2024. május 11., szombat

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Feljutni vagy nem feljutni? – ez itt a kérdés! A marosvásárhelyi kosárlabdasport szurkolói számára legalább is, hiszen jó ideje már, hogy a sportág – az egész megyeszékhelyi sporttal egyetemben – bizonytalanságban sínylődik, és szomorúan kell megállapítanunk, hogy az új városvezetéssel sem tűnik rózsásabbnak a helyzet.

Egy dolgot mindjárt az elején tisztázni kell, hiszen szinte általánosan elterjedt vélekedés, még a csapat keretében is, hogy a szövetséghez egyelőre (az ismét, most már június 24-ére elnapolt közgyűlésig, amikor véglegesítik a csatlakozott klubokat) ideiglenesen társult CSU Medicinának nincs feljutási joga. Mindezt arra alapozzák, hogy amikor néhány éve egyetlen közös bajnokságot szerveztek minden felnőtt csapatnak, akkor született egy olyan szabály, hogy az ideiglenesen csatlakozott klubok abban az idényben nem vehetnek részt a rájátszásban (emlékezzünk, akkor ez a Marosvásárhelyi CSM-t érintette). Ennek a szabálynak az alkalmazása azonban jelen esetben okafogyott, hiszen a közgyűlés után a CSU Medicina is végleges tagja lesz a szövetségnek, így az ősztől indulhat az élvonalban. Mindezt megerősíti az 1. liga szabályzata, amely tételesen kimondja, hogy amennyiben valamelyik élvonalbeli klub második csapata végezne erre jogosító helyen, akkor nem vehet részt az osztályozó tornán. Szó nem esik arról, hogy ideiglenesen csatlakozott klub ezt nem tehetné meg. Igaz, az osztályozó tornát azóta törölték, de ez csak annyit jelent, hogy csikócsapat nem juthat fel, mindenki más igen! Mi több, a szabályzatban az is benne van, hogy az az együttes, amely részvételi jogot szerez az élvonalbeli bajnokságban, de mégsem vállal szereplést a Nemzeti Ligában, elveszíti a jogot, hogy jövőre beiratkozzon az 1. ligába! 

A CSU Medicina számára tehát a döntő torna első két helyének egyikén végezni a feljutást jelenti! Márpedig az eddig látottak alapján erre minden esélye megvan. 

A CSM Ploiești ellen a múlt hét végén elveszített mérkőzés paradox módon ezt a meggyőződésünket erősítette meg. A fiatalok kicsit megilletődtek az ellenféltől, a palánk alatti teret az ellenfél uralta – magyarázta a kudarc okait George Trif edző, aki elismerte, hogy csapata az átlagosnál gyengébben játszott. Steff és Kilyén személyes okok miatt hiányoztak – közölte, illetve a palánk alatti hiányosság egyik oka az volt, hogy két magas ember is enyhe sérüléssel küszködött. Nem kellett azonban túlzott szakértelem azonban ahhoz, hogy látszódjék, Ploiești egyáltalán nem az a félelmetes ellenfél, simán legyőzhető, ha a CSU Medicinának teljes a kerete, és picit jobban összpontosítanak. Miután pedig a többi ellenfelet az alapszakaszban legyőzték, miért ne tehetnék ezt a döntő tornán is?

A marosvásárhelyieken kívül a CSM Ploiești és két bukaresti csapat, a Rapid és a Știința célozza az élvonalat – mondta el George Trif, és nem mindegy, hogy hol lesz a döntő torna. Miután megnyerte az alapszakaszt, Ploiești-nek, úgy tűnik, ennek alapján nagy esélye van megkapni a rendezési jogot. Ismét a szabályzatra hivatkozunk. Ebben az áll, hogy osztályozó tornát (amelyet, emlékeztetünk ismét: töröltek) az első liga győztese rendezheti. Arról azonban egy szó sem esik, hogy hol kell az ezt megelőző döntő tornát játszani, és hivatkozhatnak-e erre a ploiești-iek. Ugyancsak lényeges tényező, hogy a kiírás szerint a mérkőzéseket öt egymás utáni napon játsszák, és ez fizikailag nagyon megterhelő – vélte a szakember, aki szerint a harmadik napon már egészen biztosan nem lesznek képesek a játékosok ugyanolyan szinten teljesíteni, mint az elsőn. Így tehát az sem mindegy, hogy milyen sorrendben játsszák a mérkőzéseket. A feltételek azonban mindenkinek ugyanazok, és az erőnlét rendkívül fontos (sőt, nagy valószínűséggel meghatározó) tényező lesz.

A csapat mindenesetre minden mérkőzésen a győzelmet szeretné, ehhez nem fér kétség, azonban feltevődik a kérdés, hogy mi lesz, ha valóban az első kettő között végez? Lesz-e pénz arra, hogy tisztességesen helytálljon a legjobbak között, hiszen egészen más anyagi vonzata van, mint az 1. ligának? Márpedig a sportág játékosai és szakvezetői éppen azért váltottak klubot, mert a város képtelen volt biztosítani a CSM keretében a hátteret. Az egyetemi klubnál pedig 2020 végéig sikerült megoldani a támogatást, január óta a játékosok és az edzők egy fityinget sem kaptak. Márpedig a nyáron központi kérdés lesz, hogy miből mit és mennyi az annyi. 

Hahó, kedves politikusok, hahó, kedves vállalkozók! Nehéz megérteni, hogy Marosvásárhelynél sokkal kisebb városokban van pénz a sportra, csupán itt nincs. Miért?

Fotó: A CSU Medicina közösségi oldala

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató