2024. november 25., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A jubileumi rendezvény a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia és a Maros Megyei Tanács közös szervezésében zajlott a Hangszerek királynője – az orgona jelenléte Maros megye kulturális térségében témával.


Molnár Tünde júliusban és augusztusban a 15. Nyáresti hangversenysorozattal ajándékozta meg a vásárhelyi közönséget. Szó szerint ajándékozta, hiszen a részvétel, akárcsak a korábbi években, az idén is ingyenes volt. A jubileumi rendezvény a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia és a Maros Megyei Tanács közös szervezésében zajlott a Hangszerek királynője – az orgona jelenléte Maros megye kulturális térségében témával.
Az egyik legmaradandóbb orgonazenei élményem a marosvásárhelyi Vártemplomhoz fűződik. Két évvel ezelőtt egy nyári kora estén Molnár Tünde orgonaművésznő két tanítványával, Bereczki-Tollas László vártemplomi orgonistával és Strausz Imre István orgonaművésszel a templom két orgonáján szólaltatták meg hat kézzel és hat lábbal egyszerre Terényi Ede Madarak című művét, amelyet a szerző Molnár Tündének dedikált. Játékuk annyira tetszett, hogy eldöntöttem: a következő nyáron végigkövetem az előadót valamennyi templomban, ahol hangversenyt ad. Ez azóta sem sikerült, de az idei utolsó hangverseny után arra kértem, hogy tekintsünk vissza az elmúlt másfél évtizedre. 
– Hogyan született az ötlet?
– A Nyáresti orgonahangversenyek gondolata már az 1990-es évektől megfogalmazótt bennem, de igazából csak 2004-ben lehetett megvalósítani, amikor szerződéssel a Marosvásárhelyi Állami Filharmóniához kerültem, ahol Cazan Vasile igazgató támogatta az ötletet. 2004-ben négy hangversenyt tartottam a Kultúrpalotában. A műsor olyan volt, mint egy virágcsokor, tarkabarka, a kora barokktól a kortárs zenéig. 45-50 percet játszottam olyan dalokat, amelyeket könnyű volt hallgatni, és a közönség ismerte is a művek java részét. 2006-ban elkezdődött a Kultúrpalota nagytermének restaurálása, és akkor született meg az elképzelés, hogy fel kellene karoljam azokat a marosvásárhelyi templomokat, ahol sípos orgonák vannak.
– Hány templom orgonája alkalmas arra, hogy koncertezzél rajta?
– Hét templom összesen nyolc orgonája. A református templomok közül a Vártemplomot említem először, ahol két hangszer van, a szentélyben elhelyezett Johann Prause műemlék- és a karzaton lévő Klassmeyer Ernst-orgona. Ez utóbbi hangszert 2006-ban Heidenoldendorfból kapták ajándékba. A Gecse utcai református Kistemplomban egy Takácsy Ignác-orgona, a Szabadi úti református templomban az Országh Sándor és fia által épített orgona szól. A Keresztelő Szent János-plébániatemplomban Mooser Ludwig-orgonán, a Szent Imre ferences templomban Szeidl Ferenc-orgonán, a minorita templomban Nagy József-orgonán és az unitárius templomban ugyancsak egy Szeidl Ferenc-orgonán játszottam. 
Marosvásárhely legnagyobb orgonája a 63 regiszteres, hárommanuálos és pedálos Rieger Ottó-orgona a Kultúrpalota koncerttermében, ami Kelet-Európa egyik legszebb romantikus hangzású orgonája, a legkisebb a négyregiszteres, egymanuálos és pedálos orgona a Szabadi úti református templomban szól. Időben a legrégebbi a vártemplomi Johann Prause-hangszer, amely 1787-ben épült, a legkésőbbi 1940-ből az unitárius templom orgonája. Marosvásárhelynek van még egy sípos orgonája, de azt azért nem említettem, mert a hangszert csak lábbal lehet fújtatni. Érettségi találkozókon megszólaltattam, ugyanis ilyen esetekben csak pár perces orgonajátékot kérnek, s a levegő termelését, ami beáramlik a sípokba, azaz a fújtatást váltakozva két ügyes fiú oldotta meg. Amikor sikerül egy motort felszerelni, akkor megoldódik a Bolyai középiskola dísztermében lévő egymanuálos orgona megszólaltatásának lehetősége is.
– Tudom, hogy emlékezetes hangversenyeket tartottál vidéki templomokban. Miért fontos számodra, hogy a megyeközponton kívülre is kitekints?
