A sokadik tanügyi reform
2025-02-24 15:00:00
- Kuszálik Péter
1955-ben kezdtem az elemit, s azóta – valamilyen szinten – kapcsolatban állok a tanüggyel. Arra már nem emlékszem, hogy azóta hány tanügyi reformot hirdettek meg (változatos indokokkal), s ha lezárták, miért kellett néhány év múlva egy másikat elkezdeni. Tavaly tucatnyi cikket írtam tanügyi dolgokról (2024. jan. 30.– ápr. 23. között), de a téma visszatért: ma is erről szövegelek. Törzsolvasóim tudják azt, hogy kerek harminc éve írogatom a cikkeimet – ’Mörfi’-ként vagy a saját nevem alatt –, s arra törekszem, hogy az úri közönséget megóvjam a túlzások katasztrofális hatásaitól. A másik kedvenc intelmem római eredetű: Quidquid agis, prudenter agas, et respice finem (= bármit teszel, megfontoltan tedd, és vedd számba, mi lesz a következménye). Megannyi rémálom öltött testet annak okán, hogy a tervező és/vagy a kivitelező túl sokat markolt.
Hadd lám, miként állunk a digitális ’üzemmód’ erőltetésével. (E cikk a módszer előnyeit és hátrányait is példázza: elektronikus eszközökkel állítottam össze és küldöm el a szerkesztőségnek, ahol a korrektorok papíron ellenőrzik a helyesírást, mert a képernyő nem alkalmas a hibák felderítésére. Bizony!)
(A) „Sokan kifogásolják, hogy a digitális tankönyvek a diákok képernyőfüggőségét fogják növelni, de a miniszter szerint ez a haladás útja. Finnországban például minden diák tanév kezdetén egy táblagépet kap, amin az adott osztály teljes tananyaga megtalálható. Ez jócskán megkönnyíti az iskolástáskát.
Daniel David tervei, nyilatkozatai heves vitát váltottak ki az interneten, ahol terjedelmes, szakszerű hozzászólások között alpári hangnemben írott levelekben féleszűnek nevezik a minisztert, azzal vádolva, hogy el akarja butítani a tanulókat. Mások azt vetik a szemére, hogy a diákok nem fogják gyakorolni a kézzel írást, holott az aktiválja az agynak a memóriáért, a tanulásért felelős részét, hozzájárul a mindennapi életben fontos készségek kialakulásához.” (Népújság, febr. 11.)
Következzenek az ellenvélemények.
(1.) „Évekkel ezelőtt a holland oktatást a naprakész digitalizáció jellemezte. Azzal dicsekedtek, hogy az ő gyermekeik nem cipelnek táskát, csupán egy vékonyka ’tablettel’ járnak iskolába. Az ottani nebulók nem töltőtollal írnak, mert az már ’ciki’, hanem a képernyőre behívható billentyűzeten pötyögik be a napi írnivalót. Úgymond: a szorzótábla is fölösleges, mert a tablet azt is tudja. Úgy gondolták: a gyerek arra való, hogy az ipar legújabb vacakságait bügyörgesse naphosszat. Dehogy, ettől csak az IT-szektor (= információs technológia) keresi magát gennyesre. Drága barátaim! Nem ez a fontos, meg az államok rivalizálása (attól csupán idegroncsok lesznek a Homo sapiens érzékenyebb egyedei), hanem az élhető élet.
Néhány hónappal ezelőtt észhez tértek a hollandusok – visszavitték az irkát meg a pennát, a képernyős vackokat pedig kitiltották a suliból. Igen ám, de közben felnőtt egy írni képtelen generáció. (Nota bene: a covidos távoktatás átkait máig nem heverték ki a nebulók. E kényszerítő körülmény fényesen igazolta az ismert, de mellőzött törvényt: 14 év alattiaknak nem való a képernyő!)
Másutt is elgondolkodtak az új módszerek káros voltáról: az AEÁ egyik bentlakásos gimnáziumában okostelefonok helyett csak fekete-fehér képernyős ’buta telefonokat’ használhattak. (Írja a Nők Lapja, 2024/6.) Egy év után a diákok és tanárok egyaránt azt vallották: megérte az átállás, mert gördülékenyebbek az órák, több az értelmes társalgás a délutáni foglalkozásokon, és a látásukat sem rontják a képernyők előtt. Röviden: az okostelefonok nem helyettesíthetik a régi, bevált módszereket.” (K.P.: A ’kritikai hozzáállás’. Népújság, 2024. febr. 20.)
(2.) Üzenet a digitalizálás stb. szerelmeseinek. Freund Tamás a következő évtizedek legsúlyosabb problémáinak a depressziót, a pánikbetegséget és ezeknek a szomatikus következményeit tartja. Az internetes kommunikáció hatékony, viszont csökkenti a személyes kapcsolatokat, és érzelmi kiüresedést eredményez. Három fő állapot különböztethető meg: a legsúlyosabb az obszesszió, amely álmodozás, fantáziálás és folyamatosan visszatérő gondolatok az internethasználatról. Internet hiányában pedig előjön a szorongás, az aggodalom és a depresszió. Egy másik ilyen az elhanyagolás, amikor a függő személy hanyagolja a mindennapi teendőit, szükségleteit, kapcsolatait. A legkevésbé súlyos a komfortzavar, amikor hiába dönti el valaki, hogy mennyi időt tölt képernyő előtt, nem tudja azt betartani. A neurobiológus szerint az internetfüggőség ellen az agyunk kreatívan tartásával, a művészeti neveléssel harcolhatunk. „A korai zenetanulás fejleszti az idegsejtek közötti kapcsolatokat, a zenei képességek megszerzése lerövidíti a reakcióidőt, nemcsak akusztikus, hanem más érzékszervi ingerek feldolgozásakor is” – magyarázza. Ugyanúgy a katartikus művészeti élmények dopamint szabadítanak fel. Így belső világunkat a művészeti neveléssel, alkotó folyamatokban való aktív részvétellel, erkölcs és etika oktatásával, valamint kis közösségek kialakításával gazdagíthatjuk. Freund Tamás szerint ilyen lehet a kórusban való éneklés, amit ő maga a mai napig is gyakorol, de a kamaramuzsikálás, a színjátszás, a tánc, a költői estek, illetve a csapatsportok is segítenek. (maszol.ro, 2023. okt. 11.)
(3.) A vonalkódos termékazonosítás és a raktári készletek nyilvántartása hasznos dolognak mutatkozik a hipermarketekben. Ámde: a pénztárosok nem bírják a tempót, sűrűn cserélgetik őket.
(4.) Jó kis botrány robbant ki az Egyesült Királyságban, miután kiderült, hogy 1999 és 2015 között 736 postahivatali vezetőt vádoltak meg a bíróságon sikkasztással és lopással, mint utóbb kiderült: alaptalanul, a könyvelési szoftver súlyos hibái miatt. A felelősségre vont – ám ártatlan – tisztviselőket fölmentették az elmarasztaló ítéletek hatálya alól, és fejenként 600 ezer font kártérítést ajánlottak föl nekik. (444.hu, 2024. jan. 10.)
(5.) A febr. 18-i Népújságban olvastam: botladozik az egészségügyi kártyák rendszere. Magyarán szólva: nem segíti, hanem akadályozza az adminisztrációt. Mikortól? Amióta beüzemelték.
