Az Általános Városrendezési Terv időszerűsítése (2.)
Kimaradt a Víkendtelep leleményes zsilipkapuinak és vízfrissítő rendszerének említése, amelyek a valamikori megyei tervezőintézet két kiemelkedő mérnökének a munkáját dicsérik, és felújításuk a mintegy 45 éves teljes elhanyagoltság után igencsak időszerű.
Kimaradt a Víkendtelep leleményes zsilipkapuinak és vízfrissítő rendszerének említése, amelyek a valamikori megyei tervezőintézet két kiemelkedő mérnökének a munkáját dicsérik, és felújításuk a mintegy 45 éves teljes elhanyagoltság után igencsak időszerű (de nem úgy, ahogy a kapuknál a tavaly télen végre nekifogtak).
Igen felületesen került említésre a Turbinaárok beömlése alatti régi Maros-meder, amelyet már az 1970-es évek közepétől a város második (de a Víkendnél jóval nagyobb kapacitású), víztükörre alapozott szabadidőparkjának képzeltek el a régi megyei tervezőintézetben. A tó létesítésének alapvető eleme, a zsilip betonépítménye az Újgát utcai hídnál meg is épült, a zsilipkapuk viszont a mai napig nem kerültek beépítésre. Ennek ugyanis egyik feltétele a Poklos-patak által hozott szennyezés kiküszöbölése, amely nélkül az emberi egészségre veszélytelen víztömeget nem lehet még csónakázótónak sem felduzzasztani. Közben a védőzónára rátelepült egy ócskavasgyűjtő és egyéb építmények.
Teljesen kimaradt a talajvizek tárgyalása, holott ez nagy fontosságú mind a források hasznosítása szempontjából (zöldövezetek díszítő-frissítő elemeként és mint stratégiai vízellátás), mind az építkezési viszonyok értékelésénél. A létező források elképesztő elhanyagoltsága közismert dolog.
A közüzemi ivóvízellátás fejezetből is kimaradt a város mintegy 118 éves hagyományának említése. Hogy mit is jelenthet ez? Például azt, hogy a város akkor kijelölt vízellátási nyomásövezetei a mai napig érvényesek. Ebben a tekintetben is számos olyan létesítmény maradt fenn, amelyek egy része sajnálatos módon még a mai napig sem került fel a technikatörténeti műemlékek listájára. Itt említeném az Unirii negyed építésekor a Vízüzem megcsonkított területén kívül, a tömbházak között csodával határos módon megtartott, viszont ebek harmincadjára hagyott egyik legelső víznyerő kutat, amely szintén turisztikai látványosság lehetne, vagy a Maros medre alatt a legelső vízvezetéknek épített járható közműalagutat, a Kossuth utcai híd bal parti hídfőjénél szégyenletes állapotban levő (a jobb parti megsemmisült), viszont építészetileg igen értékes üzemi épülettel egyetemben. Érdekességképpen, ez a – ma már használhatatlan közműalagút a tavaly az alsó gát teljes kinyitása által lecsökkentett vízszint miatt néhány hónapig ismét láthatóvá vált. A leírásból az derül ki, hogy szinte százszázalékosan rendben van minden, holott még rengeteg a tennivaló, hogy a legfontosabb problémákat megoldhassuk. Így nem csoda, ha teljes mértékben hiányoznak a hiányosságok kikü-szöbölésére és a fejlesztésekre vonatkozó javaslatok. A Nyár utca felső részén épített 100 éves víztartályt (amely az 1970-es árvízi évben a domboldal megcsúszása következtében megrepedt és ezért erre a célra használhatatlanná vált) és a hozzá tartozó, ugyancsak műemlék üzemi épületet (ma lakóház) vízmúzeumként lehetne hasznosítani.
