A múlt részben bemutattuk a nők bő ujjú, magas nyakú, szépen díszített ingét. Ennek a fehérnemű folytatása a mell alatt megkötött fehér alsószoknya, mely régebb bokáig, később ládszárközépig ért. A mell alatt ráncolták, s aljára körbe csipkét varrtak. Adatközlőink emlékezete szerint a hosszú ruha alá csak egy alsószoknyát, „fehérfersinget” vettek fel. Amikor a szoknya megrövidült, már kettőt, s egyes adatközlők vallomása szerint hármat is viseltek. A legalsó szűkebb volt, a legfelső alsószoknya bő szabású, mindeniket csipke szegélyezte, és szégyen volt, ha kilátszott a felső fersing alól. Mindig fehér színű volt, előbb házi gyapotszőttesből, majd gyolcsból készült. A 30-as évektől viselt fehér „száras bugyit” is csipke szegélyezte. Az ingre és alsószoknyára vették fel felsőruhaként a lájbisfersinget. Gazda Klára néprajzkutató így ír róla: „A megszabott szoknya empire befolyásra kialakult változata volt az emelt derekú mellényhez varrt lájbisfersing, melyet Marosszék mezőségi részén és a Felső-Maros mentén őriztek meg”*. Anyaga a házimunkákra, mezőre kenderszőttes, az ünneplő pedig egyszínű delinszőr finom vékony gyári szövet. Az idősek emlékezete szerint élénk színeket nem használtak, csak egyszínű sötétebb kék, zöld, bordó, szürke, kávébarna, fekete anyagokat. Az apró mintás szövet csak késői ritka jelenség volt, az idősek pedig soha nem vetették le a hosszú, fekete ruhát. Minden lány maga választotta ki a neki tetsző színt, hogy ne legyen a többiekéhez hasonló, hanem kitűnjön benne. Anyagát Régenben vásárolták meg. Elöl, a lájbi nyílásán és a szoknya sliccén át bújtak bele a fersingbe. Ráncolva levarratlan rakásokkal vagy szembenéző hólokkal varratták meg, s így illeszkedett a lájbihoz.
A lájbi és a fersing ugyanabból az anyagból készült. A lájbit olyan mélyen vágták ki, hogy az ing elejének szép díszítése érvényesüljön. A lájbi kivágása lehetett kerekded vagy sarkain enyhén szögletes, a fényképek is ezt tanúsítják. Pántja a vállakon keskeny volt, s minden lány más-más módon díszítette ki. A kivágás körben bársonyszalagból cakkozott, de néha e szalag csak sima maradt. A fekete bársonyszalag karcsúsító szerepet is betöltött, fentről lefele keskenyedett a melleken. Volt fehér zsinórral díszített is, de csak ritkábban. Az idősek fekete lájbiján nem volt díszítés. Gombokkal vagy kapcsokkal csukódott. A hozzávarrott fersing legaljára tízcentis bársonyszalagot varrtak, felette tíz centivel vékony másfél centis fekete szalag szaladt körbe, ami néha selyem is lehetett.
A fersing elé kötényt kötöttek. A legrégebbi fehér gyolcsból, a módosabbaknál fehér selyemből készült, szögletes sarkokkal, s körben csipkeszegéllyel. Egyesek hajtásokkal díszítették az alját, mások mintát kopíroztak és hímeztek rá egy-másfél centis sorban. Az 1940-es években a tánchoz egyszínű selyemkötényt kötöttek, a fersing anyagához találó színben. Fekete fersinghez fekete kötény illett, csipkével szegve. A kötényt nem hátul, hanem oldalt, bal felől kötötték meg, a pánt vége kiszélesedett, és csipke díszítette.
Híres varrónők voltak néhai Szakács Ilus és Muresán Rózsi és a ma is élő Szavina Aranka. Meg kell említenünk Szakács Gyula szabó nevét is.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
