Az úszás és a vízilabda gyerek- és ifjúkorunk szórakozása volt

– mondta a marosvásárhelyi illetőségű dr. Kis-Miki András (60), aki gyerek- és ifjúkorában öccsével, Istvánnal (57) ifjúsági és felnőttszinten vízilabdázott. 

A rendszerváltás után Gerjenben (Tolna megye) telepedett le családostul, 15 éve Paksról ingázik oda. Az NB I-es paksi labdarúgócsapat orvosa is. 

A minap dr. Kis-Miki András hazalátogatott Náznánfalvára, ahol édesanyja és öccse él, ott mesélt magáról. 

– Az iskolát és a sportolást, vagyis az úszást (edző: Jeney István), amit 1976-ig folytattam, egy időben kezdtem. Hajnali 6 órára mentem úszóedzésre az egykori UMF úszómedencéjéhez, 7.30-kor engedett ki az edző, és 8 órakor a Papiu líceumban voltam órán – kezdte a beszélgetést Kis-Miki András, majd így folytatta: 

– 1976-ban ifistaként kerültem a kolozsvári országos vízilabdatornára, ahol a néhai Daróczi ,,Buli” László volt az edzőnk. A líceumban röplabdáztam is a vízilabdával párhuzamosan, ugyanis a testnevelő tanárunk, Ehedi János megszállott röplabdaedző volt. 1977-ben Lukács János volt a marosvásárhelyi ifjúsági vízilabdacsapat edzője, aki beválogatott a keretbe, így a brăilai országos bajnokságtól kezdődően 1989-ig vízilabdáztam szülővárosomban, idővel az öcsémmel együtt. 

– Mikor vett részt utoljára Romániában vízilabda-mérkőzésen? 

– Ha jól emlékszem, 1989 augusztusában, egy Románia-kupa-találkozón. Voltak nálam sokkal tehetségesebb és eredményesebb helyi vízilabdázók és úszók, én ifi 2-es versenyzőként kétszer értem el nagyon jó eredményt. A legjobbat 12 évesen, azaz 1974-ben, amikor a 4x66 méteres mellúszó staféta váltóban országos bajnokok lettünk Bálint Loránddal, Vónya Lászlóval, Elekes Botonddal. Akkor a bukaresti Tineretului kültéri úszómedencében került volna sor a versenyre, de a nagy esőzések miatt bevittek a Floreasca terembe. 

– Ön az öccsével, Istvánnal vízilabdázott városunkban. Milyen érzés volt vele együtt játszani? 

– Jó érzés, hogy 1977–1986 között együtt sportolhattunk. Én center voltam, ő kapus. Akkor még értékelték és támogatták helyileg a vízilabdát. Nekünk, akkori fiataloknak ez volt a szórakozásunk. Arra is büszke vagyok, hogy azon években az ASA néhai aranycsapata után a mi együttesünk volt a legnépszerűbb helyi szinten, hiszen telt házas mérkőzéseken játszottunk, az emberek felismertek az utcán, ami jó érzéssel töltött el. 

– Hol játszották le a hazai meccseket? 

– A találkozók a hajdani Május 1. strandon zajlottak. Nekünk mindig nagyon jó junior csapatunk volt, a játékosok idővel felkerültek a nagycsapatba, és annak a gerincét képezték. Az egyetlen csapat voltunk az országban, amelynek nem volt fedett uszodája, már február végén a kicsi bazinban edztünk a szabadban. Mi voltunk annak idején Románia egyetlen vízilabdacsapata, amely félprofi volt, vagyis az edzések után mentünk dolgozni. Mi, marosvásárhelyi ificsapat egyszer voltunk országos negyedikek (edző: Fülöp Ferenc), a nagycsapattal is egyszer voltunk országos negyedikek. 

– Miután családostul kitelepedett Magyarországra, folytatta a versenysportot? 

– Nem, hiszen az orvosi hivatásomra összpontosítottam, viszont még hosszú évekig kispályáztam amatőr szinten a paksi városi kispályás labdarúgó-bajnokságban. Jelenleg hetente kétszer lábteniszezek, vagyis egy olyan sportot űzök, amit még Marosvásárhelyen szerettem meg és sajátítottam el. 

– Jelenleg Paksról ingázik naponta Gerjenbe, ahol családorvos, emellett az NB I-ben szereplő Paksi FC csapatorvosa. Hogyan került oda? 

– Amikor ott kispályáztam, 1999-ben szörnyű baleset történt: egy kisgyerek rácsimpaszkodott a vaskapura, magára húzta, és meghalt. Akkor a paksi együttes még alacsonyabb ligában szerepelt, de a vezetőség úgy határozott, hogy ez bárhol megtörténhet, ezért fontos, hogy az együttesnek csapatorvosa is legyen. Így alkalmaztak, aztán 2006-ban az együttes felkerült az NB I-be, a 15 év alatt 11 edzővel dolgoztam együtt. 

Büszkék a paksiak a csapatra, de azt is meg kell említenem, hogy a 2010–2011-es idényben a csapat országos második lett, így érdekelt volt az Európa-ligában, ahol az első két körben az andorrai UE Santa Colonát, majd a norvég Tromsoe IL-t búcsúztatta. A harmadik körben a skóciai Hearts már kemény diónak bizonyult. Emellett akkor Ligakupa-győztesek is voltunk. Ez egy 20.000 lakosú várostól nagy teljesítmény – fejezte be gondolatát dr. Kis-Miki András, aki az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Közhasznú Egyesületében is tevékenykedik. 

***

Kis-Miki István, András öccse is bekapcsolódott a beszélgetésbe, a következőket jegyezte meg a hajdani marosvásárhelyi – hetvenes és nyolcvanas évekbeli – helyi vízilabdáról: 

– Akkor még két csoportra volt osztva a romániai felnőttvízilabda első liga. Az első csoportban szerepelt a bukaresti Dinamo, a Rapid, a Progresul és az AS, a kolozsvári Voinţa és a nagyváradi Crişul, míg a második csoportban a marosvásárhelyi Mureşul csapata mellett a kolozsvári Politechnica, a nagyváradi Progresul, a temesvári ILSA és az aradi Vagonul. A Románia-kupa-meccsen összevegyítették a két csoport együtteseit, majd sorsoltak. Volt olyan is, hogy Marosvásárhelyen leiskoláztuk a nagyváradi Crişult 11-10 arányban, aztán szintén hazai pályán a Rapiddal 9-9-re végeztünk, akkor, amikor a Rapid országos bajnok volt, azaz 1979-ben – említette meg Kis-Miki István. 

Azzal kapcsolatosan, hogy edzősködött-e, miután abbahagyta a versenysportot, azt mondta: 

– 1977-ben kezdtem vízilabdázni Lukács János edzősége alatt, és 1986-ban hagytam abba, mivel a Mureşulnál a vízisportok megszűnőben voltak. Akkor átvette a Constructorul, ahol fedett uszoda volt. Ebben az időben hagytam abba a sportolást. 

1981–1982-ben Ganea Viorel és ifj. Fülöp György a Prodcomplex, én pedig a vegyipari kombinát színeiben úszótanfolyamot tartottunk gyerekeknek, de idővel, a bázisok hiányossága miatt, minden abbamaradt – mondta el Kis-Miki István.