A közüzemi csatornázásnál történtek ugyan homályos utalások a 98 éves hagyományra, viszont lényeges hiányosságokkal és tárgyi tévedésekkel tele. Kimaradt például az, hogy az akkor épített és a mai napig is kiváló minőségű, mintegy 30 kilométer egyesített rendszerű csatornahálózat (amelyben közösen kerül elvezetésre a szennyvíz és az esővíz) képezi a jelenlegi csatornarendszer gerincét; vagy hogy a csatornaaknák jelentős hányada olyan leleményes módon van kiképezve, hogy záporesők alkalmával a felesleget mindig a kevésbé terhelt szakaszokra irányította (sajnos, ez a kialakítás ma már szinte egyáltalán nem működik, ugyanis a hozzá nem értés miatt nagyrészt megszüntették, másrészt karbantartását elhanyagolták). Dicséretes dolog, hogy a Szabadság és Újgát utcák kereszteződésében levő régi szennyvíztisztító rács- és homokfogó műemlék épületét úgy ahogy felújították (itt látható a munkálatokat megörökítő két hatalmas márványtábla), viszont ott van a műemléklistáról kimaradt, a Poklos-patak Szabadság utcai hídjánál levő régi üzemi épület, amelyből le lehetett jutni a kisautóval is járható egyik fő gyűjtőcsatornába. Ez az épület ma lakóház, a lejárószoba kivételével, amely lelakatolt ajtóval és bezúzott ablakszemekkel várja a régóta megérdemelt helyreállítást. Említés sem történik arról, hogy az 1980-as években a csatornahálózat alsó szakaszainak és a szennyvíztisztító telep tehermentesítésének, valamint a befogadó Maros folyó vízminőségének javítása céljából tervezett három záportározó (amelyek nagy esőzésekkor felfogják az árhullámokat és az általuk hozott szennyezéseket) közül csak egy épült meg, éspedig a Szabadság és Újgát utcák kereszteződésében, a régi repülőtér mellett. Egy második, ugyancsak nyílt medencés tározó a vegyi kombinát és a Kakasdi-patak közötti területen, míg a harmadik, környezetvédelmi szempontokból ezúttal föld alatti, a régi Maros-meder jobb partján, az Újgát utcai híd felett kellett volna megépüljön. Ezek a területek minden ÁVT-ben beépítési tilalom alá esnek, kivétel Marosvásárhely, ahol ezt 22 éve semmibe veszik. Az utóbbi helyét „természetesen” beépítették. Ugyanígy, az Unirii negyedben az ISPA-programból megépített három szennyvízátemelőből kettőt (!) meg lehetett volna spórolni, ha 2002-ben szakember dolgozta volna ki az ÁVT megfelelő fejezeteit. Legalábbis nagy esélye lett volna, amennyiben azt a városvezetés be is tartja. Ékesszóló példája a városvezetés tájékozottságának, hogy még néhány évvel ezelőtt a Szabadság utcai záportározó medencéjében (amelyet nagy esőzések idején pillanatok alatt a fertőző szennyvízzel kevert áradat lep el) ócskapiacot akartak létesíteni. Végezetül itt csak annyit említenék még meg, hogy a vízépítési létesítményeket nem lehet akárhova építeni, csak pont oda, ahova a szaktanulmányok alapján következik. Ebből is látható, hogy mit jelent a megfelelő szakemberek (egyébként törvény által is megkövetelt) bevonása a terület- és településrendezési tervek kidolgozásába. A vízellátáshoz hasonlóan a tanulmány szerzői szerint szinte semmi tennivaló nincs, holott ennek épp az ellenkezője igaz. Már csak hab a tortán, hogy a víz- és csatornahálózat összefoglaló táblázatai súlyos tévedéseket és ellentmondásokat tartalmaznak, de az ívlap méretű térképekből még így is kiderül a sok tévedés és hiányosság. Megmagyarázhatatlan és elfogadhatatlan, hogy a most nyilvános vitára bocsátott tanulmány az egy évvel ezelőttinél már kifogásolt ugyanazon hiányosságokat ismétli.
A környezetvédelmi tanulmány rendkívül változatos minőséget mutat, amely jól láthatóan tükrözi az egyes fejezeteket kidolgozó szakemberek munkáját és hozzáértését. A legjobban kidolgozott fejezetek a zajártalom és a természeti környezet bemutatása, a leggyengébbek a zöldövezetek, az energiahatékonyság, megújuló energiák és a hulladékkezelés. Egyetlen fejezetben javasolják a problémák megoldását, éspedig a zajártalom témakörben, ahol ezeket jól érzékelhetően a szakmaiságra és nem a városvezetés következetesen rögeszmés környezetkárosító elképzeléseire alapozzák.
(Folytatjuk)
Kelemen Árpád
