Aláírás-gyűjtési kampányi indított az Országos Audiovizuális Tanács (CNA), amellyel hadat akar indítani a romániai (elsősorban) kereskedelmi televíziókat elárasztó ízléstelen műsorok ellen.
Aláírás-gyűjtési kampányi indított az Országos Audiovizuális Tanács (CNA), amellyel hadat akar indítani a romániai (elsősorban) kereskedelmi televíziókat elárasztó ízléstelen műsorok ellen. A közérdekű információ közvetítése nem jelentheti azt, hogy a médiaszóró a közönség legalsó szintjének az ízléséhez, elvárásaihoz igazodik, s többek között úgy avatkozik bele közéleti személyiségek, hírességek magánéletébe, mintha az a világ legtermészetesebb dolga volna. A kamarák elé citálják az orvosokat, amikor egy ismert művészt, politikust kórházba szállítanak, követik a mentőautót, amikor ki- vagy beteszik a sérült személyt, és minden mértéket felülmúló, minősíthetetlen show-műsorokká alakítják a temetéseket. A kamera hosszan elidőz a halott arcán, közelképbe hozza a síró, elkeseredett hozzátartozókat, felkutatják a törvénytelen gyermek(ek)et, s ha nincs, akkor gyártanak, hosszasan tárgyalják, hogy kire száll az elhunyt vagyona. Legutóbb pedig nem kis felelősségük volt abban is, hogy az elhunyt filmrendező hamvasztásakor ordibáló csőcselékké alakult a „végtisztességet tevő” gyülekezet. Vagy gondoljunk az ismert televíziós műsorvezető hölgyre, akinek – válópere kapcsán – darabokra szedték a magánéletét, sőt külföldről való hazaérkezésekor autóját is üldözőbe vették. A nézettségért való elkeseredett harcban, a véget nem érő, időnként gusztustalan és nacionalista felhangokkal tűzdelt, úgynevezett „vitaműsorok” s a show-biznisz ismert vagy kevésbé ismert szereplőinek intim életét taglaló adások egyre jobban kiszorítják az építő, ízlésformáló, a művelődést szolgáló tartalmakat. Mindez Romániában már olyan méreteket öltött, akárcsak a diktatúrákban, ahol a magánszférába való beavatkozással a magánélethez való jog megsemmisítésére törekednek.
A kereskedelmi tévék egyike-másika dühösen vette villára a médiatartalmakért felelős audiovizuális tanács kezdeményezését, ami az átlagpolgárban is felvetette a kérdést: aláírásgyűjtés helyett miért nem lépnek fel határozottabban a kifogásolt műsorok ellen? Miért engedik, hogy a nézettségért, s ezáltal a reklámidő jobb értékesítéséért folyó elkeseredett küzdelemben eluralkodjon az ízléstelenség, s egyre nagyobb mértékben sérüljön az egyén magánélethez való joga? Annál is inkább, mivel ezt nagyon határozottan megvédi az új polgári törvénykönyv 80. cikkelye, amely kimondja, hogy semmilyen hírt, vitát, ankétot, riportot, írott vagy hangzó dokumentumot nem lehet valakinek a magán- és családi életéről közzétenni a szóban forgó személy, s annak elhunyta vagy súlyos betegsége esetén a család, a hozzátartozók beleegyezése nélkül. Csakhogy minálunk a törvény és a betartását felügyelő intézmények helyett a kereskedelmi televíziók léptek elő, s tetszelegnek egyre hangosabban az igazság bajnokainak a szerepében.
