2024. november 24., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ég a metró Budapesten. Csúcsidőben, délután. A kiáramló tömeg pillanatok alatt elárasztja a busz- és villamosmegállókat. Reménytelen állapot. Utas, hagyj fel minden reménnyel! Nem első eset, a közszállítók gyorsan intézkednek.

Ég a metró Budapesten. Csúcsidőben, délután. A kiáramló tömeg pillanatok alatt elárasztja a busz- és villamosmegállókat. Reménytelen állapot. Utas, hagyj fel minden reménnyel! Nem első eset, a közszállítók gyorsan intézkednek. A metróállomásokhoz legközelebb található autóbuszokat átirányítják a lezárt metrószakaszra. Olyanokat is, amelyeknek egész más az útvonaluk. Akinek az eredetileg jelzett útirányt kéne követnie, menet közben kellene értesülnie a sofőr üzenetéből, metrópótló lett a jármű, másfelé megy. Sok utas a nagy zajban, zűrzavarban nem hallja a lehurbolt járgány recsegő mikrofonhangját. Ha hallja is, és le szeretne szállni, nem teheti, a buszt megrohanó metróutasok a falhoz szorították. Hering lett a konzervesdobozban. Teljes a káosz, az idegek robbanásig feszültek, a többség veszekszik, méltatlankodik. Aztán az egyik fél lábon lengedező utas hangosan bedob egy vicces mondást a maga kárára. Nincs vevő a szellemeskedésre. Nem adja fel. A következő bemondásnál néhányan idegesen, kényszeredetten, de nevetnek. És más is kedvet kap a humorizáláshoz. A buszos köznyomor nem változik, de enyhülni kezd a hangulat. A viccelődő kedv a buszvezetőre is átragad. „Az ajtók a jobb oldalon nyílnak”, jelenti be a hangosbemondón. Ezen már mindenki nevetgél. Azon a bemondásán, hogy „kedves utasok, húzódjunk közelebb egymáshoz, és tartsunk össze, mint a testvérek”, már az egész busz felszabadultan derül. Hát nem humoros, ilyet hallani a mai Magyarországon? Vagy Romániában? Ez valószínűleg csak nekem jutott eszembe, noha talán csak én voltam olyan a buszon, aki adott pillanatban azt sem tudta, merre járunk a közben beállt sötétben. Az ember azonban majdnem mindig hazagondol. A képtelen helyzet, amit csak humorral, öngúnnyal lehet igazán oldani, az egész mindenség, amiben itthon is élünk, nem önsajnálattal, dühvel, elkeseredéssel változtatható vagy tehető elviselhetőbbé. Jobb lenne, ha a humor újra teret nyerne mindennapjainkban. Az sem baj, ha olykor fekete. Mindig morcosak, sértődöttek, világfájdalmasak vagyunk. Közbeszédünk dölyfösen dagályos, felfuvalkodottan melldöngető, lemondóan önsanyargató. És még hosszasan sorolhatnám a jellemzőit. Azt viszont nehezen mondhatnám rá, hogy szellemesen üdítő, vagy bölcsen derűs. Tudom, a realitásokra vezethető vissza ez is. Hétről hétre ezeket ostorozom a jegyzeteimben magam is. De nevetni is tudnunk kell. Nevetséges dolgokkal pedig, bármerre nézünk, tele van körülöttünk a világ. Azok orrára is jobban odakoppinthatunk, akik ellenünk vannak, ha nevetség tárgyává tesszük ártó, ám civilizált emberek számára nevetséges szándékaikat. Nem azt mondom, hogy tekintsünk el jogainktól, adjuk fel küzdelmeinket. Dehogy! De talán sikeresebbek lehetünk, ha humoros oldalukról közelítünk a jelenségekhez. Dühöngjenek csak elleneink, hogy nem sikerül minket lógó orrú, önsajnálkozásába besavanyított közösséggé degradálniuk! Hogy is szól a viccpoén? Sírjon az ő anyukájuk!

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató