Ecce homo – Merre tart ma az emberiség?

Különleges kiállítás nyílt pénteken este a marosvásárhelyi várban levő Múzeum kávézóban. A Kusztos Enikő által vezetett Csendház Alapítvány ezúttal Ughy Levente marosvásárhelyi szobrászt, festőt és grafikust hívta meg. Miután a házigazda köszöntötte a megjelenteket, a művészről és munkáiról Vajda György újságíró beszélt.

Különleges kiállítás nyílt pénteken este a marosvásárhelyi várban levő Múzeum kávézóban. A Kusztos Enikő által vezetett Csendház Alapítvány ezúttal Ughy Levente marosvásárhelyi szobrászt, festőt és grafikust hívta meg. Miután a házigazda köszöntötte a megjelenteket, a művészről és munkáiról Vajda György újságíró beszélt.

– Örvendetes, hogy a Csendház Alapítvány felvállalja, hogy profi és amatőr képzőművészeknek teret, lehetőséget biztosít a bemutatkozáshoz. Nem lehet élesen elkülöníteni azt, hogy ki a profi és ki az amatőr a képzőművészetben – az alkotás, ennek gondolatébresztő üzenete számít – mondta Vajda György, majd kifejtette: Ughy Levente példája is ékesen bizonyítja: ha az ember késztetést érez arra, hogy alkosson, fényes karriert futhat be. S az sem véletlen, hogy a művész erre a pályára merészkedett, merthogy a tehetségét örökölhette is, hiszen az 1974. január 20-án Marosvásárhelyen született Levente édesapja, Ughy Miklós szobrászattal foglalkozott, nagybátyja, Ughy István és unokatestvére, Miklós Pápán festőművészek.

Vallomása szerint gyerekkorától rajzolgat, és vonzották a művészetek. Ehhez képest viszonylag későn, 2000 őszén fogott neki faragni. S volt ereje, elszántsága arra is, hogy képezze magát. Nyolc évig díszüvegező műhelyben dolgozott, ahol elsajátította az ólomüvegezés újfajta, ún. Tiffany-technikáját, majd a Népművészeti Egyetemen elvégezte a hároméves grafika szakképzést. A kiállítások sem maradtak el. Munkáival először 2010-ben a budapesti Artmozaik fesztiválon jelentkezett, majd részt vett egy alkotótáborban a Szolnok melletti Nagykörűn. 2010-ben és 2012-ben Kolozsváron és Marosvásárhelyen volt egyéni tárlata.

A marosvásárhelyi Múzeum kávézóban 30 munkát állított ki, amelyekről Szabó András, a Korunk Galéria kurátora többek között azt mondta, hogy „alkotásait egyénisége és egyedisége, erős ellentétek és extrémitások” jellemzik. „Nem érezhető semmilyen akadémiai, ráerőltetett stílus, munkái nagyon őszinték, személyesek.”

Olyan iparművészeti alkotások – tette hozzá a marosvásárhelyi tárlatmegnyitón Vajda György –, amelyeket a homo faber környezetünk szebbé, nemesebbé tételére hozott létre. S ahogy akár az ősember első agyagfigurái, vagy a barlangrajzok is ezzel a tudatos céllal születtek, úgy mai világunkban is igen nagy szükség van arra, hogy a rohanó mindennapjainkat, a számítógépek által uralt egyre személytelenebbé váló kapcsolatrendszerünket elviselhetőbbé tegyük. Ughy Levente alkotásai ezt sugallják. S ezért van bennük valami archaikus motívum, ami egy kicsit az azték templomok faragványaira emlékeztet, ugyanakkor évezredet és kultúrát áthidalóan megjelenik benne a sajátosan keleti, illetve magyar virágos díszítőelemek is.

A tárlat címe: Ecce homo, az „Íme az ember” bibliai parabolája, amely oly sok alkotót megihletett az évezredek során és mindenki a kor szenvedő emberét képzelte bele alkotásaiba. A címadó mű a bejárattal szemben található. Egy szobor, az Ughy Levente-i megfogalmazásban, szervezete gépies, áttétek, hajtókarok, csapágyak működtetik, arca eltorzult, jajveszékelve kiált az égre segítséget kérni. De kitől, miért? Ki juttatta ide, ebbe a helyzetbe? Ki a hibás azért, hogy ennyire felgyorsultak az események, a munka, az elanyagiasodott világ rabjaivá váltunk, s dolgozunk napkeltétől holdkeltéig, látástól vakulásig, születéstől a halálig. A szobor intő jel, felkiáltójel, pusztába kiáltott gondolat, néma jajveszékelés: önmagunk csapdájában őrlődünk fel.

Ezeket a kérdéseket tehetjük fel a szobor láttán, és folytathatjuk a gondolatot a legutóbbi alkotásán, a Cyborganic című futurista triptichonon, amely az Ecce homo valamiféle magyarázata, háttértörténete. Mivé leszünk, mivé válunk ebben a könyörtelen világban?

S ott van az Apokalipszis, ahol a természet elemei visszafoglalják modern életterünket. A jó és a rossz ősi harcát ábrázolja ebben az alkotásban Ughy Levente, oly módon, hogy nem lehet tudni, ki győz, a jó-e vagy a rossz – paradoxon –, a természet visszahódítja azt a teret, amelyet a Cyborganic világát megalkotó ember elvett tőle.

Ughy Levente alkotásai gondolatébresztők, egyediek, egyéniek – kell-e ennél több egy igazi művésznek? Hogy mindezek fennmaradnak-e, ameddig a fába vésett prófécia beválik? Azt – adja Isten, hogy ne – az utókor döntse el. Ha a látogatók április 5-ig betérnek a Múzeum kávézóba, gondolkodjanak el azon – Ughy Levente segítségével –, hogy hol vagyunk és merre is tartunk időben, térben, a nagyvilágban. S ha kilépve egy kicsit jobbak leszünk egymáshoz, akkor megérte ide bejönni.