2024. november 27., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Talán soha nem szorongott annyi hallgató az előadóteremben és a folyosón is, mint a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület 60. ülésszakán, amelynek előadója dr. Tényi Tamás, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi Kara Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának egyetemi tanára volt.


Talán soha nem szorongott annyi hallgató az előadóteremben és a folyosón is, mint a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület 60. ülésszakán, amelynek előadója dr. Tényi Tamás, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi Kara Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának egyetemi tanára volt. Tényi professzor, aki orvosként több mint 25 éve foglalkozik a szkizofrénia (hasadásos elmezavar) kóreredetével és terápiájával, s részt vesz a betegséggel kapcsolatos biológiai és pszichiátriai kutatásokban, oktatóként is népszerű. Szakkönyvén, egyetemi jegyzetén, tudományos közleményein kívül megjelent könyvei közül a Ritka pszichiátriai tünetek és szindrómák címűt 2010-ben az év legkiemelkedőbb monográfiájának nyilvánította a Magyar Pszichiátriai Társaság.

 

Izgalmas felfedezés

– Miért ír könyveket a test és lélek gyógyításával foglalkozó pszichiáter?

– Talán azért, mert szeretek olvasni. Gimnazistaként kezdtem a pszichiátriai, pszichológiai témájú könyvek iránt érdeklődni. Szüleim belgyógyász orvosok voltak, s a családban érezni lehetett a ki nem mondott, de létező elvárást, hogy én is az ő hivatásukat válasszam. Így döntöttem el, hogy, bár orvos leszek, szüleimtől eltérően nem az orvostudomány valamelyik hagyományos ágát fogom művelni. Egyetemi hallgató koromban tudományos diákkörösként kerültem olyan szakember mellé, akinek az irányításával elsősorban a pszichózisokkal, a szkizofréniával, a mániás depresszióval kezdtem el foglalkozni. Egy érdekes határterületi témáról, irodalmi művekről kellett pszichiátriai betegekkel beszélgetni, ami nagyon hasznosnak bizonyult.

Pécsi „tüke”-ként (Baranyában így nevezik azt, akinek egyetlen városhoz kötődik az élete) érdekes volt megismerni a pszichiátriai betegeknek a két világháború között keletkezett művészeti alkotásaiból álló izgalmas Reuter-gyűjteményt. A betegek írásaival foglalkozva Halálra vál mind a szépnek címmel összeállítottam egy kötetet. A címbeli idézet egy pécsi költőtől származik, aki a Jelenkor című szépirodalmi folyóiratban publikált, majd szkizofrén betegként sok értékes alkotása maradt fenn a klinikán. Miközben azt vizsgáltam, hogy a betegek hogyan fogadják be az irodalmi műveket, hogyan alakítják át az üzenetüket, rájöttem, hogy a pszichiátria nem egy olyan tudomány, ahol két-három szakkönyvet kell megtanulni. Mivel sok leágazása van a pszichológia, a filozófia felé, félig orvostudomány, félig szellemtudomány, amelynek műveléséhez sokat kell olvasni. Másrészt nem szeretek egy dologgal hosszú ideig foglalkozni, s a könyveim az egymástól viszonylag távol eső területek iránti érdeklődésemből születtek.

– Vegyük sorra őket!

