Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2023-01-09 16:00:00
Nagy, sötét bogarak ünnep múltán, esténként a lakótelepi játszóterek. Egy-egy fényfüzér még megcsillan rajtuk, mint egykor népes, kiüresített úri házban a pompa utolsó emléke, ettől még látványosabb arcukon a nincstelenségbe oltott magány. Pedig megvan mindenük, ami kellhet: padok, hinták, csúszdák feketéllnek a januári esőben, de a legapróbb elemből is akkora mozdulatlanság árad, mintha mindez tényleg csak illúzió lenne.
Az utcákon azért érzékelhető némi élet, a karácsony és szilveszter előtti nyüzsgésnek, az üzletek pénztárgépei előtt kanyargó soroknak azonban már nyoma sincs. Nem csoda, hogy az egyik városszéli bevásárlóközpontban nyolc-kilenc kasszából mindössze egy működik. Mintha még nem ébredt volna fel a város a nagy, újesztendő-nyitogató álomból, a visszaszámlálást követő pezsgőpukkanás hipnózisából. Persze kivételek mindig vannak – és nem mindig jó értelemben. Egy kövesdombi üzlet délelőtti csendjében volt alkalmam ezt megtapasztalni. A fizetni készülők „láncából” jól látni, hallani a zöldség- és gyümölcsrészleg körüli történéseket, így nem maradtam le a csendéletet apró szilánkokra törő jelenetről.
– Nem tud sorba állni? – förmedt rá egy magas, fekete sapkás férfi a mellette toporgó idős asszonyra, majd – „élőben” ritkán látott – indulattal tépte ki a vásárlótárs kezéből a salátát, hogy a következő pillanatban visszanyomja a ládába, a többi áru közé.
– Nem tűnt fel, hogy éppen válogatok? Hogy mer előttem nyúlkálni? – folytatta felháborodottan az ipse.
– Elnézést, siettem – mentegetőzött az asszony, de szavaival csak olajat öntött a tűzre.
– Ha siet, menjen haza – rivallt rá újra a fekete sapkás. A rendre utasított vevő védekezőn hátrább lépett.
– Rosszak vagyunk – jegyezte meg csendesen egy mögöttem álló nő. – Önzők.
Egyetértettem vele, és közben azon tűnődtem, mennyivel jobb volt a korábbi jelenetnél az elmúlt napok álmatag lebegése. Milyen megnyugtató volt úgy érezni, hogy itt maradt még valami az ünnepből – ha csak villanásokban is. A fekete sapkás kirohanása azonban kijózanított. Most már egyértelmű volt, hogy nem pergethető vissza az ünnep ideje, az új esztendő megkezdődött, és vele együtt megannyi meddő, értelmetlen küzdelem.