Lemondatná a kormányt az ellenzéki szociáldemokraták EP-frakcióvezetője, amiért a megszerezhető uniós pályázati alapoknak csak a töredékét tudta lehívni a minisztériumok többsége.
Lemondatná a kormányt az ellenzéki szociáldemokraták EP-frakcióvezetője, amiért a megszerezhető uniós pályázati alapoknak csak a töredékét tudta lehívni a minisztériumok többsége. Az érthető, hogy az ellenzéki mivolt alapvető ismérve, pláne itt keletebbre a „monnyon le” jelige sűrű ismétlése, ám ez az ellenzéki fellépés is iskolapéldája a félrevezetésnek. Hiszen Boc-kabinetből már a sokadik koptatja a kormánypalota irodáit, és az első kettőnek a felében szociáldemokrata miniszterek is voltak, akik akkoriban nem panaszkodtak azért, hogy valaki ne engedte volna a tárcáikat pályázni. Párttársai teljesítményére nyilván nem tért ki az illető, de ennyi józanságot kár is lett volna elvárni olyantól, aki épp akkor fúj rohamot egy ilyen nyilatkozattal, amikor – legalábbis az idei költségvetési adatok szerint – az európai alapok lehívásának hatásfoka javulni kezdett. Hacsak nem azért, mert a pályázati pénzek nem az ő, hanem az ellenoldal klienseit boldogítják.
Amiben nem ferdít a derék ellenzéki, az, hogy jelenleg többet fizetünk az európai költségvetésbe, mint amennyi pénz onnan jön az országba. Ám ezért nem csak a jelenlegi kormányzat felelős, hanem minden olyan politikai tényező, amely a múlt évtized közepétől a hatalom közelében volt. Hiszen jó évtizeden keresztül mesélték be a választónak, hogy majd az uniós integrációval az ő sorsa is jobbra fordul, de legalább akkora igyekezettel kellett volna a román jog- és intézményrendszert úgy felkészíteni a csatlakozásra, hogy az képes legyen az országnak leosztott európai pénzeket hatékonyan felhasználni. A legtöbb hamut pont a szociáldemokraták kellene a fejükre szórják, hiszen a csatlakozási feltételeket legnagyobbrészt ők, vagy az ő parlamenti támogatásukkal kisebbségben kormányzó liberálisok alkudozták az adott időben, és ők gazdálkodtak az előcsatlakozási alapokkal is, amelyeket azért kapott az ország, hogy az integrációra felkészüljön. Most látszik, hogy milyen sikerrel.
És csak később derül ki, hogy ez a „teljesítmény” a következő uniós költségvetési időszakra, 2013 utánra milyen helyzetbe hozza az országot, mint ahogy amiatt is fájhat még az utódok feje, hogy a politikum most is csak a pénzek lehívási hatásfoka kapcsán vitázik, pedig ugyanilyen fontos lenne, hogy a legalább megszerzett pénzt olyan célokra fordítsák, amelyek távlati hasznot is jelentenek.