– A pszichodinamikus pszichiátria a legújabb pszichoanalitikus eredmények tükrében című kötetet egy amerikai tanulmányutam után írtam. A kicsit hosszú, nagyképű, önbebiztosító címet viselő könyvben azzal foglalkoztam, hogy a pszichológiában, pszichoanalízisben milyen változások történtek az 1980–90-es években (amikor már sok mindent egészen másképpen gondoltunk, mint a hagyományos freudizmus idején), s ennek milyen haszna van az elmekórtanra. A 20. században a biológiai pszichiátria és a hagyományos pszichodinamikus vagy pszichoanalitikus jellegű elmegyógyászat nagyon távol állt egymástól. Az 1990-es évektől a biológiai pszichiátria egyre erőteljesebb lett. A komputertomográfia (CT), a mágneses rezonancia (MRI) és a különböző modern genetikai eljárások révén többet megtudtunk a betegségek biológiai, szervi hátteréről – az Alzheimer-kórtól a szkizofrénián át – olyan enyhébb betegségeknél is, mint például a depresszió, a szorongásos tünetek, a pánikbetegség. A pszichoanalízisen belül pedig megjelent egy irányzat, az úgynevezett csecsemő-megfigyelés és -kutatás, amiről a könyvem szól. Freudtól kezdődően az 1970-es évekig terjedő pszichoanalízisnek az volt a lényege, hogy amit a betegeknél észleltek, azt visszavetítették a gyermekkorra, s ebből sok, a közvélemény számára riasztó elmélet született, ami a józan észnek ellentmondott (például az, hogy a gyermeket már féléves korában szexuális vágyak uralják). Az 1980–90-es években, sok freudi és egyéb megközelítést cáfolva, a szakemberek azt vallották, hogy a gyermek fejlődése ahhoz áll közel, amit a józan ész diktál, s amit a hagyományos pszichológiai iskolák megfigyeltek. Az újfajta megközelítés révén a nagy kettészakadás a két felfogás között megszűnt, s egyre inkább egy integratív szemlélet jelentkezett. 1995-ben ösztöndíjasként az Egyesült Államokban olyan helyen tartózkodtam, ahol e területek jelentős kutatói dolgoztak, s az ő eredményeiket próbáltam összefoglalni a magyar szakmai közönségnek.

– Következő művét igazi sikerkönyvként tartják számon.

– Egy másik régi érdeklődési területem, ami szintén az egyetemi évekre nyúlik vissza, a ritka pszichiátriai betegségek, erről született a következő kötetem. Ebben ritka téveszmékkel foglalkoztam, mint például a Capgras-téveszme, amelyben a beteg azt állítja, hogy valamelyik hozzátartozóját egy hasonmásra cserélték ki, például, hogy az igazi anyját elvitték, elpusztították, s helyette ott van a hasonmás, akinek rossz szándékai vannak. Jórészt paranoid pszichózisokban, szkizofréniában fordulnak elő.

– Tudjuk-e, hogy hol történik a hiba?

– E betegségek egy részét biológiai, agyi okok idézik elő. Ugyanakkor a betegek élettörténete, sorsa, kapcsolatrendszerei, például az anyával való viszony is közrejátszik abban, hogy milyen téveszméik alakulnak ki. Az összjáték volt számomra érdekes, a biológiai, szervi és a pszichológiai okok összefonódásának a módja. A ritka betegségek az olvasni szerető embereknek jó iskolát jelentenek. A szakirodalomban levő esetleírások mellett fontos a kitekintés a kultúrtörténet, az irodalom, a művészetek felé is. A hasonmás motívum például nemcsak a pszichiátriában ismert, olvashatunk róla Oscar Wilde Dorian Gray arcképe, Babits Mihály Gólyakalifa és Dosztojevszkij Hasonmás című művében. Izgalmas felfedezésre jöttem rá az irodalomban való kutakodás során: a Capgras-téveszmét nem a nevét adó francia pszichiáter írta le legelőször az 1920-as évek kezdetén. Dosztojevszkij Ördögök című regényében már hetven évvel korábban megjelenik. Dosztojevszkijnek epilepsziásként hihetetlen érzékenysége volt a pszichiátriai problémák iránt, s így válhatott az élet mélységeinek és magasságainak a legnagyobb ábrázolójává.

Más ritka jelenséggel is foglalkoztam, mint például a Cotard-tünet, amikor a beteg úgy gondolja, hogy ő már nem is él. Kultúrtörténeti szempontból azért érdekes, mert egy francia pszichiáterről kapta a nevét, aki Proustnak Az eltűnt idő nyomában című regényében szerepel. Az író személyesen is ismerte, és a francia orvostól származik a bírósági gyakorlatban gyakran idézett mondás: egy tanú nem tanú. Ezekről a betegségekről magyar és angol nyelven sok cikket írtam, s 2009-ben támadt az ötletem, hogy az elfelejtett cikkeket, esetleírásokat gyűjtsem össze, s adjam ki, mert magyarul ilyen témájú könyv korábban nem jelent meg.

– A hatás nem maradt el, a könyvért több kitüntetést is kapott.

– Újdonsága miatt nyertem meg a Magyar Pszichiátriai Társaság Nyírő Gyula-díját és egyéb elismeréseket, mert a szűkebb szakmai körön kívül más orvosokat is érdekelt.

– A pszichiátria és a művészet kapcsolatáról egy újabb könyv született.

– Említettem, hogy egyetemi hallgatóként kezdtem a témával foglalkozni, majd klinikusként a művészetterápiának (a rajzolásnak, festésnek és a zenének) a pszichiátriai betegek kezelésében való felhasználásában szereztem tapasztalatot munkatársaimmal együtt. E határterületről keletkezett írásaimat gyűjtöttem össze 2013-ban a Pszichiátria és művészet című kötetben.

Volt egy időszak, amikor érdeklődéssel fordultam Friedrich Nietzsche filozófiája felé, és ennek kapcsán írtam meg a Nietzsche és a pszichológia című könyvet.

 

Agy és bőr közös eredete

– Szűkebb orvosi érdeklődési területe a szkizofrénia kóreredete. Sikerült-e megfejteni a betegség pontos okát?

– Ma úgy gondoljuk, hogy az agy betegsége, és a többi pszichiátriai kórképhez hasonlóan nem pusztán lélektani mechanizmusok következtében alakul ki, mint ahogy azt a freudizmus hirdette. A súlyosabb elmekórtani betegségek esetében az agyi elváltozás egyértelmű, így az Alzheimer-kórban például az agy sorvadása. A klasszikus kórképek mellett, amelyek agyi eredetét már száz éve ismeri a pszichiátria, kiderült, hogy a legtöbb betegség ugyancsak agyi hátterű. A szkizofréniát egy idegfejlődési zavarnak tartjuk, ami azon alapul, hogy a központi idegrendszer bizonyos szerkezetei nem megfelelően érnek, alakulnak ki, aminek az oka a magzati időszakra nyúlik vissza. Háttere genetikai (egy-egy családban halmozódik), ami több gén összjátékának a következménye. Ehhez hozzájárulhatnak az epigenetikai tényezők is, mint a például a magzati korban az anya által elszenvedett influenza vagy a macska által terjesztett toxoplazma-fertőzés, a súlyos anyai éhezés, amely miatt a magzat sem jut megfelelő táplálékhoz. A történelem bizonyította, hogy a II. világháború idején a dániai, hollandiai nagy éhezések időszakában várandós anyák gyermekei között 20 éves korban megnőtt a szkizofrénia előfordulása.

Az apai életkor is szerepet játszhat. Ha egy féri 50 év fölött nemz gyermeket, az emeli a betegség kialakulásának a kockázatát. Hasonlóképpen az anya által a terhesség során megélt súlyos stressz is. Mindezeket az okokat sok vizsgálat igazolta.

A szkizofrénia eredetének kutatásához kapcsolódtunk mi is Pécsen néhány területen. Egyrészt a szkizofréniát okozó agyfejlődés zavarára utaló apró testi jegyeket (minor fizikális anomáliák) kutatjuk. A négyujjas barázda, a túl sok anyajegy a testen, a kettős hajforgó olyan apró, kozmetikailag és klinikailag jelentéktelennek számító jegyek, amelyekből, ha az átlagoshoz viszonyítva túl sok van, az agy fejlődésének a zavarára utalhatnak.

– Milyen összefüggés van a kettő között?

– A test kültakarója, a bőr, valamint az agy ugyanabból a csíralemezből, az ektodermából származik. Bizonyos mentális retardációk klinikai diagnózisában ezek az apró jegyek régóta ismertek. Az újszülött-gyógyász gyakran genetikai vizsgálat nélkül is felismeri a különböző szindrómákat.

Ezeket az apró testi jegyeket vizsgáljuk a pécsi gyermekgyógyász professzor, dr. Méhes Károly által kidolgozott skálával. A kutatásban olyan módszertani újításokat hoztunk, amelyek a nemzetközi szakirodalomban is újdonságnak számítottak, és sok tudományos cikket közöltünk jó nevű szaklapokban.

Az utóbbi 15 évben a CT- és MRI-vizsgálatokkal azt figyeljük, hogy bizonyos agyi területek kiterjedése változik-e a szkizofrén betegeknél, s funkcionális MRI-vel e területek aktiválásának a módját is vizsgáljuk. Kutatásainkra a tavaly elindult Nemzeti Agykutatási Program, a NAP keretében kaptunk jelentős támogatást. Szkizofrén betegek tünetmentes hozzátartozóiban is végzünk minor anomália- és MRI-kutatásokat.

