Boldogasszony

• 2011-04-11 10:32:25

• Nagy Miklós Kund

„Csíksomlyón százezernél többen várják a napfelkeltét. A felkelő napban kell megjelennie a Boldogasszonynak. Annak az égi asszonynak kell megjelennie, aki a hit szerint szívére vette a magyarok sorsát…” – írja a Boldogasszony című vándorkiállítás pompás nyolcnyelvű katalógusának előszavában Makovecz Imre építész, a mai magyar kulturális élet egyik meghatározó személyisége. A marosvásárhelyi Bernády Házban látható tárlaton, melyet tartósan megőrzünk élménytárunkban, napfénybe öltözött Madonnát is megcsodálhatunk. És még huszonöt másmilyent. Ahány alkotást egybeválogatott a magának mind több hívet szerző Teréz körúti Forrás Galéria – és nagy sikerű tavaly tavaszi budapesti bemutatását követően meghordozott Erdély jelentős városaiban, majd innen tovább visz a Kárpát-medence más magyarlakta központjaiba –, a téma annyiféle megjelenítésével lepik meg a nézőket a felkért alkotók, a kortárs magyar képzőművészet jeles festői, grafikusai, szobrászai. Jellegükben, stílusukban, műfajukban, hangulatukban, technikájukban különböznek egymástól ezek a művek, a kiállítás mégis egységes benyomást kelt, összhatásában harmonikusan gazdagítja, kerekíti azt a folyamatosan színesedő, lélekemelő képet, amelyet ki-ki saját lehetőségei és ráfigyelése szerint meghódított, kialakított magában a Mária-kultusz sok évszázados és kimeríthetetlen művészi kincsestárából.
           A vásárhelyi megnyitóról közölt tudósításban eléggé részletesen ismertettük a rendezvényt és a tárlatról szóló méltatásokat, múlt szombati mellékletünkben reprodukciókat is megjelentettünk, ez a rendhagyó kiállítás azonban megérdemli, hogy ismét emlékeztessük olvasóinkat, kár lenne, ha nem néznék meg ezt a huszonhat műalkotást, amelyek így együtt valószínűleg már sohasem találkoznak többé egymással, városunk közönségével pláne nem. Kossuth-, Munkácsy-díjas, meg egyéb elismerésekkel kitüntetett művészek, különböző nemzedékek képviselői fogalmazzák meg a maguk sajátos nyelvén Boldogasszony-tiszteletüket, mutatják fel, hogyan ihleti meg őket e még csak első évtizedén túllépett, de máris kontrasztokkal, képtelenségekkel, borzalmakkal telített XXI. században ez az örökké időszerű téma. Néhányan közülük már állítottak ki Marosvásárhelyen, Kő Pál, Gyulai Líviusz, König Róbert, sőt olyanok is akadnak, akik innen indultak felfelé ívelő pályájukon, Péterfy László vagy Incze Mózes például, de a többiek is méltán érdemesek a figyelemre, akár bibliai, szakrális, akár kultúrtörténeti vagy népi, népművészeti, akár ókori, akár mai megközelítésű a munkájuk. Jankovics Marcell, Orosz István, Párkányi Raab Péter, Somogyi Győző, Györfi Sándor, Szemadám György, Szabó Ákos, Szinte Gábor, Sulyok Gabriella, Molnár Kálmán neve is jól ismert. De ugyanígy beszélhetünk a kiállítók mindenikéről, azokról, akiket mindeddig ritkábban emlegettek mifelénk, ám ezután nem felejtünk. Ők pedig: B. Raunio Mária, Bráda Tibor, Kárpáti Tamás, Lajta Gábor, Mara Kinga, Nádas Alexandra, Nagy Gábor, Papageorgiu Andrea, Rádóczy Gyarmathy Gábor, Raffay Dávid, Tóth-Kovács József.
          Dráma és derű, tragédia és bizakodás, gyász és boldog várakozás, angyalhír és sok-sok érzelem hordozói ezek a művek. Megannyi olvasmányélményünket, számtalan vizuális emléktöredékünket is felidézhetik, de mindenekelőtt elhozhatják a katarzist, amennyiben valóban képesek vagyunk ráhangolódni az alkotók lelki, hitbeli, szellemi hullámhosszára.