Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Beszélhetünk online függőségről és arról is, hogy szép lassan a telefonunk rabjai leszünk. Elképzelni sem tudjuk úgy a napunkat, hogy nincs nálunk a mindenre jó eszköz. A kérdés az, hogy valóban mindenre jó az okostelefon?
Igen, lehet vele képeket készíteni, az interneten böngészni, görgetni a közösségi médiában, és mindeközben elfelejteni, hogy vannak más emberek is a környezetünkben, akikkel lehetne beszélgetni, együtt nevetni, jól érezni magunkat. A telefon, amióta okos lett, egyre inkább elveszíti eredeti szerepét, ami az lenne, hogy kapcsolatot tartsunk azokkal, akikkel nem tudunk találkozni. Ma már azokkal is telefonon beszélünk, akikkel akár találkozhatnánk is. Hogy miért? Mert egyszerűbb, mert kényelmesebb, mert ez lett a megszokott. Olyant is lehet hallani, hogy két Marosvásárhelyen – ami egyáltalán nem nevezhető nagy városnak – élő fiatal a Facebookon beszélget egymással, esetleg videóhívást indítanak. Miközben nyugodtan kimozdulhatnának a házból, és személyesen is leülhetnének beszélni. Nem kell elmenni drága helyekre, le lehet ülni egy padon is, szemtől szemben egymással. Teljesen más hangulata és érzelmi töltete van a személyes beszélgetésnek, mint az online írogatásnak vagy videóhívásnak. Azonban az okostelefon ennek is átvette a helyét, és ma már az tűnik normálisnak egyre több ember számára, hogy online kommunikáljanak, azaz háttérbe szorultak a személyes találkozások, a személyes emberi kapcsolat. Ez pedig nem csak a fiatalokról mondható el.
Ha már szóba került az ifjabbik korosztály, őket azzal is szokás vádolni, hogy semmi más nem jár a fejükben, csak a bulizás. Lehet, egyesek legszívesebben buliból buliba mennének, de nem szabad általánosítani. Illetve azt is mondhatnánk, hogy amikor elmennek szórakozni, nem a telefonjukat nyomkodják, hanem egymással beszélgetnek, táncolnak, barátságokat kötnek, kapcsolatok vagy akár kalandok is születnek. Azonban ez mára megváltozott. Egy-egy koncerten nem azt látjuk, hogy a párok összebújnak, megölelik egymást egy-egy romantikus, lassú szám alatt, vagy a fiatalok őrjöngve ugrálnak egy pörgő dal ritmusára. Ha végignézünk a tömegen, azt tapasztaljuk, hogy a lassú daloknál előveszik a telefonjukat, és a vakut bekapcsolva világítanak, azaz a telefon az öngyújtó lángjának szerepét is átvette. Egy másik eshetőség, hogy elkezdik filmezni a koncertet, képeket készítenek. Értelemszerűen nem tilos képeket vagy videófelvételt készíteni egy-egy koncertről, hiszen így megmarad az emlék, meg tudjuk mutatni másoknak, akik nem voltak ott. Felveszünk pár percet, egy-két számot a koncertből. Azonban ez napjainkban elég sok esetben nem így történik. Egyesek feltartják a telefont, és végigfilmezik az egészet, vagy az ismertebb daloknál feszülten várják a refrént, hogy azt gyorsan videóra vegyék. De miért? Az így készült tartalmakat megmutatjuk egy-két embernek, aki nem nézi őket végig, majd maradnak a telefon tárhelyén – mert ugye abból soha nincs hiány –, és egyszer majd letöröljük. Miközben az eseményből nem emlékszünk semmire, mert a telefon kamerájának a lencséjén át láttuk. Ott voltunk, de mégsem.
Az egyik erdélyi fesztiválon az utolsó sorok egyikéből végignéztem a közönségen. Az emberek nagy részének a kezében ott volt a telefon, filmezett vele. Nem egy olyan tömeg volt, amely jól érezte magát, nem egy felszabadult embercsoport, hanem egy telefonerdő. Elmegyünk egy eseményre, ahol csak fizikailag vagyunk jelen, a médiatartalmakat utána vagy rögtön a helyszínről – ha a hálózat engedi – feltöltjük a közösségi médiás oldalainkra, hogy az ismerőseink tudják, ott voltunk. Ezzel kapcsolatban két kérdés merül fel: kik az ismerőseink? Akikkel online kommunikálunk, és egyre kevesebbet találkozunk velük? A másik kérdés az, hogy kiért is vagyunk ott az eseményen? Magunkért, és azért, hogy jól érezzük magunkat, vagy másokért, hogy aztán tudjuk megmutatni nekik, hogy mi ott voltunk? Talán érdemes lenne a pillanatot és legfőképpen a személyeket előtérbe helyezni a digitális eszközök és a közösségi média helyett.