Ágyhelyvadászat

Mi lesz, ha egyedül maradok? Törődnek-e velem a gyermekeim? Lesz-e aki egy darab kenyeret adjon? Ki gondoz, ha ágyba kerülök? Lesz-e számomra hely, legalább egy öregotthonban? Ezek a kérdések foglalkoztatják leginkább a korosodó és a kiszolgáltatottság fele sodródó személyeket. Van-e okuk az aggodalomra? Igen, mert a mai társadalmunk nem arról híres, hogy becsüli és példásan gondozza öregjeit.

Mi lesz, ha egyedül maradok? Törődnek-e velem a gyermekeim? Lesz-e aki egy darab kenyeret adjon? Ki gondoz, ha ágyba kerülök? Lesz-e számomra hely, legalább egy öregotthonban? Ezek a kérdések foglalkoztatják leginkább a korosodó és a kiszolgáltatottság fele sodródó személyeket. Van-e okuk az aggodalomra? Igen, mert a mai társadalmunk nem arról híres, hogy becsüli és példásan gondozza öregjeit.

Ha nincs otthoni gondozó

Valamikor három-, négygenerációs családok éltek egymás közelében. Nem feltétlenül egy háztartásban, de legalább a szomszédban, egy faluban, vagy városban. Az ilyen értelemben vett hagyományos családban gondoskodtak az idősekről, nagymamákról, nagytatákról, dédikről, vagy éppenséggel az ükszülőkről. Ez az, ami mára megváltozott. Eltűntek ezek a családmodellek, hiszen a modern kori élet és a népvándorlás átírta a társadalmat, a fiatalok jobb megélhetés reményében külföldre távoztak, az idős szülők pedig magukra maradtak.

Az idősek gondozásának kérdése csak akkor válik igazán aggasztóvá, amikor családtagként, rokonként, szomszédként szembesülünk a helyzet súlyosságával. Hiszen akkor látjuk, hogy az ágynak esett, vagy Alzheimer-kórban szenvedő idős beteget még egy órára sem lehet magára hagyni, mert egyedül nem tud felkelni, ha felkel, összeesik s a meglévő betegségek mellé még egy combnyaktöréssel is „gazdagodik”. A kiszolgáltatott idős ember etetésre, mosdatásra, pelenkázásra, injekciózásra, gyógyszerezésre, orvosi felügyeletre, egyszóval állandó gondozásra szorul. Ki csinálja mindezt?

Nem kell tragikusan venni! Nyugat-Európában, Amerikában is öregotthonba kerülnek az idős szülők. Ez a megoldás! Igen ám, csak nálunk másként áll a helyzet. Egyrészt, mert az állami öregotthonok befogadóképessége korlátozott, másrészt, mert a különböző intézmények, egyesületek, vagy magánvállalkozók által létesített és üzemeltetett otthonok díjai sokak számára elérhetetlenek, a nyugdíjuk többszöröse is lehet.

Évek telhetnek el, míg „ürül” hely

Igen, ezzel a szóhasználattal élnek. Ha meghal valaki az otthonban, csak akkor van esélye egy soron következő idősnek gondozásba kerülni.

Maros megyében nyolc állami otthon működik. Ezek közül öt – a marosvásárhelyi, a mezőkapusi, a marossárpataki, a szászrégeni és a holtmarosi – gondozó-ápoló intézet. – A nyolc állami intézetben 1008 beutalt van, ebből 375-en 60 év fölöttiek. A gondozottak egyharmada idős személy. A várólistán 79-en vannak. A gondozásra szoruló idős személyeknek elég sokat kell várniuk, hogy bekerüljenek az otthonba, lehet, hogy a várakozás évekig elhúzódik. Bővítésre és fejlesztésre korlátozott a lehetőség. Idén Marosvécsen két, 48 személyes rehabilitációra alkalmas pavilon épül, amelyet jövő évben fejezünk be. Marosludason egy neuropszichiátriai intézetet létesítünk, ahol 38 Alzheimer-kórban szenvedő beteget tudunk majd ellátni. Az állami otthonokban az idősek a nyugdíjuk 80 százalékát kell befizessék, de nem többet, mint 602 lejt. Ha a nyugdíj kisebb, akkor annyit fizetnek, amennyit tudnak. Viszont az első fokú rokonoknak, ha van ilyen, 602 lejig ki kell pótolni az összeget. Tudni kell azonban, hogy egy idős személy gondozása ennél sokkal többe kerül az államnak, az összeg jócskán meghaladja az ezer lejt – mondta Schmidt Loránd, a megyei szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezérigazgatója.

