Mi minden felgyűl az ember életében! Gyermek- és fiatalkoromban nem történt annyi hanyagság, nem volt annyi nemtörődömség, mint most! S ez fáj. A jelenlegi állapotokat nem tudom megszokni, közelebb hoznám a múltat, az emberek egykori segítőkészségét, aminek mára már nyoma veszett.
Május 18-án reggel, amikor kijöttem a szobámból, látom, hogy a fürdőszobámban lebeg a kisszőnyeg, az előszoba, a konyha tele vízzel.
Mit tehettem? Hívtam azt a telefonszámot, amit a 4-es lakóbizottság tett közzé, hogy – egyezség alapján – ilyen sürgős esetekben hozzájuk forduljunk. Nagy bajban voltam, tehát tárcsáztam a 0265-208-888-as telefonszámot. Román nyelven: tasta 1, magyar nyelven: tasta 2. Ez volt a válasz, semmi több, senki sem jelentkezett.
A 4-es számú lakóbizottság telefonszámait próbáltam hívni, igaz, a munkaprogram hétfőn 18.30 és 19.30 óra között, csütörtökön 8.30–9.30 óra között van. Nem sikerült beszélni velük, nem válaszoltak.
Kérdésem, köteles-e a lakóbizottságnak az Aquaserv segítséget nyújtani ilyen esetekben? Annál is inkább, mivel a szolgáltatásra fizetett alkalmazottak vannak!
Végül délután egy nyugdíjas ismerősömtől kaptam segítséget, ő mentett meg, addig vízben állt a három helyiség. Azok felelőssége, akik fizetést kapnak, megszűnt. Nemtörődömség, hanyagság minden szinten. Az idős korosztályt egyesek letiporják, és pofa be!
Olyan felelősségteljes alkalmazottakra volna szükség, akik megoldják a problémákat. Ha velem így jártak el, mással is így fognak.
Katona Silvia, Marosvásárhely
Gazdálkodók
Pókakeresztúr Marossárpatak községhez tartozó kis falu. A főúttól két kilométerre található. A fiatalok a jobb megélhetés reményében szakmát tanultak, kivándoroltak külföldre, vagy Marosvásárhely lett a „főhadiszállásuk”. Így a mezőgazdaság háttérbe szorult, és kevés a fiatal vállalkozó, aki belevágna. Székely Zsolt és kedves felesége, Székely Rita azon kevesek közé tartoznak, akik mezőgazdasággal foglalkoznak.
Sok éve kukoricát termesztenek. A negyvenes évei elején járó házaspár harminc hektár területen gazdálkodik, amit önerőből megvásárolt gépekkel művelnek meg. A mezőgazdaságból származó jövedelemből él a négytagú család, tavaly egy kis profitot is termeltek. Az idén a helyzet más. Az üzemanyag-drágulás, a villanypásztor karbantartási költségei, a medvék és a vaddisznók által okozott hatalmas károk és a szárazság az idei termést majd’ felére csökkentette.
Elmondásuk szerint a kisgazdák nehezen jutnak EU-s anyagi támogatáshoz, a nagy cégek vannak előnyös helyzetben. Nem kívánhatunk mást, mint kitartást és sok sikert a fiatal gazdálkodóknak! Egy másik gazdát is meglátogattam, aki az idősebb generációt képviseli, Madaras András bácsival beszélgettem el.
Hetvenöt évesen, egy tízhektáros gyümölcsösben jelenleg 190 juhot legeltet. Nem könnyű feladat, éjszakánként négyszer-ötször támad rá a medve a juhokra. Ha mindez nem lenne elég, az elöregedett gyümölcsfákban, nagy károkat okozott a vihar. András bácsi mindezek ellenére optimista, addig vigyázza a jószágot, amíg egészsége engedi.
Szilágyi Csaba
Befejezetlen utcafelújítás
A marosvásárhelyi Zsil (Jiului) utca lakóinak régi vágya teljesült az utca felújításával. Sajnos azonban az utca a félig végzett munka látványát nyújtja. A felújítás során elvitték a földet a virágágyásokból, mély árkokat hagyva, megtöltve aszfaltdarabokkal. Több helyen megrongálták a kerítéseket is.
Kérjük, hogy fejezzék be a munkálatokat, töltsék fel földdel a virágágyásokat (ahogy megígérték), javítsák meg a megrongált kerítéseket, mert ahogy most kinéz az utca, a befejezetlen munka benyomását kelti.
A Zsil utca lakói nevében
Tövissi Antal
Kölyök a forró bádogtetőn
Talán ősszel hirdettek meg egy találkozót az Eminescuról elnevezett Ifjúsági Házban, azzal a céllal, hogy akinek valamilyen – a közterületeket is illető – közösségi gondja van, ott kiöntheti a lelkét a Polgármesteri Hivatal képviselőjének. (A Novi 7. és a Kornisa negyedek lakástulajdonosairól van szó, mert a kb. 20%-nyi albérlő – érthető okokból – a kicsi ujját sem mozdítja meg semmiért.) Nem az én idegeimnek valók az efféle fórumok, ráadásul már öreg vagyok – menjenek a fiatalok, ők birtokolják a digitális tudást és a tetterőt. A szomszédban lakó Attila elment arra a gyűlésre, és mostanában említette meg nekem: ott hangzott el, hogy a városi adminisztráció csak a parkokat rendezi, a ház körüli területek rendezését, takarítását a tulajdonosi társulások (Asociaţii de Proprietari) hatáskörébe utalták. Ez felemás információ, lévén, hogy „kettőn áll a vásár”, a társulásoknak is lenne némi beleszólása az ügybe, de nem kívánok pártoskodni, mert még belekeveredek valamibe. A magam részéről annyit teszek, hogy a blokkunk körül rendszeresen lenyírom az élősövényt, és télen havat seprek a járdán. Házon belül is megjavítom azt, ami a tudásomból és erőmből kitelik. Ceau elvtárs idején „címzetes lépcsőházfelelős” voltam, már ötször lemondtam, de senki sem érzi feladatának, hogy elvállalja a közmunka sűrűjét.
