Hétköznapi történet
A barna hétvégi ház már megszületése előtt főszerepet kapott Sándorék családjában. Az összekötő kapocs volt a három fivér között, akik hétfőtől péntekig a pénzkeresésnek és a házaséletnek szentelték idejük nagy részét, de szombat hajnalban bepakoltak Sándor Oltcitjába, és a Maros völgye felé vették az irányt. Egy tündérmesébe illő, apró hegyi falucskában, sziklaóriások néma tekintetétől kísérve munkálkodtak két napon át reggeltől napnyugtáig. Azután letelepedtek az épülő ház mellé, az ezerhangú fűbe, felbontották az autó csomagtartójában sorakozó söröket, és iszogatva, viccelődve néztek farkasszemet az éjszakával. Jóval később tértek csak nyugovóra a családi kempingezésre vásárolt sátorban, de virradatra már talpon voltak. Mintha valami különös, a hétköznapoktól idegen erőt szívtak volna magukba ezen a helyen, amit egyiküknek sem állt módjában hazavinni, elraktározni.
– Nem siettünk el semmit, így évekbe telt, mire a ház elkészült – fogott bele Sándor a kilencvenes évek közepén kezdődő történetbe. – Mintha megéreztük volna, hogy számunkra ez az „aranyidő”, a szabad együttlét és a közös alkotás nagy lehetősége. Akkoriban már mindhárman nős emberek voltunk, nekem és a nagyobbik öcsémnek a kislányunk is megszületett. A család azonban ilyenkor otthon maradt. Ezt eleinte ki kellett udvarolnunk, idővel azonban annyira megszokottá vált, hogy emlékeztetnünk sem kellett rá az otthoniakat. „A három testőr” már megint „elsunnyogott” – sóhajtották néha az asszonyaink, és ezzel le volt tudva a dolog. Tavasztól késő őszig szinte minden hétvégénket így töltöttük. Egy nem túl tágas, de rendkívül csinos és kényelmes, kétszintes nyaralót húztunk fel az apai örökségként kapott földterületen, egy ízig-vérig erdei faházat, amelynek minden deszkájából természetesség és nyugalom áradt. Egyfajta menedéknek álmodtuk meg a fárasztó és – már akkoriban – zajos civilizáció elől. Sem villanyáram, sem belső illemhely nem volt benne, az emeletre pedig létra vezetett. Ezt a megoldást kezdetben egyikünk párja sem értékelte, mindhárman úgy gondolták, hogy egy kisgyerek számára balesetveszélyes egy ilyen feljáró. Az idő azonban minket igazolt, ugyanis soha egyetlen „purec” sem zuhant le létrázás közben, persze nem is volt lehetőségük felügyelet nélkül mászkálni, erre azért mi, férfiak is odafigyeltünk.
– Milyenek voltak a családi együttlétek az új házban?
– Sütögetős, tábortüzes avatót terveztünk az öcséimmel, de egy kiadós eső elmosta a bulit. Talán ez is szerepet játszott abban, hogy az otthoniak kezdetben nem voltak elragadtatva a többéves munkánktól, többször meg is jegyezték, hogy ennyi idő alatt lehetett volna szebbet, jobbat építeni. De ez minket egyáltalán nem lombozott le. Tudtuk, hogy amint őket is megérinti a hely varázsa, átértékelődik bennük minden. Így is lett. Az első pozitív visszajelzéseket a gyerekeinktől kaptuk, akik alig tanultak meg járni, máris elragadtatva vették birtokba a területet. Idővel azonban a párjaink is hozzászelídültek a házhoz, otthonosan mozogtak, tettek-vettek, főzőcskéztek, napoztak a hétvégi kiruccanásainkon. Számunkra ez lett a tökéletes nyaralás színtere. Bár a ház településen kívül, egy kaszálóval övezett dombon magaslott, gyakran bejártunk a faluba, így idővel a helybéliek is megszoktak, megkedveltek minket. Tejet, sajtot, pálinkát vásároltunk tőlük, egyre több portán üdvözöltek törzsvásárlókként. Közben a gyerekek is növögettek, és iskoláskorukra már barátokat is meghívtak a hétvégi együttlétekre. Így idővel a társaság fele el sem fért a szüleink házából átszállított, öreg kanapékon, a földön is egymást érték a hálózsákok. Ennek is megvolt a maga varázsa, bár a ház építésekor megtapasztalt, szabad életnek a nyomába sem ért. Ezért is döntöttünk úgy a testvéreimmel, hogy a közös üdülések helyett felváltva használjuk a házikót, nem szigorú időbeosztás alapján, hanem mindenkinek az igényei és lehetőségei szerint.
– Bevált az elképzelés?
– Sajnos, egyre többször ütköztek az érdekek, valamelyikünknek mindig hátrébb kellett lépni, le kellett mondani a tervezett hétvégi programról, és ez egyikünk családjának sem volt ínyére. Végül már nyaralási ütemterveket készítettünk, hogy kialakuljon egy egészséges körforgás, de ez sem segített. A hétvégéket megelőző huzavona, egyeztetés a pihenés napjaira is rányomta a bélyegét, egyre kevésbé tudtuk élvezni a hegyekben töltött időt. Korábban szürkület után hatalmas bulikat csaptunk, szinte hajnalig szólt az autóból az Abba és a Neoton Família, napközben pedig a közös sütögetés után egymást érték a kártya- és römipartik. A feszültség miatt azonban mindenki begubózott, a többiek társaságától elzárkózva kereste a lazítás lehetőségét.
– Hogyan oldódott meg végül ez a helyzet?
– Elhatároztuk a testvéreimmel, hogy kibővítjük, korszerűsítjük a nyaralót. Egy percig sem gondoltuk, hogy ezzel megoldjuk az évek során felhalmozódott konfliktusokat, inkább csak vágytunk arra a csendre, békességre, ami a házépítés idején valamennyiünket a hatalmába kerített. A kisebbik öcsém azonban akkoriban nagy kihívás előtt állt a vállalkozásával, így csak minden harmadik-negyedik hétvégén csatlakozott hozzánk. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy a régi összhang ezúttal nem született meg. Mindhárman éreztük, de nem beszéltünk róla. Érdekes módon, mivel nem leltük igazán örömünket benne, gyorsabban haladt az építkezés, mint korábban. Az áram is be volt vezetve, és a fürdőszoba is elkészült, amikor egy váratlan fordulat felülírt minden addigi elképzelést. Az utolsó simításokra kellett volna még egy-két hétvégét rászánnunk, ki is autóztunk a házhoz, de már messziről észrevettük, hogy valami nem stimmel. Tárva-nyitva volt a kettős lakattal lezárt ajtó, odabent pedig mindent feldúlva találtunk. A váratlan látogatók, persze, már rég leléptek, a szerszámainkkal és egyéb vagyontárgyakkal együtt. Akkor fogalmazódott meg először bennünk, hogy ennek a történetnek már jó ideje vége. A betörést jelentettük a rendőrségen, a tetteseket azonban nem sikerült megtalálni. A rongálást pár hét alatt helyrehoztuk, aztán közös megegyezéssel meghirdettük, hogy a hétvégi ház eladó. Tisztességes árat szabtunk meg, így hamar került vevő, az összeget pedig három részre osztottuk. Azóta nem kívánkozom annyira a hegyekbe, gondolom, ez érthető. Néha, persze, megérint a régi varázslat, amint a testvéreimmel hanyatt fekszünk a fűben a félig kész épület mellett, és hagyjuk, hogy ránk csorogjon az éjszaka.