– Tudtam, hogy vidéken is vannak figyelemre méltó orgonák. Bodor Péter kibédi orgonájának restaurálása után meghívtak, hogy mutassam be a hangszert, majd Nyárádandrásfalvára is, ahol felszereltek egy restaurált értékes régi orgonát. Három évvel ezelőtt arra gondoltam, hogy a sorozatba bevonhatjuk ezt a két helyszínt is. A lelkészek ugyanis mind anyagilag, mind erkölcsileg nagy munkát vállaltak, mert a pályázaton nyert pénz mellett adakozásból is gyűjteni is kellett, hogy fedezzék a költségeket. A filharmónia elfogadta a javaslatom, hiszen értékes hangszerekről van szó. Értékelni kell, hogy nem váltották fel villanyorgonával őket, amit olcsón be lehet szerezni, de csak átmenetileg képezhet templomi hangszert. Ezzel szemben a sípos orgona a maga kétezer éves történetével egy filozófiai értéket is hordoz magában, és Istent dicsőíteni ez a hangszer a legalkalmasabb.
– Hogyan lehet ennyi különböző orgonához alkalmazkodni, és megszólaltatni rajtuk ugyanazt a művet? Hogyan állítottad össze a hangversenysorozatok tematikáját, ami minden évben különböző? 
– Minden orgona egyedi mind felépítésében, mind hangzásában, mert ezeket a hangszereket még kézzel készítették, és tükrözik az orgonaépítő stílusát. Komoly filozófiai eszméket hordoznak, a Kultúrpalota orgonája például azt, hogy „dicsérd a földet és a mennyet”. Van egy olyan regisztere, az unda maris, amely a tenger hullámait utánozza, a vox celestis pedig az angyali kart. 
A hangversenyekre úgy állítottam össze a műsort, hogy figyelembe vettem az adott orgona sajátosságait, a billentyűk számát, a klaviatúrák összességét, ami fontos szempont, hiszen a kompozíció, azaz a leírt kotta legmagasabb és legmélyebb hangja is rá kell férjen az orgonára. A másik fontos szempont az orgona hangszínpalettája, ami tükrözi a hangszer stílusát: barokk, romantikus... Vannak orgonisták, akik sohasem játsszák romantikus zeneszerző művét barokk orgonán, és fordítva. Én megfigyelem, hogy mi szól jól, és vegyesen is összeállítom a műsoromat. Mivel nem minden zeneszerző írta be, hogy a sípokat megszólaltató regiszterkapcsolók közül mikor melyiket kell használni, egy zenemű eljátszása közben nagy szükség van az orgonista fantáziájára. De, ha be is írták, csak kiindulópontként kell kezelni, mert egy bizonyos orgonára érvényes, amin maga a zeneszerző játszott. Egy orgonistának rálátása kell hogy legyen a különböző orgonák hangzásvilágára, és az előadási stílusokat alkalmazni kell arra a hangszerre, amelyen koncertezik. 
Ugyanaz a mű nem egyformán fog megszólalni két különböző orgonán. A Nyáresti orgonahangversenyek keretében kíváncsivá tettem a hallgatóságot. Például a Franck-korált eljátszottam több alkalommal, más és más helyen, mintha más és más köntösbe bújt volna a darab, de említsem meg d ‘Aquin A kakkuk című kedves kis darabját, ami eredetileg csembalóra íródott, de világszerte az orgonisták is megszólaltatják. Meg is jegyezték a hallgatóságból, hogy nem egyformán énekelt a kakukk, volt, ahol csilingelőbben, volt, ahol fátyolosabban, volt, ahol erősebben vagy halkabban. Miért? Mert minden orgonának más a sípsorok hangszínbeli és oktávbeli összeállítása.
Volt olyan Nyáresti sorozat, amikor kiemeltem az orgonák különleges hangzásbeli effektusait, például pásztorsíp- és fuvolahangzás, csilingelő és Campanelli-hangzás, zokogó hangzáseffektus vagy sztereó hangzás... Más évben a kompozíciók formai és műfaji világának bemutatását  tűztem ki célul, vagy egy másik sikeres tematikám a vallásos és világi zenének az orgonamuzsikában való ötvözése volt. 
