Darab, fő, lélek
2012-01-17 16:13:01
- Joó Kristóf
„Hat darab pedagógus vigyázott fel a vizsga zavartalan lebonyolítására.” „Az összeverődött, egyre agresszívabb csőcselékkel a mintegy harminc darab rendfenntartó hiába is vette volna fel a harcot.” – Sajtónyelvi idézetek ezek, talán mondanunk sem kell. De a sajtó részint a köznyelv tükre, részint – és ez a jellemzőbb folyamatirány – nagy hatású alakítója is a nyelvnek.
„Hat darab pedagógus vigyázott fel a vizsga zavartalan lebonyolítására.” „Az összeverődött, egyre agresszívabb csőcselékkel a mintegy harminc darab rendfenntartó hiába is vette volna fel a harcot.” – Sajtónyelvi idézetek ezek, talán mondanunk sem kell. De a sajtó részint a köznyelv tükre, részint – és ez a jellemzőbb folyamatirány – nagy hatású alakítója is a nyelvnek.
Nyilván rájött az Olvasó, hogy az emberi személyek létszámának darabban való megjelölése ellen szeretnék szót emelni. Félretéve most annak az antihumánus udvariatlanságnak a tényét, hogy csúf dolog a lélekkel és személyiséggel bíró emberekre a nagyon „tárgyas” sugallatú darabszámot alkalmazni, egyszerűen a nyelvi ökonómia nevében is méltatlankodhatunk e szóhasználat ellen. Azt is mondhatnók: fölösleges szószaporítás a „darabozás”. Mert ugyanbiza mennyivel volna szegényebb jelentésű az a mondat, hogy „hat pedagógus vigyázott fel a vizsga zavartalan lebonyolítására”? Vagy: „a csőcselékkel a mintegy harminc rendfenntartó hiába is vette volna fel a harcot”? – Semmivel! A számszerűséget jelölő mennyiségjelzőt itt teljesen fölösleges egy efféle „kvázi-mértékegységgel” megfejelni: merő pongyolaság, slendriánság lesz belőle.
De ha már a megfejelésnél tartunk: hasonló „mértékegység” a fő is. „A szakszervezeti küldöttség hat fővel vett részt a tárgyalásokon.” Persze, tudom, azt az esetet, hogy „százfős cigányzenekar”, nehéz kiiktatni, de nem is érdemes. Meg persze lényegesen helyénvalóbb egy olyan metonímia használata, amely nem sérti az ember méltóságérzetét. Hiszen feje kétségkívül van az embernek – mégpedig egyetlen, ezért is lehet „mértékegységnek” tekinteni –, még ha olykor nem arra használja is, amire a leghelyesebb volna. Mégis, úgy érzem, a fenti, küldöttséges példamondatban a fő használata nem más, mint fontoskodás, hivataloskodás. „A tárgyalásokon hat szakszervezeti küldött vett részt” – ez, úgy érzem, szabatosságában, egyszerűségében a legmegfelelőbb fogalmazásmód. Vagy ha a küldöttségre mint testületre összpontosítunk, de a főről sem akarunk lemondani: „A tárgyalásokon hatfős szakszervezeti küldöttség vett részt.”
Hasonló közhasználatú „ember-mértékegység” a lélek is. Leginkább az egyházi adminisztráció szóhasználatában rögzült ez a szóhasználat: „Hány lelket számlál az egyházközség?”, de a lélekszám főnevünk is erre mutat. Hiszen – a fejhez hasonlóan – lélekből is egy van az embernek (még ha a lélek létezését nem mindenki fogadja is el), ezért alkalmas a mennyiségjelző melletti „mértékegységgé” válni. A lélek szavunk tehát az embert helyettesítő metonímia is lehet: „Ebből a faluból majdnem mind elköltöztek a szászok, már csak négy lélek van.” Mondanunk sem kell, a darabbal szemben – de még a fővel szemben is – a léleknek mint „ember-mértékegységnek” megvan az az igazoló háttérjelentése, hogy lelke igazán csakis az embernek van. Egyáltalán nem baj persze, hogy egy juhnyáj létszámát sem szokták fővel megnevezni – pedig logikailag helytálló volna.
