Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Ha megnyerték, hadd vigyék! Majd meglátjuk, mi lesz belőle. A minap azért felmerült bennem, hogy mivé válhat a Félsziget, ha ráharapnak a kolozsvári U ultranacionalista futballszurkolói, és a hírhedt erőszakos mag válik hangadóvá a fesztiválon. Aligha lehet majd megőrizni eredeti magyaros jellegét. Meg még sok egyéb kellemetlen következménye lehet a dolognak. De az már azok baja, akik átvitték oda a rendezvényt, mondhatnám. Nem mondom. Mert a mi bajunk is, hiszen bármely veszteség, ami a magyarságot éri, valamilyen mértékben valamennyiünket érint. A témával egyébként már nem is akartam foglalkozni, lerágott csont. De eszembe jutott, hogy közel egy éve egyszer már jeleztem azt a jelenségszerű tendenciát, amely Marosvásárhelyt mellékvágányra próbálja állítani, sikeres kezdeményezéseit el akarja sorvasztani, a magyarság életében betöltött központi szerepét igyekszik gyengíteni, felszámolni. Nem állíthatom, hogy ez nemzetstratégiai szándékból fakadna, de hogy sok emberben ilyen benyomást kelthet a tény, hogy ide nem telepítenek fontosabb kulturális, tudományos stb. intézményeket, intézeteket, és a különféle támogatások is mostohábban segítik az itteni magyarokat, mint sokfelé másutt, az tagadhatatlan. Az is, hogy érdekvédelmi szervezetünk vezetőit is jobban látszik érdekelni más tájak szellemi életének, magyar közösségeinek támogatása, mint az ittenié. Kár. Hogy miért, azt korábban már eléggé részletesen kifejtettem, nem ismétlem meg. Amúgy is köztudott dolgokról van szó. Viszont egyáltalán nem elégtétel, hogy kijelenthetem: én megmondtam. Az egyik legismertebb, fiatalokat vonzó vásárhelyi eseménysor elköltöztetésével szegényebbé tették a várost. Mi következik? A nemzetközi könyvvásár? Az is sikeres. Talán csakis itt sikeres! És sorra kerül a nemzetközi rövidfilmfesztivál is? Folytassam? Nincs nagyon mivel. Noha mostanában nemegyszer hangoztattam, talán soha nem volt annyira élénk Marosvásárhely magyar kulturális élete, mint napjainkban. A hétnek nincs olyan napja, hogy ne lenne valamilyen érdekes, épületes, szórakoztató megnyilvánulás, ahova elmehet a közönség. Sőt, gyakran egymásra is tevődik két, három, még több esemény, amelyeken szívesen részt vennénk. Soha ne legyen ennél nagyobb gondunk! De mindez a helyiek erőfeszítéseinek köszönhető, helyi alapítványok, létesítmények, civil szervezetek szűkös kereteihez kell igazítani mindahányat. Ezek mellett azonban jó lenne létrehozni, sikeresen működtetni néhány olyan nagyszabású, pontosan ehhez a városhoz köthető, nemzetközileg is valóban számon tartott jelentős rendezvényt, amilyen a Félsziget fesztivál volt, vagy amilyenek az utóbb említettek. Ilyesmit helyi erőből ma már roppant nehéz, körülményes megteremteni, pláne, ha a többségi városvezetésnek esze ágában sincs felkarolni az ilyenszerű ügyeket, bár ez is elsőrendű feladata lenne. Nyilván sokan gondolkodnak azon, miképpen lehetne tovább lépni ilyen vonatkozásban. Össze is fognak mindazok, akiknek Vásárhelyen szívügyük a kultúra, hátha életképes kezdeményezéseket sikerülne kigondolniuk, és pótolni tudnák, ami/ke/t elvesztettünk. De ebben azoknak is tényleges szerepet kell vállalniuk, akik az anyagiakkal és egyéb eszközökkel, jogosítványokkal, a közösség szavazatokban megnyilvánult bizalmával is rendelkeznek.