„Csengess éjünkön át, s csillantsd elénk/
törékeny játékunkat, a reményt.” Így kéri Babits Mihály Karácsonyi dal című versében a jászolban megszülető „égi királytól” a legszebb jókívánság teljesítését. Teszi ezt olyan természetesnek tűnő egyszerűséggel, ahogy a szavak „nyugatos” királyához illik. A verset záró sorokban megcsillantja a lényegét annak, ami áthatja elhatározásaink, fogadalmaink éjszakáját. Megidézi a „csalfa tüneményt”, ami megoldhatatlannak tűnő helyzetekben sérülékeny emberi létünk értelmét adja. A múltból a sietős jelenbe és a nyomában toporgó jövőbe átbillenő idő különös éjszakáján pedig a család, jó barátok vagy kedves ismerősök társaságában vágyaink, elképzeléseink valóra váltásának a lehetőségét. Azt, hogy a számvetés nyomán tiszta lappal létünk új „füzetét” kezdhetjük (?) csupa gyöngybetűvel írva. Az új év születése fölötti nagy vigasságban viszont jól leplezi, hogy ugyanakkor ellop egy évet az életünkből, és nemcsak a kiteljesedés, hanem az elmúlás felé is teszünk egy lépést. Tőlünk függ, hogy az idő csalafintasága ellenére, a karácsony üzenetével a lelkünkben a kezdődő esztendő az újrakezdés reményét hozza-e. És az is, hogy aggodalmaink, gondjaink batyuját képesek vagyunk-e a múlt képzeletbeli repülőterének a csomagmegőrzőjében hagyni cím nélkül, hogy ne tudják utánunk küldeni. Tőlünk függ, hogy törékeny játékunkkal tudunk-e úgy élni, hogy hitet, biztonságot sugározzunk, hogy segíteni tudjunk azokon, akik rászorulnak, és legyen aki rajtunk segít, ha bajban vagyunk. Tőlünk is függ, hogy biztonságot tudunk-e közvetíteni a hozzánk közel állóknak, vagy hagyjuk, hogy alattomos, rosszindulatú erők elorozzák azt, ami számunkra a legfontosabb.
Kívánjuk, hogy sikerüljön megőrizni házunk és hazánk békességét, egészségünket és humorunkat, hogy vegyen körül szerető család, hűséges barátok, jólelkű ismerősök, és ne kelljen lemondanunk az álmainkról. Legyen erőnk a küzdelemhez azért, ami minket illet, széthúzás helyett a békességet tudjuk választani, és ne hagyjuk összetörni szilveszter éjszakáján megidézett „törékeny játékunkat, a REMÉNYT” abban, hogy minden jóra is képesek vagyunk.