Ami az alkalmazkodást illeti, annyira ismerem már az orgonákat, hogy az sem lenne probléma, ha mindennap egy másikon kellene játsszak. Amíg nem alkalmaztak a filharmóniánál, különösen a rendszerváltás előtti években, a marosvásárhelyi templomokban gyakoroltam, néhol olyan körülmények között, hogy befagyott a víz a kancsóban, és bár kesztyűt húztam, megfagyott az ujjam hegye ott, ahol ki kellett vágnom.
Egy orgonista olyan kell legyen, mint egy űrhajós, alkalmazkodnia kell a lehetőségekhez, a helyszínekhez, a hőmérséklethez, és sokszor a képzeletét is igénybe kell vennie. A legtöbbet a Bolyai téri unitárius templomban gyakoroltam, amiért nagyon hálás vagyok, de azokra a nagyszabású darabokra, amelyeket Bukarestben az Atheneumban, a Bukaresti Rádió koncerttermében, vagy Budapesten, a Zeneakadémián bemutattam, csak gondolatban tudtam felkészülni. Elképzeltem a billentyűket, az ujjak mozgását, a hangzást, mert 2004 előtt a Kultúrpalota orgonáján csak akkor gyakorolhattam, ha volt egy meghívásom. 
– Változatos a repertoárod, a klasszikus orgonaművek mellett kortárs szerzők műveit is szívesen előadod.
– A repertoárt úgy állítom össze, hogy szerepeljenek benne olyan orgonaművek, amelyeket már jól ismerek, de mivel egyik évben az egyik templomban, a másik évben a másik orgonán játszom, alkalmazni kell az adott orgonára, ami a hangszereléshez hasonlóan történik. Minden nyáron egy-egy új művet is bemutatok, némelyiket hónapokon át, másokat hetek, napok alatt tanulom meg. Eddigi pályám során pár száz darabot játszottam el. Az orgonairodalom klasszikusai mellett művészi tudatossággal, következetesen játszom a XX. századi, kortárs zeneszerzőket, közöttük kiemelten az erdélyi magyar, román, német szerzők műveit, akik gyakran felkérésemre is írnak darabokat.
– Melyik a kedvenced?
– A közönségnek a Westminsteri harangok, Bach d-moll toccátája és fúgája, a Korál előjáték, Albinoni Adaggiója tetszik. Terényi Edétől például a Purcell-Epitaph orgonaversenymű orgonaszóló-változatát és az Este a székelyeknél zongoramű átiratát kedvelik a leginkább, hogy csak néhányat említsek a legnépszerűbb darabok közül. 
– Milyen terveket dédelgetsz?
– A 15. Nyáresti hangversenysorozaton kívül volt két fellépésem, a Kilyén Ilka színművésznővel közösen kiadott CD bemutatója a marosvécsi református templomban, majd a Bolyai téri unitárius templomban a Marosvásárhelyi Forgatag keretében. A hét végén, szeptember 9-én, vasárnap  fellépek a Kultúrpalotában, a magyar dal napja alkalmából egy Liszt Ferenc, Bartók Béla, Csíky Boldizsár, Kozma Mátyás és Terényi Ede műveiből  álló összeállítással. Szeptember közepén a Kultúrpalotában egy másik rendezvényen játszom, októberben a filharmónia szervezésében egy esten hazai kortárs orgonaművekből mutatok be, és sok egyéb tervem van, de most még élvezem a szünidő utolsó napjait az új egyetemi évre  készülve.
 
Molnár Tünde a Nagybánya melletti Misztótfaluban született, a bukaresti Ciprian Porumbescu Zeneakadémián diplomázott. Az orgona iránti érdeklődése már gyermekkorában kezdődött, anyai nagyapja, Szabó Gy. László a XX. századi Erdély egyik jelentős orgonaépítőjének a hatására. Tanulmányait Brassóban Hans Eckhart Schlandtnál alapozta meg, majd egyetemi évei alatt külföldi mesterkurzusokon vett rész, ahol koncerteket is tartott. Megalakulásától (1990) tagja a marosvásárhelyi ökumenikus Kántor-Tanítóképző Főiskola tanári karának, 1997–2008 között Nagyváradon a Partium Keresztény Egyetemen tanított. Jelenleg a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem előadótanára, valamint a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia orgonaművésze. 2004-ben Terényi Ede irányításával a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián doktorált. Előadói pályája során Románia minden jelentős orgonáján koncertezett, külföldi turnéival bejárta Európát. Művészi érdemeinek elismeréseképpen 2006-ban Bartók Béla-emlékdíjjal tüntették ki.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató