Rendteremtés medvekáoszban
Szerdai ülésén a kormány elfogadta a településeken emberéletet veszélyeztető medvék eltávolítását szabályozó sürgősségi kormányrendeletet. A jogszabály kidolgozását hosszas vita, ugyanakkor szakmai konzultáció is megelőzte, és várhatóan ezután is felkavarja az érintett körökben a kedélyeket. A törvény megpróbál némiképpen rendet teremteni a több éve tartó medveügyben – tegyük hozzá, részmegoldást kínálva egy olyan helyzetben, aminek orvoslására még a szakértők sem tudják a biztos válaszokat.
Talán a jogszabály legfontosabb lépése az, hogy az intézkedéshozatal felelősségét a helyhatóságokra bízza, ugyanakkor ezáltal operatívabbá teszi a beavatkozást. Egyes zöldszervezetek állításával szemben a célja nem mindenáron az, hogy kilőjék a medvéket. Valóban követhető, ellenőrizhető módon – a közigazgatási egységekben már kötelezően létező – katasztrófaelhárító bizottságokhoz hasonlóan – a rendelet által megszabott lépéseket kell megtenni. Vagyis először meg kell próbálni távol tartani, elhajtani a termésre, kertekbe vagy kukákra visszajáró medvéket, utána a következő lépés az elaltatás és áttelepítés, majd végső esetben hozhatja meg a bizottság a kilövési döntést. A bizottság (vagy – ahogy a rendeletben áll – beavatkozócsapat) kötelezően a helység polgármesteréből/alpolgármesteréből, a területi kompetenciával rendelkező csendőralakulat, továbbá a vadalap (vadásztársaság) képviselőjéből és egy állatorvosból áll. Az elaltatással megbízott állatorvossal, a kilövési joggal felruházott vadásszal (vadgazdálkodási egység megbízottja) szerződést kell kössön a polgármesteri hivatal, versenytárgyalást követően. Mindkét személy a sajátos tevékenységének megfelelő jogszabályoknak és eljárásoknak megfelelően (például: fegyvertartási engedély és fegyverhasználati eljárás, elaltatási procedúra stb.) kell cselekedjen. A csapat vezetője a polgármester, illetve az alpolgármester, így, akárcsak a katasztrófaelhárító bizottságban, ő felel azért is, hogy a jogszabálynak megfelelően intézkedjenek, ami azt jelenti, hogy a helyzetnek megfelelően be kell tartaniuk a rendeletben (5. cikkely) leszögezett lépéseket. A továbbiakban a kormányrendelet részletezi azt is, hogy milyen esetekben altathatja el, illetve hajthat végre eutanáziát az állatorvos, mikor kell kilőni a medvét, és itt a következőket jelölik meg: amennyiben az elűzés és az áttelepítés nem oldotta meg a helyzetet (megtörténhet, hogy visszatér a medve, és továbbra is veszélyt jelent az emberekre és a javakra, ha az intervenciós csapatra támad, vagy ha a medve a beavatkozás során gyógyíthatatlan sérüléseket szenved, ha csapdába esett, és szintén gyógyíthatatlan sérülései vannak, illetve akkor, amikor halálos sebei vannak és menthetetlenné válik).