– Visszatérve a betegségre, miért jelentkezik a 20. életév körül?

– Erre az időszakra fejeződik be az agyfejlődés, s a szkizofrénia más területek mellett a legdifferenciáltabb homloki lebeny szerkezetének az eltéréséből adódik, ami további kutatási feladatot jelent.

 

A korai felismerés fontossága

– Melyek az első árulkodó tünetek?

– Kezdetben a negatív tünetek jellemzőek, az érintett fiatal visszahúzódóvá, magába fordulóvá, bizalmatlanabbá válik, iskolai teljesítménye romlik, megszakítja a baráti kapcsolatokat, elzárkózik a szülőktől is. Ezek a 16-17 év körül kezdődő tünetek sokszor évekig felismeretlenül maradnak, serdülőkori válságnak, depressziónak, szerelmi bánatnak tartják. Két-három év múlva robban ki a betegség a pozitív tünetekkel – hallucinációk, téveszmék –, amelyek egyértelművé teszik a diagnózist. Fontos kutatási területünk az is, hogy ezt a bevezető időszakot hogyan lehet felismerni. Itt, Marosvásárhelyen is tartottam előadást a pszichózisrizikó szindrómáról. Ez egy új fogalom arra, hogy a betegség kitörése előtti időszakban már körülírhatók azok a tünetek, amelyek kockázatot jelentenek, és hogyan lehet azokat diagnosztizálni. Az attenuált (gyengített) pszichózis szindróma bekerült az amerikai pszichiátriai társaság legújabb kézikönyvébe. Nagyon érdekes kutatási terület, ugyanis minél korábban felismerjük a tüneteket, és hatékony gyógyszeres és pszichoterápiai kezeléssel beavatkozunk, annál több esély van arra, hogy meg sem látjuk a teljes formájában kibomló betegséget. Többszöri visszaesés után ugyanis már sokkal kevesebbet lehet tenni a betegért.

– Mire, hogyan hatnak a ma használatos gyógyszerek?

– A pszichiátriai betegségek kezelése összetett, a gyógyszerek a pszichoterápiás kezeléssel együtt a leghatékonyabbak. A gyógyszerek bizonyos ingerület-átvivő anyagokat befolyásolnak, az anti-pszichotikumok a téveszmékért, hallucinációkért felelős, emelkedett dopaminszintet csökkentik. A szkizofréniás agy úgy működik, hogy bizonyos területeken kevesebb, más területeken magasabb a dopaminszint, s ezt próbáljuk stabilizálni. A depressziók esetén a szerotonin és a noradrenalin szintje alacsonyabb, ezért a gyógyszerek ezeknek a szintjét emelve javítják a depressziós hangulatot és tüneteket. A szorongásoldó benzodiazepinek a gaba- (a gamma-amino-vajsav) szintet emelik. A gaba egy gátló ingerület-átvivő anyag, amiből ha több van, csökken a szorongás. Klinikai munkámban, mindennapi betegellátó tevékenységemben is ezekkel a betegségekkel foglalkozom.

– Kívülről nézve nem tartozik a legkönnyebb szakmák közé. Milyen képességek kellenek ahhoz, hogy valaki sikeres pszichiáter legyen?

– Szondi Lipót magyar pszichológus (a Szondi-teszt megalkotója) szerint az emberi személyiségről a választásai árulkodnak a leginkább, hogy milyen szakmát, társat, sőt betegséget választ, mit mond magáról és mit cselekszik.

– Pszichiáterként, pszichoterapeutaként hogyan tud egyensúlyt teremteni a szakmai igénybevétel és a magánélet között?

– Nyilvánvalóan kell valamilyen válaszfalat kiépíteni. Ugyanakkor mégsem tekinthető olyan szakmának, mint sok más, ugyanis a pszichiáter, a pszichológus csak a saját érzéseivel, a saját hiteles személyiségével tud a páciens érzéseire ráhangolódva gyógyítani. Leválasztani, hogy legyen egy külön szakmai és egy emberi énünk, szinte lehetetlen, és nem is biztos, hogy jó. Mivel személyiségünkkel vagyunk ebben a tevékenységben, a szakmai és a magánélet között kell egy bizonyos határ legyen a saját lelki egészségünk érdekében, de egy egészséges átjárást is biztosítani kell.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató