Az úszás megelőzi a tartáshibákat, kibekkeli az elhízást

Az előző cikkben bemutatott legegyszerűbb kültéri mozgásformák után, melyek felgyorsítják az anyagcserét s eltüntetik a fölösleges zsírt a szervezetünkből, beszélnünk kell az úszásról, mely bár csak nyáron kültéri, beltéri mozgásfoglalkoztatásként is a legkomplexebben dolgozza meg a szervezetet. Kellemes időtöltés, lazító és pihentető, ízületkímélő mozgásforma, mely jellegénél fogva karbantartja az egész szervezetet. A túlsúly ledolgozására azonban rendszeres munkára, kitartásra van szükség, s itt már nem a kellemes, hanem egy kiválasztott úszásnem (amelyben otthonosan mozgunk) megfelelő időtartamú és intenzitású alkalmazására gondolunk, ahol a tempón is fokozatosan erősíthetünk, és az időtartamot is növelhetjük. Ha több úszásnemben is jártasak vagyunk, ezek variálása növeli a fogyasztó hatást. Az úszásnemet egyéni sajátosságainknak megfelelően válasszuk ki. A hátúszás és a gyorsúszás nagyobb izomtevékenységet igényel, jobban bontja a zsírt, és egyben tehermentesíti a nyakat és a csípőt, míg a lassúbb tempójú mellúszást végezhetjük kikapcsolódásként is. 

Megjegyzendő, hogy a nyaki spondilózisban szenvedőknek nem javallott a mellúszás, a hátúszás az, mely lerögzíti, helyes pozícióba teszi a nyakat, és hosszú ideig ezt kell megtartani. Minden jó tulajdonsága mellett a legfontosabb, hogy a víz kikapcsol bennünket, hisz más közegben mozgunk, ahol másként hatnak a fizika törvényei. A felhajtóerő minden mozgásformát megkönnyít. A víz fenntartó erő, mely simogat, oldja a mindennapi stresszt, élő ősi elemünk, mely a szervezetünket kitölti, életműködésünket biztosítja. A vízszintes pozíció tehermentesíti a gerincet, és ami a legfontosabb: jellegénél fogva a ritmikus légzéssel növeli a szervezet oxigénellátását. Mivel a legősibb mozgásformánk az úszás, már csecsemőkorban alkalmazhatjuk a vízhez szoktatás speciális gyakorlatait, amelyekkel emlékeztetjük a babát az anyaméhben töltött kellemes környezetre. Szeretni fogja a vizet, s akkor már egy-két éves korában jól úszik. A rendszeres heti 2-3 úszásfoglalkoztatás biztosítja izmainak, ízületeinek harmonikus fejlődését, megelőzve bármilyen nemű helytelen tartás kialakulását. Ha a kisbaba hosszabb időre elszakad a víztől, szülei elhanyagolják a mindennapi fürdetést, vagy kellemetlen élmények érik a vízzel kapcsolatban, nehezen tanul meg úszni. Minél később visszük el úszásoktatásra, annál nehezebben kezelhető. Sok idő eltelik, míg leküzdi víziszonyát. Ezt tapasztaljuk a legtöbb felnőttnél, aki meg szeretne tanulni úszni, de előzőleg kellemetlen élménye volt a vízzel (bedobták vagy játékból lenyomták a víz alá gyermekkorában, úgy érezte, megfullad stb.), ezek a kellemetlen élmények beíródnak az agyba, és sok időbe, türelmes, kitartó munkába kerül kioldani onnan. Mégis azt javasolom, tartsunk ki a víz mellett, amíg lehet. Életünk elejétől a végéig. Hiszen az egyedüli sport, amit késő öregkorunkig végezhetünk. Úszásoktatóként tapasztalom sok szülő helytelen felfogását: miután a gyereke megtanul ügyesen egy-két stílusban úszni, jár egy ideig, aztán abbamarad ez a tevékenység. 

A szülő megnyugszik, hogy lerótt egy kötelességet, a gyerek vízbiztos, nem fog belefulladni a tengerbe, ha nyaralni mennek, de arra nem gondol, hogy ezt a sportot heti rendszerességgel űzze egészsége érdekében, még akkor is, ha más edzésre is jár. Életviteli tevékenységgé akkor válik az úszás, ha az egész család rendszeresen jár. Mint ahogy más sportoknál is említettem (közös kirándulások, hegyi túrák, akár kerékpárral stb.), az úszás is kellemes családi tevékenységgé válhat, és az előbbiekkel variálva, változatos program lehet a családnak, emellett erősíti az összetartozást és a csapatszellemet. 

A folytatásban szó lesz majd a Nyugaton annyira elterjedt, nálunk csak fürdőhelyeken alkalmazott, jótékony hatású vízitornáról is. 

Bogdán Emese