Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Nem fogok csodálkozni, ha egyszer a marosvásárhelyi Győzelem téren orra bukom egy jókora aranyrögben. Mi több, várni fogom a második, harmadik, sokadik hasra esést, hiszen ha hallgatni igazán arany, akkor ezen a tájon előbb-utóbb fényes kincsbuckák alá süllyednek a piskótakövek. Nem mintha légykoncerteket lehetne itt megtapsolni a nagy némaságban, de bizonyos témákra, megoldatlan kérdésekre olyan vastagon rárakódott a több hónapos csend, hogy csupasz valójukban feltárva szinte hihetetlennek tűnnek. Köztudott, hogy az adós nem szívesen reklámozza lépten-nyomon törlesztenivalóit. Számomra mégis furcsa, hogy háromnegyed éven át egy mukkot sem hallottam arról, hogy az ösztöndíjra jogosult diákok hónapról hónapra nélkülözni kénytelenek az őket megillető, sokszor létfontosságú juttatást. Nem vonultak utcára, nem lengettek plakátokat, nem kiabáltak, még csak néma tiltakozásba sem kezdtek. Biztos, egyéb dolguk volt, talán éppen a tanulás. Persze, a mulasztásért felelős intézmény sem sietett hangzatos sorokban nyilvánosságra hozni a helyzetet. Most viszont, úgy tűnik, mégsem maradnak örökre a megérdemelt támogatás nélkül a tanulók, tanácsi határozat a biztosíték arra, hogy a kiegészített helyi költségvetésből a szegény, illetve szorgalmas diákoknak is jut valamennyi. Az, hogy februárig visszamenőleg megkapják az elmaradt összegeket, enyhén szólva valószerűtlennek tűnik, de legalább láthatják, hogy mégsem feledkeztek meg teljesen róluk az illetékesek. Persze, ha már a tartozásoknál tartunk, vannak ennél nagyobb, sokkal több tanulót érintő elmaradások is, elég, ha egyes iskolaépületek régóta mellőzött bérleti díjára vagy évek óta halogatott javítási munkálataira gondolunk. Mégis úgy érzem, a diákokkal szemben
felhalmozott adósságok minden egyéb mulasztást felülmúlnak, még akkor is, ha kisebb összegekről van szó. Persze, nem kizárólag helyi, hanem országos jelenségről van szó, amely nem sokkal azután kezdte éreztetni hatását, miután a tanügyminisztérium a helyi önkormányzatokra „sózta” az ösztöndíjak biztosítását, és ezzel egy időben enyhített az ösztöndíjas diáklét feltételein, növelve a jogosultak névsorát, illetve a polgármesteri hivatalok költségeit. Előre látható volt az intézkedés kudarca, mégis véghezvitték. Az atlaszi teher földre hullt, sok kisebb – de nem elég kicsi – súly lett belőle, amely az új, erőtlen megbízottak helyett éppen azokra nehezedik, akiknek szárnyalniuk kellene.