2024. november 24., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Hol volt, hol nem volt. Inkább nem volt, mint volt… Mintha egy mesét kezdenék itt furcsán, elferdítve, pedig dehogy, csak a jogainkra gondoltam, és valamiért ez lett belőle.

Hol volt, hol nem volt. Inkább nem volt, mint volt… Mintha egy mesét kezdenék itt furcsán, elferdítve, pedig dehogy, csak a jogainkra gondoltam, és valamiért ez lett belőle. Ha jobban belegondolok, tényleg meseként is kezelhetném a témát, abban minden lehetséges. Egy varázsmese például akár meg is oldhatná a problémát, váratlan fordulattal egyből megszüntethetné joghiányból fakadó gondjainkat. Sajnos, sokat tapasztalt felnőttként már rég nem hiszünk a mesékben. Bár ez a vélekedés is egyre ingatagabb lábakon áll, hiszen a honi valóság mind jobban hasonlít a rémmesékhez. Szerencsére abszurditásból is annyi van benne, hogy már szinte szórakoztató. Legalábbis az lenne, ha nem a mi bőrünkre menne. A MI nyilván ránk, romániai magyarokra vonatkozik, s e jogait feladni nem akaró közösségben mindenekelőtt miránk, marosvásárhelyiekre. Mert továbbra is itt csúcsosodik az a magyarellenesség, amely néha a többségi jóakarat könnyen lelepleződő álköntösébe öltöztetve, gyakrabban nyíltan, ám ostobán támadva igyekszik létünket megkeseríteni, alkotmányos, nemzetközileg is garantált jogainkat semmibe venni. Immár messze a határokon túl is köznevetség tárgya a kétnyelvű piaci feliratok üldöztetése és a kezdeményezőjükre kirótt büntetés. És még nevetségesebb, hogy mekkora öngólt lőttek azok, akik a büntetőakciót büszkén kiagyalták. Azt érték el vele, hogy a felháborodott magyarság egy újabb ügy körül ismét szorosabbra zárta sorait, példásan összefogott, és kiderült, mekkora mozgósító ereje lehet a szolidaritásnak. És az is, hogy milyen gyorsan és mennyi embert, civil egyént és közösséget képes megszólítani, aktiválni a némelyek által kitartóan kárhoztatott közösségi ismeretségi háló, a Zuckerberg-féle Facebook. Bizony nagy sebességgel terjed az ott közzétett hír és felhívás. A többmázsányi 1 banis, amit Lakó Péterfi Tünde bírságának kifizetésére minden magyarlakta vidékről hirtelen összegyűjtöttek, ezt is cáfolhatatlanul bizonyítja. Meg azt is, hogy egy szellemes kezdeményezés, amelytől nevetség tárgyává válhat az önmagától eltelt, bornírt hatalom, a mesterségesen szított nacionalizmusnak bedőlni nem hajlandó, józan románokat is mellénk tudja állítani. Közülük is többen hozzájárultak a banis-zsákok degeszre töltéséhez. Mások pedig a médiában fejezték ki rokonszenvüket a gyűjtéssel. Hogy miképpen fizetik be, hogyan számolják ki a szóban forgó összeget, azt nem tudom. Kilóra lemérni egyszerűbb volna, hiszen tudható, hogy egy ilyen, sárgarézzel bevont acélérme 2,4 gramm. De itt éppen az a cél, hogy egyenként számolják ki a kirótt pénzösszeget kitevő banikat, így járatva le a hatalmat képviselő közintézményt! Ez azonban egyszeri kibabrálás, s ha erkölcsileg nem is, de mégiscsak mi vagyunk a vesztes fél, az ügyet kirobbantó igazi vétkesek szárazon megússzák. Viszont ha a büntetést törvényszéken próbálja semmissé tenni Lakó Tünde, esélye van a sikerre. És ez az a lehetőség, amivel ritkán próbálkozunk, amikor minket, magyarokat jogaink gyakorlásában valamilyen sérelem, igazságtalanság ér, vagy amikor egyesek – például a magyargyűlöletet szabadon fröcskölő vásárhelyi román napilap gátlástalan tollnokai – felelőtlenül uszítva, történelmet hamisítva, jelen eseményeket megmásítva, valótlanságokat terjesztenek. Tudom, nem bízunk a román igazságszolgáltatásban, és irtózunk a pereskedéssel járó hercehurcától. Nem csodálom. De ha minden érintett ezt is felvállalná, talán a gyűlöletkeltők csillaga is leáldozna. Elvégre jogállamban élünk. Vagy nem?!

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató