Évad végi kerekasztal
2011-06-24 15:40:04
- Kaáli Nagy Botond
Nemrég véget ért az évad a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, a nyári szünet előtt miniévadra, ennek keretében előadásokra, beszélgetésekre is sor került.
Nemrég véget ért az évad a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, a nyári szünet előtt miniévadra, ennek keretében előadásokra, beszélgetésekre is sor került. Az intézmény előcsarnokában szervezték meg azt a szombati beszélgetődélelőttöt is, amelyen többek között a színjátszás állapotáról, a kortárs drámáról, illetve a művészeti oktatásról volt szó, és amelyen egyaránt részt vettek az egyetem magyar nyelvű oktatói, művészek és szerkesztők, különböző erdélyi magyar színházak, valamint a sajtó képviselői. A harmadik alkalommal megszervezett kötetlen, moderátortól mentes beszélgetésen számos téma, megoldásra váró probléma elhangzott, az első kérdés az volt, hogy milyen irányt kellene szabni az egyetemen zajló oktatásnak, mire van a továbbiakban szükség?
– Biztató jeleket kapunk, mesterképzős rendezőinket már külföldre is hívják dolgozni. Most végzett az első drámaíró szak, kérdés, hogy mi küldjük-e a kéziratokat, vagy tőlünk fogják-e kérni? Kortárs magyar drámákat alig játszanak hazai színházak, és további kérdés, hogy hogyan lehetne növelni a nézőszámot. Az Üvegcipőt annak idején 17.000 néző tekintette meg, mi most ötezernek is nagyon örvendenénk. Van rendező, dramaturg, díszlettervező és impresszáriószakunk is. Kiderül, hogy az utóbbira mennyire van igény a színházakban. Pedig a producer léte szükséges ahhoz, hogy a rendező nyugodtan dolgozhasson. Az impresszárió szakos hallgatók azt tanulják, hogyan kell a lehetőséget megragadni, magukat folyamatosan fejleszteni, a kulturális intézményeket működtetni. Hiányzik a láncszem a gyártó és az igazgató között, e láncszemek lehetnének ők. Az egyik hallgatónk, Sántha Júlia például a marosvásárhelyi Jazz&Blues Club kulturális programfelelőse és a Dzsessz mára igazi kultúrcentrummá vált.
Ami a drámaírást illeti, olyan lehetőségekre van szükség, ahol ezek a szövegek megmutathatják magukat, az új szövegeket ki kellene adni, fesztiválprogramként felolvasószínházi keretek között lehetne őket bemutatni. A Látóban jelennek meg új drámák, jelenetek, romániai magyar dráma, ha csurran-cseppen is, de van. Szükség van a konszenzus kialakítására is az erdélyi magyar színházak között. Három éve próbáljuk összehozni a közös találkozót, sikertelenül. Nincsen egy fórum a neten, a Hamlet.ro nem alkalmas erre a célra. Külön színházi szaklapok itt nem lesznek, egy közös művészeti platformot lehetne létrehozni, ami mögött magántőke áll. Színházi honlapra lenne emberanyag, de nincsen aki azt finanszírozza. A művészetek közötti kommunikációt kellene megoldani, internetes gyűjtőhelyet létrehozni. Jó lenne, ha a színikritikákat össze lehetne gyűjteni egy helyre. A színházak honlapjai borzasztóak, nincsenek frissítve. Fontos a sajtó szerepe is, lényegesek az előadásokról szóló írások. Kudarcorientált társadalomban élünk, nálunk nincs építő kritika, egy negatív kritika pedig akár élet-halál kérdése is lehet. Hiszen a kritika feladata, hogy információt adjon az olvasónak, ebbe az író természetesen a saját szubjektivitását is beleszövi. A támogatások esetében pedig egyértelművé kellene tenni: a támogató azért segít, hogy a művész nagyon jót alkosson. Ezt kellene elérni – hangzott el a nyári szünet előtti beszélgetés során.
