Az olvasó írja
Feszt igyál
Július 5-én írtam a VIBE Fesztiválról, s szeretném folytatni a gondok lajstromozását. Ugyanis „van baj elég…”, miként azt egy kültelki sarkigazság tartja.
A hónap első víkendjén még egy másik rendezvény is volt, amely „szórakozásnak” indult, de balesettel zárult: a belvárosi raliversenyen részt vevő egyik autó nekiment a „biztonsági kerítésnek”, s a korlát mögött álló két kisgyermek balesetet szenvedett, kórházba kellett szállítani őket. Erről is olvashattunk a hétfői lapban; engem a polgármester reakciója ragadott meg. „A továbbiakban semmilyen körülmények között nem engedélyezem super-rally vagy hasonló rendezvények megtartását Marosvásárhelyen. A ma délutáni baleset bebizonyította, hogy a veszélyt akkor sem lehet kizárni, ha minden óvintézkedést betartanak a szervezők.”
Számomra örvendetes az ígéret, mert szerintem (és a környékbeli lakók szerint) semmi keresnivalója nincs egy autóversenynek a belvárosban. A megye valamelyik sarkában létezik egy motorversenypálya, tessék odahurcolkodni. Alig írtam le a legutóbbi mondatot, eszembe jutott a korábbi (vibe-os) sétám egyik mozzanata. Amikor a nagy zakatolásért reklamáltam, akkor az őrző-védő szaki ekképpen vágott vissza: „Azt azért mégsem várhatja el, hogy a maga kedvéért bezárjuk a boltot”. Nem kívántam tovább élezni a helyzetet – mert a fickónál talán még gázspré is volt –, eljöttem, s közben a légvonalban öt-hatszáz méterre lévő megyei kórház szenvedő betegeire és személyzetére gondoltam, akiknek a nyár heve mellett efféle „csemegét” is juttatott a jólelkű városvezetés akarata.
Nemcsak én indultam el a bulizó fiatalokkal beszélgetni, kedd reggel mesélte el a felső emeleti szomszéd, hogy hétfő hajnalban – 3 óra körül – lement a blokkunk előtti játszótérre, és próbálta rávenni a tucatnyi csemetét (18 év alatti mindahány, akik egy kis maszek fesztivált tartottak a téren), hogy „csöndesebben vigadjanak”. A továbbiakban a Falu végén kurta kocsma című Petőfi-vers replikáinak 21. századi változatai hangzottak el, végül annyit sikerült elérnie: megígérték, hogy nem törnek össze több üveget. Ők úgy tudják: a fesztivál lényege a „feszt igyál”.
A hétfői újság Előadások, koncertek, buli című írása néhány, a vásári huncutságokkal rokon „játékot” ismertetett, ezekből a kedves olvasó meggyőződhetett arról, hogy ez a rendezvény egy kölyökarasznyival mégiscsak meg tudta haladni a középkori sokadalmak szintjét (hangerőben mindenképp).
Az ÁDML-sátorban minden délután „beerpong”-mérkőzéseket szerveztek. Ha jól értettem a kissé zavaros leírást, akkor a játékosoknak pingponglabdát kellett az „ellenfél” poharába dobnia, s ha sikerült, akkor megihatták a pohár tartalmát. A „seggrepacsi” nevű társasjátéknál egy Malligand-fokkal szórakoztatóbb lehet ez a játék, amelynek alkoholmentes változatában vélhetően nem sör van a poharakban: az egyikben kovászos uborka leve, a másikban madártej. Fölteszem, hogy az ÁDML-csapat világszáma komoly szakmai zsűrizés nyomán került a porondra. „Erdély legnagyobb magyar fesztiváljától” el is várható az efféle igényesség…
Július 6-án pedig azt olvashattuk a Népújságban, hogy a rendezők igen elégedettek, a csődület tekintélyes hasznot hozott. A begyűlt zsetonok számát nem közölték, de annak alapján, hogy a szervezőcsapat nemsokára nekifog a jövő évi buli szervezésének, azt vélem kiköbözni: szép összeg gyűlhetett össze, ha ebből a profitból tíz-tizenkét ember (plusz család) kényelmesen elvan egy esztendeig. Jó biznisz ez, jobban fizet a seprűkötésnél… Kár, hogy a 82 ezer „tetszik” vélemény ellenében sorakozó átkok és szidalmak számát nem közölték.
Komolyan érdekelne, hogy a városháza által kalapba dobott 250 ezer lejnyi „befektetés” után mekkora a haszon, és miben mérhető?
Kuszálik Péter
Száz év történéseiről
Szépkorúként is vannak emlékeink – kései gondolataink.
Hálásan emlékszem vissza az Unirea-Egyesülés iskolabeli órákra, amelyeket kedvenc romántanárnőnk és osztályfőnökünk tartott. Tőle hallottunk először az Erdélyi Iskola négy alapítójáról, közülük kettő Magyarországon élt és halt meg. De itt születtek.
Köztudott, hogy az Erdélyi Iskola jelentős hatást gyakorolt a román kultúra fejlődésére nemcsak Erdélyben, hanem Havasalföldön és Moldvában is, hozzájárulva a román nemzeti öntudat kialakulásához. Ők fogalmazták a Supplex libellus Valachorum néven ismert petíciókat, amelyekben létszámarányos képviseletet kértek a román népnek. Az Erdélyi Iskola alakította ki a jelenlegi latin betűs román ábécét, amely felváltotta a 10. század óta használt cirill betűs írást. Ők jelentették meg 1825-ben Budán az első négynyelvű román szótárt.
A kakukkmadár is más fészkébe tojik, majd úgy gondolja, hogy övé lett a fészek, meg minden más… Nincs nagy baj belőle.
Az elmúlt héten részt vettem Marosvásárhelyen a szoborcsoport avatásán, népes közönséggel, a nagy hőségben. Rengeteg fémet dolgoztak fel, nem is olyan szegény a világ! Mindig van nyersanyag.
A művészeti alkotás remekbe sikerült. Sok szép tartalmas beszéd és műsor volt. Igazából nem is értettem, miért volt hibás a monarchia, hiszen abban a politikai korszakban épültek Erdély-szerte is a legszebb épületek, ma is léteznek, büszkeségeink és mindenki hasznára feljavítják, restaurálják ezeket. A kisebbségek jogokat kaptak.
Sajnos az avatóünnepségen a marosvásárhelyi kamarazenekar muzsikálására már nemigen figyeltek, inkább beszélgettek, fényképeződtek a jelenlevők.
Kár, hogy az értékek tekintetében nem vagyunk mindig elfogadók. A gyerekekbe is beleneveljük a kisebbségi vagy felsőbbrendűségi érzést.
Erdély többnemzetiségű volt, a népek toleranciát tanúsítottak egymás iránt. Régen is elvándoroltak a jobb megélhetőség reményében, így van ez ma is, és továbbra is így lesz.
Erdélyben mindig voltak értelmes emberek, tehetségesek, tették a dolgukat a szülőföldön, maradandót alkottak, nemzetüket szolgálták. Ilyen volt a legnagyobb székely, Orbán Balázs is.
Voltunk, vagyunk, leszünk, mint a fűszál, azért is nem lehet kiirtani, elnyomni senkit, mindenki hasznos lehet, ha béke van.
Kenedich Piroska
