Egy ellőtt igekötő margójára
2012-01-31 17:03:08
- Joó Kristóf
Varga Jenő marosvásárhelyi olvasónk írta: „Olvasom a mai újságban, hogy a lótolvajokat üldöző rendőr dulakodás közben véletlenül »lelőtte« a károsult vejét (aki emiatt fejsérülést szenvedett). Magyarul eddig én (és nem csak én) úgy tudtam, hogy a lelőni = agyonlőni, viszont a meglőni leginkább a »megsebesíteni«-t jelenti. Kérném eloszlatni az esetleges tévhitet.”
Varga Jenő marosvásárhelyi olvasónk írta: „Olvasom a mai újságban, hogy a lótolvajokat üldöző rendőr dulakodás közben véletlenül »lelőtte« a károsult vejét (aki emiatt fejsérülést szenvedett). Magyarul eddig én (és nem csak én) úgy tudtam, hogy a lelőni = agyonlőni, viszont a meglőni leginkább a »megsebesíteni«-t jelenti. Kérném eloszlatni az esetleges tévhitet.”
Nincs mit eloszlatni: Varga Jenőnek minden oka megvan furcsállni, hogy a lelőtt férfiú fejsérüléssel megúszta. (Reméljük, már jobban van.) Még iskoláskorunkból emlékezhetünk rá – hiszen a Mátyás anyja című Arany-vers tananyag! –, hogy „»Hamar a / Madarat!... / El kell venni tőle«” / Szalad a / Sokaság / Nyomba, hogy lelője. // Madarat / Nem egyet, / Százat is meglőnek: / Híre sincs, / Nyoma sincs / A levélvivőnek.” Ímhol klasszikus költőnk is megkülönböztette a lelő és meglő igéket. Nyilvánvaló, hogy a levélrabló hollót „teljesen” le kellett volna lőni ahhoz, hogy a levelet visszaszerezhessék. De talpraesett holló volt, megérdemelte a lelkem, hogy címerállat legyen belőle.
Nem a magyar az egyetlen nyelv, amelyben az igekötők váltogatása meghökkentő jelentésdifferenciálódással jár. A németben – bár sokak szerint a „der-die-das” a legkeservesebb tünemény – ugyanvalóst sok tanulást igényel az igekötőkkel ellátott igék jelentés-megkülönböz-tetésének elsajátítása.
Ami a meg- igekötőnket illeti, ez kétségkívül rendelkezik az ige cselekvésének/történésének befejezettségére vagy beteljesülésére utaló jelentésárnyalattal: nemcsak eszi az ebédet (folyamatosan), de megeszi (az egészet!), nemcsak érez valamit (általánosságban), hanem megérez egy konkrét ingert, nemcsak vesz valamit mint olyan, hanem megvesz egy meghatározott árut stb. Nem is beszélve azokról az esetekről, amikor a meg- igekötő teljességgel átalakítja az alapige értelmét (vet – megvet, tér – megtér, lett – meglett, követ – megkövet stb.).
A lő igét szintén sokféle igekötővel lehet ellátni, és ezzel jelentésárnyalataiban finomítani. Valakire rálőni: ez azt is megengedi, hogy a célpontot nem találják el – szemben a meglőni esetével. Vagy ott van a szétlőni összetett ige, amely természetesen megkívánja a tárgyvonzatot (szétlőni a fejét, a térdét stb.). Torokszorító emlékeket ébreszt ezen túlmenően a belelőni ige, hiszen a budapesti emlékezet a mai napig is ekként jelöli a fővárosi zsidó- (de nem csak zsidó) pogromokat: „belelőtték őket a Dunába”. Fellőni pedig leginkább a rakétákat szokták.
Milyen messzire jutunk azonban az elsődleges jelentéstől (tudniillik a fegyverrel való lövéstől), mihelyt a be- igekötőhöz fordulunk – jószerével tudniillik a drogosok szokták belőni magukat, legalábbis a városi szlengben. Az pedig, hogy a született balekkel mindig mindenki csak kilő, szomorú, bár – sajnos – megszokott.
De van olyan igekötős lőösszetétel is, amely a konkrét lövés jelentésmezejében és másodlagos (átvitt) értelemben szintén használatos: a rokkant férfinak talán a háborúban lőtték el a lábát, ugyanakkor ’elront, elszúr, elbaltáz’ értelemben is használatos az ellő ige – amint e röpke írás címében is.
