Bonyolult tanárok
2011-10-18 15:26:04
- Joó Kristóf
Amikor a műszaki rajzot oktató pedagógus „ügyéről” szeretnék szót ejteni, bevezetőként szívem szerint azt mondanám: az angoltanár és az angol tanár kérdése nem is kérdés; mindenki jól tudja, mi a különbség. A tapasztalat azt mutatja: nem így van.
Amikor a műszaki rajzot oktató pedagógus „ügyéről” szeretnék szót ejteni, bevezetőként szívem szerint azt mondanám: az angoltanár és az angol tanár kérdése nem is kérdés; mindenki jól tudja, mi a különbség. A tapasztalat azt mutatja: nem így van.
(Ismételjük ezért át az általános iskolai tananyagot: a matematikatanárt, a történelemtanárt, az atlétikaedzőt és a hasonlókat egybeírjuk. A nyelvtanároknál különösen is megkülönböztető szerepű az egybe- és különírás, mert – példának okáért – a franciatanár nyilvánvalóan az, aki a francia nyelvet tanítja, nemzetiségétől függetlenül, míg a francia tanárról önmagában nem tudjuk megmondani, mit oktat, ezzel szemben bizonyosak lehetünk benne, hogy nemzetiségére nézve francia. A „tanáros” szóösszetételek egy része jelöletlen birtokviszonyt valósít meg – például: földrajztanár = ’a földrajznak a tanára’ –; más esetekben viszont – és ekkor a két elemet külön írjuk! – az előtag melléknévi igenév, például testnevelő tanár).
A címben idézett bonyodalom akkor üti fel a fejét, amikor a régről ismert, „egyszerű” szakok helyett újabban felmerült, speciális vagy hosszadalmas nevű tantárgyak oktatóinak foglalkozását kell leírnunk. Hiszen már az sem egészen kézenfekvő, hogy a természetismeret tanárát hogy is írjuk, hiszen a természetes nyelvérzék azt sugallja – szemben mondjuk a németek nyelvérzékével –, hogy az efféle hosszú képződményeket (természetismerettanár) kerülnünk kell. És valóban: az efféle esetekben – amikor tudniillik a szak megnevezése önmagában is összetett szó, a tanárral kombinálva ezért háromtagú összetételt kapnánk – a szótagszámlálás szabályát alkalmazzuk: a hat szótagnál hosszabb összetételeket értelemszerűen elhelyezett kötőjellel tagoljuk: vagyis természetismeret-tanár. Ettől a szó még összetettnek minősül, a kötőjel viszont „oldja”, logikailag is artikuláltabbá teszi az összetételben rejlő szintaktikai viszonyt. (Az ügyviteltanárt viszont egybeírjuk, hiszen, bár szintén háromtagú összetétel, azért mégis csak öt szótag.)
Na de lássuk a műszaki rajzot! Azt senki nem vitatja, hogy a rajztanárt egybeírjuk. Mivel a műszaki rajz is rajz, „logikusan” az következne, hogy az ezt oktató pedagógust műszaki rajztanárnak írjuk. Ekkor viszont az a buta eredmény adná magát, hogy egy technikailag jól értelmezhető rajztanárról emlékezünk meg, holott nem erre vágyunk. A megoldás ilyenkor az, hogy az amúgy külön írandó műszaki rajzot összevonjuk, ezzel „konstituálván” azt, hogy a műszaki ettől kezdve véletlenül se a tanárt, hanem a rajzot minősítse (hiszen minőségjelző!), majd ehhez kötőjellel kapcsoljuk az utótagot. Az eredmény tehát ez lesz: műszakirajz-tanár.
Átlépve azonban a középiskola határait nem kell csodálkoznunk azon, hogy a különféle szakismeretek vagy specializált tudományágak oktatóinak „leírása” egyre bonyodalmasabb. A drámapedagógia-tanár, egészségfejlesztés-tanár, háztartásgazdálkodás-tanár (mert ilyen is van; a példákat Zimányi Árpádtól vettem át) problémájánál már csak az körmönfontabb, amikor efféle „tárgyak” oktatóiról kell megemlékeznünk: fogyatékosok rekreációja. Hiszen ki merné azt állítani, hogy a fogyatékosok rekreációja-tanár vagy a fogyatékosrekreáció-tanár a jó megoldás?! Azt hiszem, nincs igazán jó megoldás. Vagy ha akadémiai szinten van is, nyelvérzékünkben puha-meleg otthonra találni soha nem fog.
