Lejárt a nagy könyves kótyavetye. Ne vegyék rossz néven a szláv eredetű szót, a könyvek megszállottjaként ismert írónőtől, a csíkszeredai Kozma Máriától kölcsönöztem, az ő legújabb kötetének címlapján szerepel ekképpen: Könyvbolondok – könyvek kótyavetyén.
Lejárt a nagy könyves kótyavetye. Ne vegyék rossz néven a szláv eredetű szót, a könyvek megszállottjaként ismert írónőtől, a csíkszeredai Kozma Máriától kölcsönöztem, az ő legújabb kötetének címlapján szerepel ekképpen: Könyvbolondok – könyvek kótyavetyén. A kiadvány bemutatóján és előszavában a szerző sietett tisztázni, a kifejezés olvastán, hallatán nem annak pejoratív értelmére kell gondolnunk, annál inkább eredeti jelentésére, az árverésre. Én is pozitív értelemben használom a ritkán leírt, jó hangulatú szót, de hogy is használhatnám másképp, ha a marosvásárhelyi nemzetközi könyves seregszemlére vonatkoztatom. Ez huszonharmadszor is cáfolhatatlanul tanúsította, Vásárhelyen és környékén ma is rengeteg a „könyvbolond”. A gyógyíthatatlan fajtából. És milyen jó, hogy így van! Sőt még jobb, hogy e kikezelhetetlen kórral gyermekeiket is megfertőzik. Ezért aztán semmin sem csodálkozunk, ami ilyenkor a helyszínen, a Nemzeti Színház tolongójában zajlik. Magam sem tudom például, hogy tényleg hallottam-e, vagy csak hallani véltem belülről azt a slágert, ami a tavalyi foci-Eb idején lépten-nyomon utol-ért valahol. De nagyon valóságosnak tűnt. Kicsit módosítva persze, valahogy így: „A vásár soha nem érhet véget,/varázsolj nekünk valami szépet!” Volt varázslat, szómágia bőven, de végül mégis bezárultak a kapuk, noha vasárnap kora délután, amikor a sietős és kevésbé sikeres könyvárusok már szedelőzködtek, még mindig jöttek kíváncsiskodók és olyanok, akik utolsó pillanatban meggondolták magukat, s nem akarták a polcon hagyni a rég kiszemelt, de addig túl drágának tartott kedvenceket. Minderről gazdagon beszámolt a média, lapunkban is hűségesen tudósítottak az eseményről a kollégák. Talán az kevesebb hangsúlyt kapott, hogy az idei vásáron minden eddiginél jobban kiteljesedett a rendezvénysorozat női jellege. Kérdésemre a szervezők ezt nem tudták számszerűen konkretizálni, de nyilvánvalóvá tették, hogy nem véletlen a benyomás, miszerint a könyv marosvásárhelyi ünnepének aktív résztvevői, közreműködői között idén a szebbik nem nagyobb létszámban képviseltette magát, mint eddig bármikor. Elővettem az öt vásári nap teljes programját, és számoltam. Döntetlen: hatvan ide – hatvan oda. Ha jól számoltam. Tévedés nincs kizárva. A szerzők, szerkesztők, képszerkesztők, illusztrátorok, könyvkiadók, terjesztők, forgalmazók, előadóművészek, könyvajánlók stb. között bizonyára több volt a hölgy, mint férfiú. Nem beszélve a vásárlátogatókról, hiszen azt már általánosabb statisztikák is kimutatják, hogy több nő olvas, mint ahány férfi. Ez persze a rendezvényt nem minősíti, de a női jelenlét mindig jót tesz egy ilyen tömeges megnyilvánulásnak. Az viszont már garantálja a színvonalat, ha azt mondjuk, a vásár újra felvonultatta az erdélyi magyar szellemiség színe-javát. Nemtől függetlenül. Olyan nyereség ez, amit e sokat sanyargatott város igazán megérdemel. Azt a sokszínű forgatagot is, amit az egyre sűrűsödő mellékrendezvények, járulékos események biztosítanak az érdeklődőknek. Ők vajon hányan vannak? Sokan? Kevesen? Is-is. Egyes megnyilatkozásokon számosan, másokon alig-alig. Volt, amikor a közönség nem fért a terembe, máskor egy-két ember tisztelte meg a könyvpremiert. Pedig rendkívüli kötetek, nagyszerű írók, tudós tollforgatók várták a hallgatóságot. Nem tudom, miképpen lehetne ezen változtatni. A vásári futószalagon egymást követik, egymásra tevődnek az ismertetők, dedikálások, eszmecserék, elkerülhetetlen a közönség megoszlása. Talán külön-külön mindenik kiadvány elnyeri majd méltó közönségét a szerzők székhelyén tartandó bemutatókon. Az is elégtétel lehet, ha valaki elmondhatja, a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásáron mutatták be először a tehetségét, tudását, munkáját tükröző kötetet. A Vásár pedig halad előre rendületlenül, tovább terjesztve azt a mágiát, amit az elején idézett Kozma Mária szóban forgó kötetében ekként fogalmazott meg a könyvről: „... akár dédelgetik, akár észre sem veszik, akár ízzé-porrá zúzzák, akár égetik – ott rejlik benne a szellem főnixmadara”.
