Az asztrológus üzenetei

Mottó: A tér és idő rabjai,

az öröklét remetéi 

vagyunk. Minden kétség fölött:

őrlődünk két pólus között.

Kedves Olvasók!

Annak, aki nem szereti a telet, az a jó hír, hogy beléptünk az évszak második állatövi jegyébe, a Vízöntőbe. És annak, aki szereti a telet, ugyanezt mondanám. Mert közeledünk ahhoz a helyzethez, amit a félig tele, vagy más szemszögből tekintve félig üres pohár szemléltet. Az optimista, ha félig kiitta poharát, azt mondja: „milyen jó, még van fél pohár italom!” A pesszimista: „milyen kár, hogy már csak a felét ihatom!”

Álmomban egy barátommal és a feleségével beszélgettem. Spirituális előadásokat és tanfolyamokat szerveznek Kolozsváron. A témánk a közösségek volt. Véleményem kifejtése közben felébredtem, és arra gondoltam, hogy megosztom önökkel azt, amit nekik elmondtam, és amit nem tudtam, mert az ébredésem megakadályozott benne. Ez azért is aktuális, mert a vízöntőség egyik alapanalógiája a közösség.

Az emberiség, amióta a története elkezdődött, különféle közösségekben élt. Ezek létét – és ez a mai napig így működik – a vezető határozta meg. A hagyomány arról tudósít, hogy az aranykorban a szellemi kaszt kezében volt a hatalom. Az uralkodó a „nem cselekvés” taoista bölcsességével élt. A társadalom a hierarchiára épült, ami Hamvas Béla szerint „nem egyéb, mint az archaikus metafizikára alapított tudás alkalmazása az emberi közösségre”. „Az emberiség pedig nem akkor boldog és nyugodt, ha szenvedélyek tépdesik, ha anyagiassá válik, nem akkor rendezett, arányos, kiegyensúlyozott, ha a tudattalan erők marcangolják, hanem akkor, ha a világos értelem kormányozza.” Az emberiség, ahogy telt az idő, mind lejjebb süllyedt, a szellemi vezetést felváltotta a lovagi rend, majd a gazdasági rend és a szolgarend. Most ebben a rendezetlen, zűrzavaros világban élünk, melyben elveszett a hierarchia, láthatatlanná vált a szellem, megtagadtuk az igazságot és az erényt, kiraboljuk a földet, vágyorientált parazitaként szaladgálunk, totálisan belegabalyodva a valóságnak hitt Maya-fátyolba. 

Jelenkorunk legfélelmetesebb jelzése, tünete a migráció. Vágyaik által manipulált milliók, tízmilliók, akik keresik az ígéret földjét, melyet valakik megígértek. A valamikori „ígéret földje”, Amerika is ugyanez volt, mert az anyagba süllyedt egykori kultúrák epigonjainak haláltusáját gyorsították meg az akkori bevándorlók fegyverei. Ők is felfedezni indultak, majd rablás, erőszak és népirtás lett a vége. Manapság a gazdaság tönkretétele a cél, a káosz, a fejetlenség, a zűrzavar. Majd a háború, az önkényuralom, a nemzetek ellehetetlenítése, önfeladása, kiszolgáltatása a globális hatalomnak. Itt tartunk most, ez a perspektíva. A politikusok, a vezetők összevissza beszélnek, ma ezt mondják, holnap az ellenkezőjét. Ülünk a vitorlás hajókon, már elkezdődött a vihar, és a kapitányok azt vitatják, hogy be kell-e vonni a vitorlákat. Óriáshullámok csapnak át a fedélzeten, recseg-ropog a hajó, de azt üzenik a matrózoknak, hogy szélcsend van.

Az emberi közösségek, akár a testünk szervei, sejtekből épülnek fel. Minden társadalom alapja a család. Ha ez a szint megbetegszik, sok jóra nem számíthatunk. A tüneteket már jó ideje észleljük. Már nincs tradicionális család, mint ahogy tradíció sincs. Modern világot élünk, amelyben több a válás, mint a házasság, és több a felnőtt, mint a gyerek. A vágyak felkeltése, az anyagi jólét gyengíti a gyermekvállalási hajlandóságot. A szabadságvágy, mely gyakorta összekeveredik a szabadossággal, megint csak család- és gyerekellenes. A rosszul értelmezett szabadság hárítja a korlátokat. Lebontana minden útjába kerülő akadályt. Ezzel szemben önkorlátozás nélkül nincs szabadság. Csak kielégíthetetlen, osztódással szaporodó szabadságvágy. Sorsunk van és sorsfeladatunk. Olyan, mint a műkorcsolya: kötelező, majd szabadon választott kűr. Alapja az adottság, majd rengeteg gyakorlás, esés, felállás és felkészülés a megmérettetésre. A jég tükörsima, és magas szinten előadni a gyakorlatot nehéz. De nem lehetetlen. Ha az lenne, minden versenyző fenékre esne. A 12 állatövi jegy legmagasabb szintű megvalósítása nem más, mint maga a 12-féle sorsfeladat analógiája. Egyik se szól az önmegvalósításról, az anyagiasságról, a csalásról, az uszításról, a vágyorientáltságról, a kötekedésről, a külsőségekről, a hatalom megszerzéséről, a fennhéjázásról, a karrierizmusról, a különcségről vagy az önbecsapásról. És ennek ellenére szinte naponta találkozunk ezekkel a megélésekkel. Mert az anyag fogságába került emberiség nem lát tovább a saját orránál. A rövidlátás pedig nem más, mint a perspektíva hiánya.

Hogy van-e lehetőség változtatni? A válasz: igen. Egyvalakin képesek vagyunk változtatni: önmagunkon. Ha jobbá tesszük önmagunkat, akkor egy kis jót ajándékozhatunk a világnak. Hogy mi a jó? Hogy tehetek másokkal jót? Ugye ezt nem kell megmagyarázni? Mert ott belül érzed, hogy miről beszélek – kedves olvasó.

Véleményüket, gondolataikat elküldhetik az asztros@yahoo.com e-mail címre. Vigyázzanak egymásra!

Tóth Sándor