Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Megint jönnek, kopogtatnak. Fejekre is koppintgatnak. Ami, valljuk be, eléggé idegesítő lehet. Pláne, ha nem faluvégen, kurta kocsmában történik, hanem jóval magasabb szinten, kormánykörökben. A Nemzetközi Valutaalap könyörtelen urai pedig mindegyre ezt teszik velünk. Na nem pontosan velünk, csupán az ország vezetőivel, de elképzelhető, milyen bosszantó ez a helyzet számukra. A mord, vagy mosolygó, de hajthatatlan szakértők újra itt vannak, és hamar kiderítették, hogy ismételten baj van a „házi feladattal”. Nincs meg na, akárhogy is szépítenénk, a leckébe sem mélyedtünk el, hatástalan a mellébeszélés. Románia nem teljesített sok olyan vállalást, amiket még 2011-ben rögzítettek a korábbi megállapodásban. Nagy a lemaradás a strukturális reformok terén, túlléptük a közösen meghatározott hiánycélokat, kisebb a vártnál a GDP-növekedés. Ez utóbbit mi, mezei polgárok is határozottan érzékeljük. A zsebünk üresebb a kelleténél, és minden ellenkező híresztelés dacára úgy érezzük, hogy a fizetéseket, nyugdíjakat nem emelték. Az emelés viszont szinte minden területen folyamatos. S ha továbbra is olyan lesz a kormányzás, mint eddig, még folyamatosabban emelkednek majd az árak. Persze, ez csak nekünk fáj, az államnak s a Világbanknak nem hasad meg emiatt a szíve. De hagyjuk, ma a jövés-menés a témám. És elég sok mindenki jár ide, jár oda, de jár oda. Csíkban például gagauz küldöttséget fogadtak a minap. A Moldova Köztársaság déli részén található Gagauz Autonóm Terület képviselőit látták vendégül Székelyföldön. Na tessék, még ez is! Hát nem elég, amit az IMF-től kapnak a fejükre, az autonómiáról is újabb litánia zúdulhat szegény országvezetők kényes kis nyakába?! Márpedig a gagauzok román többségű országban példázzák cáfolhatatlanul, hogy az autonóm berendezkedés nem vezet tragédiába, nem okoz katasztrófát sem. Igaz, Kánaánt se teremt, de ha egyszer van egy közösség, amely ragaszkodik identitásához, s meg szeretné őrizni az archaikus törökhöz hasonlító nyelvét, a többségi nemzetnek nem feltétlenül az a dolga, hogy ezt megakadályozza. Vajon miért hiszem azt, hogy ezt a látogatást a hazai román média igyekszik minél inkább elhallgatni? Miközben máris harsonázza, hogy jönnek a kínaiak, jönnek a kínaiak! Nem a kulizók, nem a dömpingárusok, a nagyvállalkozók sem. A híres terrakottakatonák! Áprilistól Bukarestben látható az első kínai császár agyaghadserege. Ami azért is jó, mert ezek nem pofáznak. De látványosan jelzik, milyen sikeres a román diplomácia. Komoly fegyvertény ez a keleti nagy testvérrel elmélyített kapcsolatokban. Annak idején, jóval időszámításunk előtt mintegy nyolcezer terrakottakatonát temettek a császár mellé, hogy a túlvilágon is legyen aki biztosítsa az uralmát. Nálunk nincs szó temetésről meg császárról, de becses régiséggé váló műépítmények bőven akadnak. Ilyen lesz előbb-utóbb az észak-erdélyi autópálya is. El tudnám képzelni, hogy a béna hadsereg helyett élő, dolgozó, szorgalmas munkacsapatokat hívnának ide Kínából. Csak akarat kellene, s egykettőre befejeznék a sztrádát. Ha annak idején képesek voltak felhúzni a kínai nagy falat, ez ma gyerekjáték lenne számukra. De hol van itt az akarat?! Az egész országot úgy kezelik egyesek, mintha tényleg gyermekjáték volna.