Ez már nem az én világom

Régi nagyvárosok központjában, óvárosában élő szemléltetőórát tarthatnak művészettörténészek. Nem egy közép-európai város őrizte meg gótikus temploma mellett reneszánsz kori épületeit.

Fotó: Nagy Tibor

Régi nagyvárosok központjában, óvárosában élő szemléltetőórát tarthatnak művészettörténészek. Nem egy közép-európai város őrizte meg gótikus temploma mellett reneszánsz kori épületeit. Marosvásárhelyen a barokk hódításától kezdve követhető nyomon az építészet és művészet, vagyonosság és igényesség az egykor felépített és ma még álló épületeinken. A barokk, rokokó, klasszicizmus és – a számunkra oly kedves – szecesszió alakította széppé, egyedivé és kedvessé e közép-erdélyi város főterének arculatát, amelyet mi szépnek látunk, mert egymáshoz tartozunk, észrevétlenül összenőttünk.

Akarva-akaratlanul el kell fogadnunk ennek a városnak a változását, építészeti átalakulását, mert az idő, az élet itt, Kelet-Európa és a Balkán találkozásánál sem állt meg. Egyik internetes bejegyzésben olvastam nemrég ennek tudományos összefoglalását: „Az élet a világ fejlődésének folyamata”.

Ennek a világfejlődésnek a nyomait látom és tapasztalom nap mint nap főtéri barangolásaim alkalmával. Még november első hetében a virágpiacként működő tér közepéről vettem szemügyre az egykori Csizmadiakészítő Társaság épülete és a Transilvania szálló közé beszorult rideg bankpalotát. A sokszínű udvarfalvi krizantémok között állva szomorúan állapítottam meg: ez már nem az én világom. Barna vaskeretekbe foglalt sötét üvegablakok és fehér műmárvány épületszegély, ami így együtt elütő, rideg és idegen a főtér hangulatában.

Mintha egy kicsit az ott élők is éreznék mindezt, mert elkezdték alulról fölfelé „felöltöztetni” különböző reklámtáblákkal és színes feliratokkal. Ha nem is teszik szebbé az épületet, legalább eltakarnak valamit ridegségéből, és kíváncsivá teszik az arra járót. Végül is éppen ez a célja és haszna a reklámtábláknak, kiírásoknak.

Engem is kíváncsivá tettek a feliratok, s közelebbről szemügyre véve, érdekes világ fogadott: Idea Bank, Money Gram, Romstal Leasing, Vienna Insurance Group. Pár év múlva a most még óvodás unokám a főtéren sétálva fogja az angol szavakat tanulni: money, leasing, bank, vagyis: pénz, bérbeadás, pénzintézmény. Sehol egy angol szó az emberségről, ölelésről, barátságról, virágokról, szeretetről, örömről és kacagásról.

Szomorú jövőképpel emelem tekintetem az ég felé, s onnan leköszön rám kétszer is fölírva, teljes ablakot betöltő betűkkel: FOR RENT (kiadó), s a néhai jeddi Kovács (japán) Lajos bácsi jut eszembe, akinek udvarán először találkoztam igazi pávával. Ő mesélte el huncut történetét, amikor a megyei lapban megjelent az apróhirdetés, hogy a Borsos Tamás utca egyik családi házánál német juhász kutyakölykök eladók. Lajos bácsi bekerékpározott Jeddről a városba, becsengetett a Borsos Tamás utcában lévő házhoz, megbámulta a kicsi kutyákat, majd a kíváncsi hölgyhöz fordulva így szólt: Csak azért jöttem, hogy megmondjam, rám ne számítsanak.