Fontos tudni, hogy az elaltatással és az eutanáziával (méreginjekció beadása) kizárólag a szerződő állatorvos foglalkozhat az erdészeti őrség és a vadalap gazdáinak a szakasszisztenciájával, míg kilövéskor a vadászpuskát a terület vadgazdálkodási alapjának vadásza vagy az erdészeti őrség szintén szerződött szakértője (personalul tehnic de specialitate) használhatja. Az is benne van a rendeletben, hogy amennyiben az anyamedve árván maradt bocsait át kell telepíteni, akkor ennek a műveletnek a költségeit és a bocsok eltartását a minisztérium fedezi, az összeget 60 napon belül át kell utalnia a szolgáltatást végzőnek. Ahogy eddig is, a környezetvédelmi ügynökség (a helyi és az országos), valamint az országos erdészeti őrség, az állategészségügyi igazgatóságok és a helyhatóságok, amelyeknek a területén történt a befogás, követik a medvék áthelyezését. A rendelet azt is kilátásba helyezte, hogy az így elejtett állatokat nyomkövető nyakörvvel látják el. Ugyanakkor a rehabilitációs és gondozóközpontoknak is kötelességük gondjukba venni az áthelyezett egyedet. A továbbiakban az említett intézmények pontos felelősségét is kijelölte a kormányrendelet. A helyi bizottságnak az esettől számítva 24 órán belül alapos jelentést (ennek egy modelljét is mellékelték a rendelethez) kell készítenie és eljuttatnia a megyei környezetvédelmi ügynökséghez és a katasztrófaelhárító bizottsághoz. A kilőtt medvék bőrét és koponyáját a vadásztársaságoknak kell kipreparálni, majd átadni az erdészeti őrségnek; ezek állami tulajdonban maradnak. A belsőségeket pedig a megyei állategészségügyi igazgatóságok által alkalmazott szabályok szerint kell elégetni. Az intervenció, elaltatás, kilövés és áthelyezés költségeit a helyhatóságoknak kell állniuk a szolgáltatókkal megkötött szerződés alapján. Amint korábban említettük, az áthelyezési költségeket megtéríti a minisztérium, az állatorvos szolgáltatásait az állategészségügyi igazgatóságok törlesztik. A díjakat a kormányrendelet megjelenésétől számítva 60 napon belül dolgozza ki majd a szaktárca.
Azt is jó tudni, hogy az eseteket (veszélyes medvetámadás, látogatás stb.) a 112-es egységes segélyhívó számon kell bejelenteni, innen továbbítják majd az értesítést az érintett helyhatóságokhoz. Akik bármilyen eszközzel megakadályozzák a beavatkozást, azokat 7000–10.000 lej közötti bírsággal büntethetik a csendőrök vagy a rendőrök. A rendelet módosított néhány korábbi jogszabályt is, mint az erdészeti őrségre vonatkozót, vagy a vadászati törvényt, amit elsősorban a szakterületen tevékenykedőknek kell ismerniük, hogy az eljárásnak megfelelően intézkedjenek a helyszínen.
Tudomásunk szerint – a hasonló jogszabályok elfogadását követően – a szaktárcának ki kell dolgoznia az alkalmazási módszertant, amelyben többek között arra kell választ adnia, hogy miként alakul meg az említett csapat, pontosítani kell a szerződő személyek hatáskörét, és többek között – meglátásunk szerint – azt is tisztázni kell, hogy mit jelent az azonnali veszély (pericol iminent). Ugyanis ez adhat okot a félreértésekre. Milyen helyzet kell kialakuljon, hogy valóban veszélyessé nyilvánítsanak egy medvét és áttelepítésre, kilövésre ítéljék?
Mindezek mellett valóban szükséges további intézkedéseket hozni, pl. szigorúan megtiltani a medvék etetését lakott településeken, ugyanakkor a szaktárcának támogatnia kell (saját vagy akár EU-s alapokból) egy komoly szaktanulmány kidolgozását, amelynek alapján tudományos módszerekkel meg lehet határozni az állomány létszámát, a medvék vándorlásának útvonalát, és talán arra is választ kapnak, hogy mennyi az optimális létszám egy-egy táplálkozási területen, továbbá, hogy a szaporodáson túl milyen valós tényezők miatt keresik a táplálkozási forrást lakott településeken vagy azok közelében. Hosszú folyamatnak tűnik, de valószínű, hogy a kérdés komplexitása miatt is a (tűzoltásnak tűnő) rendelet életbe léptetésén túl az említett intézkedések összességükben alakíthatják ki azt a helyzetet, amikor viszonylag békésebben megférhet egymás mellett az ember és a nagyvad, mi több, ennek a jelenléte talán olyan idegenforgalmi attrakció is lehet, amely jövedelmet hozhat.