280-an a várólistán

A marosvásárhelyi vártemplom diakóniai otthonában, a Lazarenum Alapítvány által működtetett öregotthonban 45 beutalt van és ennek több mint hatszorosa, azaz 280 személy szerepel a várólistán. Nagyon sok az elhagyott, idős szülő, akiknek semmilyen támaszuk sincs. Ha van is, messze, távol vannak. Gyerekeiknek nincs lehetőségük elvinni az idős szülőket. Sokan nagyon súlyos állapotban, rákosan, mozgásképtelenül, szellemileg leépülve szenvednek ágyhoz kötötten, és nincs, aki egy pohár vizet vigyen nekik. A testi teher mellett óriási lelki terhet hordoznak. Ugyanígy a hozzátartozók is, akik több száz, vagy ezer kilométerről nem tudnak segíteni. Telefonon hívják a szülőket, pénzt küldenek, de ez nem elég. Rengeteg kétségbeesett ember keres meg bennünket, az igénylőket felvesszük a várólistára, de csak akkor biztosíthatunk számukra helyet, ha a beutaltak közül valaki elhunyt. A legszomorúbb, hogy várakoztatnunk kell azokat, akik nagyon rászorulnának a segítségre. Sajnos, Romániában nem létezik egy átgondolt szociális háló, nincs megfelelő törvény és támogatás. Csip-csup megoldásokkal nem lehet működtetni ezt a rendszert. Az alapítványunk semmilyen állami támogatást nem kap. A beutaltak havi 1200-1400 lejt fizetnek, de az alapítványnak 1600-1800 lejbe kerül egy személy ápolása. Utána lehet számolni, mennyire nem üti a széle a hosszát. A téli hónapokban több mint 8000 lejes gázszámlát fizetünk és 27 alkalmazott bérét kell előteremtenünk – mondta G. Fülöp Ila, a diakóniai otthon vezetője, aki arra is kitért, hogy a házi gondozás is „befulladt”, hiszen nem szakemberek végzik. Komoly képzés nincs, nem tudnak a gyakorta „zsémbes” betegekkel beszélni, nem képesek a konfliktusok kezelésére. – Ezzel a jelenséggel nap mint nap szembesülök. Sokszor a faluról érkező, „tanulatlan” ápolók tapintatosabbak, kedvesebbek, sokkal több jóérzés van bennük a betegek iránt, mint a diplomásokban.

Nyárádmagyaróson még van üres hely

Vidéken sem jobb a helyzet. A megyében működő öregotthonokban is telt ház van, a beutalás itt sem megy könnyen.

Nyárádmagyaróson, ahol az önkormányzat öregotthon építésével is „felkarolta” az idősek gondozását, két pavilont létesítettek. – A régiben 19, az uniós projekt révén megvalósult új pavilonban 21 hely van. Az új pavilonban – ahol rendkívül jó, szállodainak mondható körülmények vannak – hat betöltetlen hellyel rendelkeznek. Jelentkezők vannak ugyan, de egyelőre függőben van, mikortól veszik igénybe a szolgáltatást. A régi pavilonban 600 lejes díjat, míg az újban 1000 lejes havi díjat szabott meg az önkormányzat. A községbeli idősek előnyben részesülnek, de ha nincs jelentkező, akkor más településről is befogadjuk az időseket. A bentlakókat 9 főállású és egy részmunkaidős alkalmazott, továbbá öt egyesületi alkalmazott látja el. Kemény munka, ha valaki nem hivatásszerűen végzi, akkor nincs értelme ilyesmivel foglalkozni – mondta Jakab László, az intézmény vezetője. Bár az idős embereknek és hozzátartozóiknak soknak tűnik az ezerlejes havi díj, ebből az összegből itt sem fedezhetők a költségek. Ezért az önkormányzat hozzájárulása, továbbá „nagylelkű” cégek hozzájárulása is szükséges.

A backamadarasi Diaconos alapítványi otthonban harminc idős személyt ápolnak, üres hely nincs.

A mezőfelei Amicus idősotthonban, bár nemrég adták át az új épületet, a létszám teljes. – Összesen 63 idős beutaltat ápolunk itt, a költségek 1000 lejtől 1500-ig terjednek, attól függően, hogy a beteg milyen állapotban van. Ha magatehetetlen a beteg, például pelenkázni kell, akkor magasabb a havi díj. A beutaltakat 27 szakképzett alkalmazott látja el, orvos, pszichiáter, szociális munkások – mondta Kardos Csaba Vilmos, az intézmény vezetője.

Az idősek gondozásának egy másik változata az otthoni gondozás. A távolba szakadt hozzátartozók megfizetnek valakit, hogy az idős szülőt, nagyszülőt ápolja. Ez egy humánusabb megoldás, hiszen az idős embert nem kell kimozdítani otthonából, s így lelkileg nincs olyan nagy traumának kitéve. Viszont ez sem olcsó megoldás, egy gondozó havi „bére” 1200 lej is lehet, s ehhez hozzáadódik még a teljes ellátása. Ezt sem sokan tudják megengedni maguknak! Hiába a törvény, miszerint a gyermekek kötelesek idős szüleikről gondoskodni, ez is csak akkor tartható be, ha az anyagi lehetőség adott. Ha nincs, akkor csak a kiszolgáltatottság várhat a szegény emberre.