Nincsen szálló Putyin nélkül. Szocsiban természetesen. A különféle facebookos fotóösszeállítások egyértelműen ezt sugallják.
Nincsen szálló Putyin nélkül. Szocsiban természetesen. A különféle facebookos fotóösszeállítások egyértelműen ezt sugallják. A keménykezű orosz elnök fényképe ott díszeleg falon, polcon s még ki tudja hol az olimpiaszervező település minden szálláshelyén. Az információt nem tudom ellenőrizni, de nagy lehet a valóságtartalma. Mindaz, amit eddig láttunk, hallottunk, olvastunk arra vall, hogy a politikus tényleg személyes ambícióit is igyekszik kiélni a téli nagy világjátékok által, a szervezésben, kivitelezésben minden szál az ő kezében futott össze, és saját dicsőségeként könyveli el a győzelmeket, de ugyanúgy a kudarcokat is. A rendezvény pompázatos megnyitó ünnepségén például, amikor nem nyílt jelképes ötödik karikává az óriás hópehely, és az egymásba kapcsolódó körök szimbóluma torzóként esetlenkedett a magasban, minden tévékamera az ő arcára irányult. Nem volt szívderítő látvány. Nem elég, hogy annyit igyekezett, és nyilvános szereplésként mégis csak párszavas mondatot engedtek meg neki, ráadásul ilyesmi is keserítette. Igaz, ebből a honfitársai mit se sejthettek, mert a nyitóesemény orosz közvetítésében nem az élőkép ment, hanem az előző napi főpróbán készült felvétel, s azon nem történt baki, a világ azonban szemtanúja lehetett a melléfogásnak. Hasonló technikai malőr bárhol, bármikor megeshet, fölösleges nagy ügyet csinálni belőle. Az más, hogy azért Szocsiban biztos fejek hullottak miatta. Meg egyéb melléfogások, pontatlanságok, gondatlanságból, hozzá nem értésből, fegyelmezetlenségből, trehányságból származó rendellenességek miatt is. Bő a kínálat ilyenekből is a világhálón. Ilyen ma a világ, s erre hajt a média is: a negatív szenzáció viszi a prímet. Ami szép, ami jó, az nem érdekes, nagyon kevés embert hoz izgalomba. Az olimpiai nyitóünnepség is rendkívül látványos, színes, ötletes, hangulatos volt, s még hosszasan sorolhatnám a jól kiérdemelt felsőfokú jelzőket, mégis bárkivel beszéltem róla, két mondatban elintézte a lenyűgöző műsort, majd nagy élvezettel, ráérősen részletezni kezdte: – de, láttad Putyint, amikor nem engedelmeskedett a karika?! És zúdult a kárörvendő áradat. Távol áll tőlem, hogy olyat védjek, aki vagy ami nem szorul védelemre, de vannak alkalmak, amikor érdemes szóvá tenni, hogy nagyon eltájolódtunk. Már-már csak arra figyelünk, ami rossz, kellemetlen, bajhozó, lesújtó, megbotránkoztató, borzongató, rémes. Még egyszer: rémes! Ez már az alapállásunknak szól. Persze, erre szoktatott a mércét mind alacsonyabbra állító média, annak a képviselői viszont arra hivatkoznak, hogy ők csak a fogyasztói elvárásokat igyekeznek kiszolgálni, a tömegek szenzációéhségét csillapítani. És tudományos felmérések alapján teszik ezt. Jól nézünk ki. A téli olimpia grandiózus helyszínei, létesítményei is jól néznek ki. Távolról kimondottan elámítanak. A közelebbi és a belső felvételek módosítják a madártávlatból látottakat. De már ezeken sincs mit csámcsogni, a megütközés, amit egy-két napig az internet képi összefoglalója keltett, közönnyé szelídült. Mi, volt szocialista táborbeliek amúgy sem csodálkoztunk különösebben, régóta ismerjük az ilyenszerű rohammunkákat. A versenyeket pedig aránylag kevesen követik figyelemmel, pláne, hogy a magyarországi tévéadók helyszíni közvetítéseiből ki is zártak bennünket. Attól tartok azonban, hogy titkon még nagyon sokan arra számítanak, hogy a hátralevő napokban bekövetkezik a valódi világszenzáció, valamilyen merényletféle, amivel korábban riogattak. Remélem, hogy ez ezúttal elmarad, a biztonsági erőknél megbocsáthatatlan a fejetlenség. Inkább szurkoljunk, hogy minél jobb eredményekkel tegyék emlékezetessé számunkra ezt a téli olimpiát székelyföldi sportolóink, akiket joggal érzünk a magunkéinak határon innen és túl is.
