Az előítéletek lerombolása

Több szempontból is jubilálhatnak a Félsziget szervezői. Nemcsak annak a 10 évi munkának az eredményére lehetnek büszkék, amelynek alapján a ’70-es években Nyugaton elindított szervezési koncepciót sikeresen átültették, meghonosították tájainkon, hanem elsősorban azt, hogy ezáltal sajátos hazai fesztiválkultúrát alakítottak ki, ami lassan etalonná lett.

Fotó: Vajda György

Több szempontból is jubilálhatnak a Félsziget szervezői. Nemcsak annak a 10 évi munkának az eredményére lehetnek büszkék, amelynek alapján a ’70-es években Nyugaton elindított szervezési koncepciót sikeresen átültették, meghonosították tájainkon, hanem elsősorban azt, hogy ezáltal sajátos hazai fesztiválkultúrát alakítottak ki, ami lassan etalonná lett.

Itt évek óta békésen megfér egymás mellett a rocker, a punkos, a reggie-imádó, a diszkós, a hipp-hoppos és sorolhatnánk azokat a zenei műfajokat, amelyek évtizedek óta ízlést, életérzést diktálnak. De ami ennél is fontosabb, kialakult egyfajta belső moralitás, ami a kerítésen belül – nemcsak a megerősített karhatalmi erők jelenléte miatt – egyre érezhetőbben jelen volt a félszigetezők körében.

A minap, az egyik közösségi oldalon román újságíró-kollégák, kommentálva az idei fesztiválon látottakat, hallottakat, arról beszélgettek, hogy az idén sikerült teljesen leépíteniük előítéleteiket, miszerint a több mint 17 hektáros terület a drogosoké, az alkoholistáké, a nihilistáké, s azoké, akik kivonulnak a társadalomból. „Meglepetten” tapasztalta az egyik sajtós, hogy egy „nagy hajú, taszító külsejű rocker” szép szavakkal illette, sőt a cigarettáért és aprópénzért is esdeklő fiatalok (sz.m. akikből az idén alig voltak) nem erőszakosan, hanem illemtudóan szólították meg őt. „Budapestről – a Sziget fesztiválról – importált etikett, amelyet a szervezők köteleznek szabályaikkal” – jegyzi meg a kommentáló. Félsziget-feeling – la noblesse oblige! – tehetnénk hozzá.

Persze az idén is voltak, akiket mély delirium tremenses állapotukból kellett visszahozni, a kábszerek is fogytak a „fű alatt”, és szex is volt bőven, napnyugtától hajnalig. Hat nemkormányzati szervezet számadatokban is mérte a „jelenséget.” A kérdőívezés alapján kiderült, hogy a megkérdezett 703 alany 20 százaléka kábszert fogyasztott, 54 százalékuk dohányzik, 82 százalékuk alkoholt fogyaszt és 29 százalékuknál a depresszió tünetei is kimutathatók. A Félsziget árnyoldalát megvilágítók azt is kifogásolták, hogy dohányt és alkoholt forgalmazó cég kampánya folyt a Félszigeten. Ehhez társult még a zajártalom, amelyről évente a környékbeli lakók panaszkodnak.

Mérlegelendő tények, amelyeket nemcsak a Félsziget tükrében kellene elemezzenek a társadalomkutatók. A 60-as, 70-es, 80-as évek nagy fesztiváljaitól napjainkig a világban több tízezres tömeget megmozgató – a Szigethez és a kistestvéréhez, a Félszigethez hasonló – rendezvények némelyike ma már kultúrtörténeti mérföldkőnek számít. Sokáig kihatottak vagy továbbra is hatnak a közízlésre, divatra, gondolkodásra, művészetre, egyszóval jelenséggé váltak. 10 év után a Félsziget is lerakta a maga mérföldkövét, a felmérések alapján úgy tűnik, hogy az ifjabb, 20–29 év közötti generáció a vevő rá. S már lassan kinőtt ebből egy félszigetes nemzedék, amelynek tagjai életreszólóan gazdagíthatták élményeik tárát az itt tapasztaltakkal.

Hogy ki milyen, otthonról hozott erkölcsi normákkal lép be a Félszigetre, miként éli meg egyéni szabadságát, mit fogad el a színes – nemcsak zenei – kínálatból, az az egyén választása. Nemcsak a román újságíró-kollégák tapasztalhatták, hogy a félszigetezők közössége nem a drogot és alkoholt túlzottan fogyasztók szakadt hadából áll. A nagy többség az, akik fogyasztottak ugyan szeszes italt (netán füveztek is), de a rendőrség és a mentőszolgálat igazolja: nem úgy, hogy másban kárt tegyenek. Egyszerűen szórakoztak, kikapcsolódtak, tiszteletben tartva a belső szabályokat, elsodorta őket a Félsziget-feeling – amely formabontó, nonkonformista, az élet szürke mindennapjainak kánonjait döntögeti ugyan, de ettől jó, ezért kell! Aki nem vevő rá, kimaradhat…

S ha már a számoknál tartunk, akkor azt is hangsúlyozni kell, hogy négy nap alatt mintegy 80.000-en látogattak ki a Félszigetre, a vendéglátó Maroson kívül Hargita, Kolozs, Bihar és Brassó megyéből, de jócskán akadtak a Kárpátokon túlról is, sőt a magyarországiak mellett hollandok, németek és írek is regisztráltak. A fesztiválozók 61 százaléka visszatérő vendég. A kínálatfogyasztók mellett olyan nemzetközi hírnevű előadók jöttek el, akik bevallásuk szerint eddig Romániáról keveset vagy semmit nem hallottak. Itt meggyőződhettek arról, hogy „nem a vámpírok leszármazottai lakják tájainkat”. Reméljük, egyfajta kultúrkövetként vitték hírünket a nagyvilágba, mint ahogy azok a félszigetezők is, akik máshonnan jöttek hozzánk, s ez idő alatt meglátogatták a várost. Ezért (is) a Félsziget nemcsak a szervezőknek, a résztvevőknek kellene fontos legyen, hanem a döntéshozóknak is, ideológiai, nemzetiségi hovatartozás nélkül. Nemcsak azért, mert van egy hely, ahol netán imázsszépítésként ingyensört oszthatnak, vagy megmutatkozhatnak az amúgy is nagy számban jelen levő média képviselőinek. Az állandó helyszín kiválasztása nem vita, hanem egyezség, kompromisszumos megoldás tárgya kell legyen, amiben mindenki egyet kell értsen. Mert egybevetve a Félsziget jó és rossz oldalát, elmondhatjuk, hogy a Félsziget kétségtelenül autentikus marosvásárhelyi márkajeggyé vált, ami a fogyasztói nemzedéken keresztül viszi (hír)nevünket a nagyvilágba.

A Félsziget fesztivál szervezői továbbra is támogatást kapnak a nagy testvértől, ezt erősítette meg a záró sajtótájékoztatón Fülöp Zoltán, a Sziget Menedzsment képviselője.

Kezdődhet az építkezés…