a közreműködésért. Felelevenítődött egy kihalóban levő régi jó szokás, hogy önzetlenül adjuk magunkat, tudásunkat, ajándékozzunk időnkből a köz és embertársaink szolgálatára, javára. Szép közös munka volt, együtt, egymás képességeit, tudását kiegészítve. Nehéz is volt, mert téglákat, köveket, építkezési hulladékot kellett eltávolítani, hogy helyükre növények kerülhessenek, a munka végeztével elfáradt az ember. Ámde amint megjelenik egy-egy bimbó, és abból virág fakad, azt mondhatjuk, megérte. Köszönet mindenkinek! 

A növény nagy részét a városi kertészettől szerezték be, hála Csíki Reményke mérnöknőnek az egyeztetésért. 

Várjuk a növények alkalmazkodását, növekedését. Természetesen megfelelő ápolást igényelnek, csak akkor lehet elvárásunk, hogy azt meghálálják.

Idézek Hamvas Béla A babérligetkönyv című írásából: „A növény két világban él, és kettőt köt össze: a föld alattit, azt, ahol a halottak vannak, ahol az anyag van, és a föld felettit, ahol a lelkek vannak, s ahol a szellem van. Ezért a növényi lét nyílt, olyan mint a híd vagy a kapu, nyitva kifelé és befelé, felfelé és lefelé… A virág, mint a növény szellemi szerve, lélekszimbólum.” 

A növények legyenek hidak, kapuk, vezessenek, váljanak lelkünk szimbólumává!

Szolgálják Isten dicsőségét! Legyen örömére minden arra járónak, marosvásárhelyinek és bárhonnan ide látogatónak! 

Jáni Rozália kertészmérnök