Mostanában felfrissült egy régi probléma. A mi családunk 1979-ben költözött az Asztalos utcába, s a házunk előtti játszótéren nőtt föl a – közelebbi és távolabbi – környék nem egy generációja; az idősebbje már maga is nyugdíjas. A játszótéri ifjak és a blokkokban élő idősebb nemzedék között állandó az ellentét, a hangszigetelő ablakok térhódítása óta valamenyire csitultak a viták, de még nincs béke a juharfák alatt.
Újabb „focista nemzedék” van felnövőben, s ez frissen tartja az ellentéteket. A minap az utcán rendezgettem, amikor a garázs bádogtetejére csapódó (és nagyot döndülő!) labda pottyant elém. Vártam, hogy ki jön utána. Jön az egyik csemete, s az édesanyja. Kérdem a hölgyet (nem ismerős, nem tudom, hol lakik): „Ha a maga garázsát rongálná a szomszéd gyermeke, mit csinálna?” „A szüleivel fizettetném meg a kárt.” „Köszönöm.” – Ámde: kinek van kedve és pénze pereskedni?
Az ifjú csapat tagjai (6–12 közötti vidám és egészséges, de szerfölött dinamikus, az illemet mellőző fiúcskák) többszöri kérésünk ellenére is rendszeresen fociznak, ennek leginkább a garázsok látják a kárát. A focikapu szerepét betöltő garázs hátsó dróthálóját már csak a könyörület tartja, s a tulajdonos (az özvegy N. Magda néni) engem kért meg, hogy tegyem szóvá a helyzet tarthatatlanságát. A sajtó eszközét használom, gondolván, hogy a városházán is olvassák a megyei hírlapot. (Elméletileg az újságcikk többet ér egy gyűlésbeli hozzászólásnál. Vagy nem?)
Két fényképet mellékelek: az egyiket egy régi műtárgyról, a másikat egy friss eseményről készítettem. A műtárgy (kb. négy éve leszaggatta valaki ezt is, meg a kutyasétáltatást tiltó kisebb bádogtáblát, és letette a nagy juharfa tövéhez, onnan menekítettem meg) azt igazolja, hogy a kérdéses terület nem „játszótér vagy sportpálya”, hanem „park”, és a municípiumi közterületeket adminisztráló hivatal (ADP) tudja a magáénak; de csak ímmel-ámmal gondozza! Amikor két-három évenként kiküldenek néhány dolgozót a padok léceit vagy a szemétládákat kicserélni, és elcsípem őket, akkor elbeszélgetek velük, s ők igen örülnek, hogy emberszámba veszem őket. Három éve visszaszolgáltattam nekik az egyik 55 kilós csemete súlyától leszakadt (kisgyermekeknek való!) lengőhintát, hálásan köszönték, és fölszereltek egy másikat, ami eléggé balesetveszélyes. Valami egy-másfél évig csak egy hinta volt az egyik állványon, a másik állványon lévő (óvodásoknak való) még működik: olyan szűk, hogy tényleg csak az egészen aprók férnek bele.
A másik fotó azt illusztrálja, hogy a garázs tetejére rúgott labda elakad valamiben, s a csemete felmászik a hullámlemezekkel borított tetőre, hogy visszaszerezze a „lasztit”. Csoda, hogy a vékony és rozsdás lemez még nem szakadt be egyikük alatt sem!
Ideje volna rendet csinálni! Tisztelettel kéretik az ADP, hogy készíttessenek új táblát, amelyet ne a fára szögezzenek, hanem a 3-as tömbház oldalára (jó magasra), közölve az úri közönséggel, hogy a téren található lengő- és mérleghintákat (libikókákat) csak a 12-14 éven aluli gyermekek (max. 45 kg-ig) használhatják. A területen legyen TILOS a magozás, az alkoholos italok fogyasztása, a hangoskodás, a kutyasétáltatás, a futballozás és a „nehéz” sporteszközök (pl. profi kosár-, kézi- vagy focilabda) használata, valamint tűzijátékok indítása (tűzveszély!). Megengedett: a pingpong, tollaslabda, szoftball, frizbi.
Írják ki, hogy futballozni kizárólag a negyedben lévő két – a volt orvosegyetemi kantin mögötti és a Székely Vértanúk utcája és a C. Romanu-Vivu utca közötti – bekerített sportpályán szabad. Említtessék meg, hogy a csendórák idején (15–17 és 22–8 órák között) tilos a hangos, másokat zavaró tevékenység a téren.
Minderre azért van szükség, hogy vitás kérdésekben erre hivatkozva kérhessük a helyi rendőrség segítségét.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
