Erről jut eszembe
2012-09-11 16:36:59
- Nagy Miklós Kund
Így megy ez. Az ember könnyen gyanakvóvá válik. Ha valakiről kiderül, hogy hamiskodott, másodszor is elhiszik róla, még ha talán az adott újabb esetben nem is alattomosak a szándékai. De azt is megtanultuk, hogy a mai világban nem árt időben lépni, mert így esetleg megelőzhető, elkerülhető a baj.
Így megy ez. Az ember könnyen gyanakvóvá válik. Ha valakiről kiderül, hogy hamiskodott, másodszor is elhiszik róla, még ha talán az adott újabb esetben nem is alattomosak a szándékai. De azt is megtanultuk, hogy a mai világban nem árt időben lépni, mert így esetleg megelőzhető, elkerülhető a baj. De elég a bevezetőből, egyesek máris a nemrég nagy hullámokat kavart Látó – Vatra-ügyre gondolhatnak. Gondoljanak is, hiszen még nem lehetünk biztosak, hogy az írók és irodalombarátok körében jogos felháborodást keltett hatalmi szándék végleg kimúlt. Most azonban nem ez a fő témám. Csak valami hasonló. Az új „ügy” ugyancsak arra utal, hogy a megyei tanács megújult vezetősége meglepő ötletekben kiapadhatatlan. A hivatásos képzőművészek mondották el döbbenettel, hogy a minap arról értesültek, ismét váratlan lépésre szánta el magát a megyei önkormányzat derék új vezetője: elhatározta, hogy árverésre bocsátja a Kultúrpalota kiállítótermeit és a hozzájuk tartozó helyiségeket. Remélhetőleg nem végleges elidegenítésre gondol, csak bérbe adná a galériákat azoknak, akik többet ajánlanak értük. Biztos, hogy nem a képzőművészek lesznek azok, akik a licitáláson nyerhetnek, ők nem arról híresek, hogy pénzben, tejben, vajban fürdenének. És ezután már híresek sem lehetnek, ha nem lesz ahol kiállítaniuk. De mit számít ez! A tanácselnök úr és tanácsadói szemei előtt a pénzhalmok magasodnak, amivel ekképpen helyrebillenthetnék a válság-költségvetést. Persze, akárcsak a folyóiratok esetében, ez a megoldás is csak cseppel duzzasztaná a tengert. Nem is hinném el, hogy valós az elképzelés, ha manapság ebben az országban ne bizonyosodna be minden badarságról, hogy valóban úgy gondolták, ahogy elterjedt. Mi lett azzal az elképzeléssel, hogy Bernády György legszebb örökségét, a Kultúrpalota minden termét, felületét csakis eredeti rendeltetése szerint, kizárólag kulturális, művészeti célokra használják? Mondom, hihetetlen, hogy az ország egyik legrégebbi és legtekintélyesebb művészeti galériája fölött a felszámolás veszélye lebegjen, és az is, hogy kiváló művészközösségünknek ezután ne legyen méltó helye bemutatkozni, ne maga dönthessen arról, hogy mit mikor állít ki. De olvasom a Képzőművészek Szövetsége Helyi Fiókjának elnöke által aláírt beadványt, és abban feketén-fehéren az áll, amit a fentiekben pár mondatba tömörítettem. Mana Bucur keramikus bármennyire is felháborodott, elkeseredett alkotótársaival együtt, nagyon udvariasan fogalmazza meg a megyei tanácselnöknek a licitálást ellenző érveket valamint annak várható káros következményeit. Lehet, hogy egy ilyen udvarias levél, tapintatos felvetés ma már teljesen hatástalan. Gondoljunk csak a Művészeti Líceum megoldatlan helyzetére. Talán a közvélemény nyomása több eredményt hozna jelen kérdésben is. De honnan tudhatna ilyesmikről a lakosság, ha még a közvetlenül érintettek is csak utolsó pillanatban értesülnek arról, mi készül?! Szomorú, de nagyon rossz napok járnak az irodalomra, művészetekre. A politika kénye-kedve szerint hatalomhoz jutott tisztségviselők szabadon püfölhető homokzsákjává silányítják az igényes kultúrát, ezen bármikor lehet ütni egyet. Önkéntelenül is egy emberiségellenes, a történelem süllyesztőjében elmerült, gyűlölt figura hírhedt mondása jut eszembe: „Ha ezt a szót hallom: kultúra, azonnal a pisztolyom után nyúlok!” Ne piszkoljuk el az illető nevével ezt a jegyzetet. Eléggé lehangoló az is, hogy egy rég letűnt terrorkorszakban elhangzott szavakat aktualizálhatón idézhetünk fel a jelenben is.
