2024. november 23., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

És egyszer csak elengedjük a kezét. Magabiztosan, büszkén, hisz felnőttünk már. A bölcsődalos, cirógató anyatej csecsemőálomra szenderül.

És egyszer csak elengedjük a kezét. Magabiztosan, büszkén, hisz felnőttünk már. A bölcsődalos, cirógató anyatej csecsemőálomra szenderül. Lázas, fájós éjszakákon érzett vigasztaló simogatása, közelségének biztonságot adó ereje távoli emlékké fakul. Elfelejtjük, amikor makacs sírásunkkal álomba ringatott, s megbicsakló első lépéseinkben segített talpon maradni. Elpárolog a harag, amit akkor éreztünk, ha orvoshoz vitt, hogy beoltsanak, s az esti meseolvasások, a közös játékok, kirándulások, nyaralások emléke néha még megkísért. Sokáig őrizzük a bosszúságot, amit akkor éreztünk, ha kamaszkorunk szúrós vadhajtásait nyesegette, s magára erőltetett szigorúsággal óvott felnőttes „játékaink” lehetséges következményeitől. A gyermekkorral együtt szabadulni akarunk a kötöttségektől, attól az önző és legönzetlenebb szeretettől, amelyet egyre inkább korlátozó erőként élünk meg. Amikor elengedi a kezünk, bódítóan jó a szabad lebegés, s önfeledten hajigáljuk el kacattá vált emlékeinket, s az üres dumának érzett sok jó tanácsot is. Mert meggyőződésünk, hogy másképpen, jobban tudunk önállóan, a magunk feje szerint élni. Miközben holdudvarából kiszakadva önfeledten zuhanunk, a csillagporos éjszakában láthatatlan ernyőt tart fölénk. Hogy ne essünk nagyot, ne üssük meg magunkat. Akkor is aggódik, amikor keze fejére kéken ülnek ki az erek, s az arcán szinte zizegnek a gyűrődések. Mindig hazavár, beszélgetni szeretne. Miközben önzetlenül elvállalja az unokákat, mi folyton szabadkozunk, hogy nincs időnk, mert menni, rohanni kell. Sokkal hamarabb fogy el a türelmünk, ha hosszan beteg, és ápolni kell, mint amikor ő gondozott bennünket. Ha végleg magunkra hagy, akkor jövünk rá, hogy azt a hazaváró, féltő, óvó, aggódó, biztató, mindig segíteni akaró és tudó szeretetet veszítettük el, amit nem pótolhat semmi.

Elveszítettük? Dehogy, csak reánk testálta, de a sors furcsa játékaként nem neki, hanem szülőként, édesanyaként a gyermekeinknek, nagyszülőként az unokáinknak adjuk tovább. Ebben a folyamatos körforgásban, ahol a szeretetnek nevezett különleges energia határozza meg az életünket, az év legszebb hónapjának első vasárnapján köszöntjük az édesanyákat. Ha megtehetjük még, legyen ez a nap ajándék számukra, ha már messze járnak, májusi színek, illatok, érzések csokrával gondoljunk rájuk.

 

 

 

 

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató