2024. november 23., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Erről jut eszembe…

A fal. A hírhedt, sokat kárhoztatott berlini fal, amelynek maradványait nincs két hete, hogy sok ezer külföldi turistával együtt magam is megbámultam.

A fal. A hírhedt, sokat kárhoztatott berlini fal, amelynek maradványait nincs két hete, hogy sok ezer külföldi turistával együtt magam is megbámultam. Persze azóta itthon már elég ilyen-olyan sokk ért, hogy elfeledtesse velem a német főváros szomorú emlékű látványosságát, de a Dózsa György utcában, az Állomás tér és a benzinkút között egy falszerű képződmény elkerülhetetlenül eszembe juttatta. Mielőtt elutaztam, egyszerű drótkerítés zárta el ott a járdát a válságverte, siralmas telektől. Most hosszan, legalább negyven méteren elnyúló, magas fotómontázs takarja el a csődtömeg lehangoló bizonyítékát, és próbálja meggyőzni az arra járót, micsoda páratlan megvalósításokkal tette boldoggá a vásárhelyieket a városgazda! Berlinben a keleti oldalról szemlélt kilométernyi mementón a világ számtalan művésze szabadon szárnyaló graffitin hirdette érzéseit a 89-ben felszámolt diktatórikus elzártságról. A fal túlsó felén pedig önfeledten pompázott a Nyugat. Ez az itteni kampány előtti vívmányprint, amiben talán a mi pénzünk is benne lehet, bármennyire igyekszik a gondtalan boldogság képzetét kelteni, nem fed el semmit. Egyeseket, akik ezt akarják is, megtéveszthet, de nyilvánvaló, nem fal ez, csak súlytalan, hivalkodó látszatparaván, mögötte semmi sincsen. Olyan, akár egy ígéretekkel felpumpált polgármesteri kampánybeszéd. Aki idevaló, úgyis tudja: mint több más, évek óta hangoztatott „grandiózus” terv, amelyeknek a megszüntetett gyárakat, üzemeket pótlandó, munkahelyek százait kellene megteremtenie a megyeközpontban, nem vált valóra. A víkendet, Somostetőt tényleg felfuttatták, népünnepélyekből sincs hiány, de ami a települést igazán fejleszthetné, valóban reális súlyú, jelentős nagyságú, modern beruházás a jelenlegi városvezető regnálása nyomán nem kerülhet fel a plakátra. Illetve ne túlozzak, a piskótakő- és betonlapgyártáshoz talán sehol nem járultak hozzá annyira, mint minálunk. Az tényleg sokat köszönhet az újabb mandátumra törekvő polgármesternek. Nem is csodálkoznék, ha kiderülne, a Dózsa György utcai pannók mögött is rakják már a piskótalapokat. Igaz, hogy mióta ott parlagon hevernek a dolgok, akár árnyas fák is lombosodhatnának, és parkosíthattak volna ideiglenesen is. Ilyesmire gondolni azonban szörnyű gazság, a fákat vágni kell, és vágják is rendületlenül! Lásd a legújabb fa- és zöldövezet-pusztítást a Kövesdombon.

De akaratlanul is elkalandozom, most a fal a téma. Tizenkét éve voltam legutóbb Berlinben. Szinte hihetetlen, mennyi a változás, mennyire korszerű világvárossá nőtte ki magát ennyi idő alatt, milyen olajozott a közlekedés, és mennyire élhető, emberközeli a metropolisz, rengeteg parkkal, pihenővel, fűvel, fával, virággal, szökőkutakkal, és mindenütt kerékpársávval. Nyilvánvalóan igazságtalan lennék, ha Marosvásárhelyt ezzel akarnám összehasonlítani. De ha valaki valóban olyan nagyra tartja magát városgazdaként, mint a mostani, aki szintén tizenkét éve vehette kezébe a település sorsának igazgatását, az annyival, amennyit ténylegesen felmutathat, nagyon nem kéne páváskodjon. Falból – az igaz – sok dolgot elintéztek itt. És vannak elegen, túl sokan is, akik e dolgokhoz falaznak. De gondoljuk meg jól, kire szavazunk. Fejjel ne menjünk a falnak! Akkor se, ha tudjuk, az a fal nem más, csak papírmasé.

 

 

 

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató