Az emlékezés jelentősége

Az idegrendszer építőeleme a neuron (az idegsejt összes nyúlványaival). Az idegsejtek pontos száma valószínűleg többmilliárdnyi. Működésüket három tényező biztosítja: az oxigén, ami annyira fontos, hogy 2 perc 40 másodpercnyi hiánya, az anoxia visszafordíthatatlan pusztulást okoz; a glikogén, amit a máj szintetizál; és az aminosavak.

Az emlékezés központja, ami a halántéklebenyben található, jelentős szerepet játszik mind a stresszállapotok kiváltásában, mind azok leküzdésében. Az élet folyamán az emlékezés központi aktivitása három szakaszra osztható. Az élet első szakaszában a harmadik évtizedig tartó időszak, a tanulás fő idejében a beépítés dominál. A harmadik évtizedtől az aktivitási korszak befejezéséig a beépített emlékek, a tanulás felhasználása kerül az első helyre. A harmadik korszak az emlékezések kora, amikor a memóriaközpont, autonómiájának megfelelően, spontánul vagy tudatosan varázsolja elő az emlékeket, amelyek pozitív eustresszek vagy negatív distresszek formájában nyilvánulnak meg.

A megnyilvánulás és a stressz kiváltása nem a matematikailag ismert életkortól, hanem a biológiai életkortól, a memóriaközpont aktivitási képességétől függ. Az emlékezés kiváltása nem kizárólag biológiai, hanem lélektani, azaz pszichológiai sajátosságok függvénye. A stressz életünk sava, ahogy azt Selye János, a stressz első megfogalmazója leírta, kiváltása élettani folyamat. Ezt a folyamatot Marcel Proust francia író Az eltűnt idő nyomában című könyvében  ismertette először az érdeklődő világgal. Élettanilag is igazolt tény, hogy a memóriaközpontban a kiváltás tudatos aktivitás, tudat alatti történés vagy életfolyamat eredményeként jelenhet meg. Az emlékezés kiváltásából kialakuló stresszállapotnak a leküzdésében és semlegesítésében, egyben a megelőzésében is az önakarat, az autogén tréning játszik döntő szerepet.

Prof. dr. Dienes Sándor