Az asztrológus üzenetei
A Nap idén június 21-én lépett be a Rák jegyébe, ami asztronómiai értelemben a nyár kezdete.
Mottó: „A tér és idő rabjai,
Az öröklét remetéi
vagyunk. Minden kétség fölött
Őrlődünk két pólus között.”
Kedves Olvasók!
A Nap idén június 21-én lépett be a Rák jegyébe, ami asztronómiai értelemben a nyár kezdete. Ez tulajdonképpen a nyári napforduló is, ami a fény kulminációja, ugyanis ekkor a leghosszabb a nappal és a legrövidebb az éjszaka az északi féltekén. A „túloldalon” mindennek az ellenkezője igaz, de a földi dimenzióban ez a tüköreffektus nem meglepő.
A Rák-embert érzelmei és hangulatai vezérlik. Ha jó történik az életében, madarat lehet fogatni vele, ha negatív eseménnyel szembesül, többnyire depressziós és szomorú. Sérelmein hosszasan rágódik, nehezen tudja magát túltenni rajtuk. Sok esetben a múltat idézgeti lelkében, szeret nosztalgiázni, visszaemlékezni a „régi szép időkre”. Az egészséges lelkületű ember amúgy is hajlamos megszépíteni a múltat. Mindenfajta emlékezés, visszafele tekintgetés meglopja a jelen időt. Ilyenkor önmagunk időrablóivá válunk. Az „itt és most” valóságában nehéz tartózkodni, mert a jövő illúzióját is szívesen dédelgetjük magunkban. Az idősíkokat cserélgetjük az elménk szintjén, bár mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy valójában csak a folyamatos jelen időt élhetjük. A buddhistákat is esetenként megszégyenítő bölcsességgel megáldott Micimackó filozófiáját kellene követnünk, miszerint nyáron nyaraljunk, télen teleljünk, és közben együnk sok mézet. Ha analógiákban gondolkozunk, akkor azt kell megállapítanunk, hogy a mézfogyasztás nemcsak a vércukorszintet emeli, hanem segíti az elfogadást, az azonosulást azzal az élethelyzettel, amiben éppen vagyunk. Aki nem hiszi, próbálja ki! A Rák jegy uralkodó planétája a Hold, ami az asztrológia szerint a tudattalant is szimbolizálja. Ez a terület olyan, mint egy mély óceán, melynek titkai az ismeretlenség átláthatatlan fátylába burkolóznak. Kutatni viszont érdemes, mivel ide kerül minden olyan információ, érzelem, sérülés, amit az egónk önvédelmi mechanizmusa révén elrejt. Ha valamiről nem veszünk tudomást, az nem azt jelenti, hogy nem is létezik. Az elfojtott problémák ott lent a mélyben összesűrűsödnek, koncentrálódnak, és olyan elemi erőre tesznek szert, hogy amikor áttörik az önkontroll védőbástyáit, hihetetlen rombolást képesek végezni a sorsunkban. A sorsváltozás pedig képes lerombolni és újjáépíteni a személyiséget. Az emberi élet folyamatos átalakulások, változások, megújulások folyamata. Úgy is hívhatjuk, hogy fejlődés. Az alapkérdés minden esetben az, hogy tudjuk-e, merre navigálunk? Ha belekerülünk egy viharba a vitorlásunkkal, akkor a legbölcsebb dolog bevonni a vitorlákat, és megvárni, amíg véget ér. Közben retteghetünk, imádkozhatunk, vagy akár sztoikus nyugalommal figyelhetjük az ide-oda himbálózó hajótestet, a fedélzetet ostromló hullámok robaját és az ijesztő sötét fellegeket, melyeket megvilágít egy-egy villám. Minden vihar előbb-utóbb elmúlik, és újfent megpillantjuk égi szekerén Apollónt, a napistent, aki bearanyozza életünk horizontját.
A Rák-személy alapmotivációja az, hogy szükség legyen rá. Talán ezért is annyira gondoskodó. Házias. Szereti az otthonát rendezgetni, csinosítani, takarítani. Imád finomakat sütni, főzni, és várja a visszajelzéseket. Ha azt mondjuk, hogy még ilyen finomat nem ettünk, és talán itt nem is annyira túlzunk, akkor nagyon boldoggá tesszük őt.
A Rák-ember kivárásra játszik. Tisztában van azzal, hogy mit akar, bár erről sok esetben csak akkor értesülünk, amikor belekerültünk az eseménybe. Úgy tűnik, hogy hátrál, de tulajdonképpen előre megy. Érzelmi játszmái kiválóak, jól tud manipulálni másokat. A megérzései hihetetlenül jól működnek, ezért nehéz bármit is elrejteni előle.
Ha gondoskodhat valakiről, az számára az élet forrása. Ezért van bajban az a Rák-szülő vagy nagyszülő, akinek külföldre költözik a családja. A magányt nem neki találták ki, mert előbb-utóbb depressziós lesz. Az önsajnálat műfaja a betegségek előszobájába vezet. A betegség pedig a Rák-analógia másik oldalát életi meg, azt, amikor valaki gondozásra, gondoskodásra szorul. Az sem rossz, ha szellemi megvilágításba helyezzük a történetet, de az egónk ezt sajnos többnyire másként gondolja.
Észrevételeiket, véleményüket várom az asztros@yahoo.com címre.
Vigyázzanak magukra és egymásra!
Tóth Sándor