Fémek fényei

Marosvásárhely jelentős, neves és nívós képzőművészeti életében is ritkán látott szépségű tárlat nyílt múlt hét csütörtökén a Maros Megyei Múzeum várbeli galériájában. Rozsnyai Béla marosvásárhelyi születésű képzőművész tért haza és nyitotta meg kiállítását a múzeum szervezésében, 25 év után újra itthon mottóval.

Fotó: Nagy Tibor

Marosvásárhely jelentős, neves és nívós képzőművészeti életében is ritkán látott szépségű tárlat nyílt múlt hét csütörtökén a Maros Megyei Múzeum várbeli galériájában. Rozsnyai Béla marosvásárhelyi születésű képzőművész tért haza és nyitotta meg kiállítását a múzeum szervezésében, 25 év után újra itthon mottóval. Az 1988-ban Dániába menekült, majd Magyarországon letelepedett alkotó számos nemzetközi képzőművészeti díj birtokosa, gyűjteményes tárlatának szépsége, a művész kreativitása megragadó. Szobrok és ékszerek című kiállításán kisplasztikáit, ékszereit, illetve szobor-ékszereit, valamint ékszer-szobrait tekintheti meg a közönség. A teljes telt házas tárlatnyitón elsőként Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója üdvözölte a megjelenteket, majd a tárlat méltatója, Gáspár Sándor vette át a szót.

– A kiállítás nem jöhetett volna létre a Maros Megyei Múzeum segítsége nélkül, hiszen a megfelelő tárlók hiányában nem lehetne úgy a közönség elé tárni sem a szobrokat, sem az ékszereket, hogy szépségük méltóképpen érvényesülhessen. A tárlaton elsődlegesen a fémek, másodsorban, de nem másodlagosan a fények jelentik az újdonságot. Rozsnyai Béla 1983-ban általános feltűnést keltett meglepő alakzataival, amelyeket szokatlan anyagokból épített szobrokká, és akkoriban még nem vehettük észre, hogy a művész nem csupán a nonfiguratív, új formai nyelvet kereső törekvések egyik képviselője, hanem munkái sokkal mélyebbre igyekeznek hatolni. Az anyag lehetőségeinek a megismerésére törekszik, őszintesége olyan csodálatos formagazdagságot eredményez, amely a világ részeinek együvé tartozását bizonyítja. A hétköznapi tapasztalat élményeinek ritka pillanatait tartósítják alkotásai.

Alkotói univerzuma csíráiban itt, Marosvásárhelyen formálódott. Mindig nemes anyagokkal dolgozott, amelyek méltó versenytársai az időnek.

Alkotásaiban a plasztika hagyományainak folytatását érezhetjük. Műveinek alapvető jellemzője az őszinteség – a fény, a forma, a szín, adott esetben a vonalak, síkok, ívek és a mozgás is mind a szobrot alkotó anyag természetének megfelelő, annak tulajdonságait megmutató módon jelenik meg. A mozgás csak kiegészítő eleme a szobornak – a plasztikai megfogalmazás az elsődleges, a mozgás alkalmazása ehhez segítség, de nem alapcél. Eddig a fém erejét, szívósságát, tartósságát, súlyát érzékeltették a művészek. Rozsnyai viszont a fémnek azokat a tulajdonságait hangsúlyozza, amelyek rokonítják más anyagokkal. Elsősorban a rugalmasság az, amit megjelenít. Akár közvetlenül, amit kinetikus megoldásnak tekinthetünk, akár közvetve – hajlítással, ívek, feszített felületek létrehozásával. A másik tulajdonság, amit felhasznál, a képlékenység. A fémet olvasztani, gyúrni, alakítani lehet, amíg azt fejezi ki, amit akarunk, és a művész társítani is szokta kővel, másik fémmel, ami kiemeli a kontrasztot.

A világ egységét érhetjük tetten alkotásaiban. Nem véletlenül tenyérnyi méretű a kiállítás legmonumentálisabb műve – a fehér hegyen (kövön) görcsösen kapaszkodó, ugyanakkor diadalmasan ágaskodó fa – elfér bármelyikünk markában. És éppen kicsinysége érzékelteti velünk, emberekkel, hogy saját sorsáért milyen heroikus küzdelmet vív a sorssal, a természettel az a pöttöm fa, vagy akár a hegy is, hiszen úgy aránylunk mi e szoborhoz, mint a valóságban a hegy mihozzánk.

A tárlat leglátványosabb műve, a legkisebb fuvallattól is lengedező acélvirág sem virág, vagyis nem virágnak látjuk, hanem virágot formázó acélnak. Amikor alaposabban megvizsgáljuk – rácsodálkozunk, körbejárjuk, megérintjük és megsimogatjuk – akkor ámulunk el, hogy Rozsnyai mennyire merev, egyenes és szögletes elemekből tud létrehozni olyan kerek vagy gömbölyded felületeket, amelyek nem a szervetlen, hanem a szerves világra jellemzőek.

Ékszerei önmagukban miniatűr szobrok, amelyek kiegészítőként szolgálják viselőjüket. Több szobrának a hegye ékszer – nyakba való medál, de ez az ékszer egy másik szobornak a kiegészítő csúcsa is, amely nélkül az csonka lenne. Munkáinak természetelvűsége, erőteljessége, anyagtisztelete azok a tulajdonságok, amelyek a legjobb erdélyi képzőművészeket is jellemzik, és éppen ezért ezt a plasztikát éppen úgy erdélyi művészetnek tartom, miként a látványosan hagyományos elemekből építkező képjeleket.

Rozsnyai Béla alkotói pályája Marosvásárhelyen indult, Dániában teljesedett ki. Munkáiban a megjelenő anyagok saját magukat mutatják be, egy régi könyvsikerre utalva mondhatjuk – így hűek önmagukhoz, de hogy Rozsnyai Bélától is idézzek – így méltóak az időhöz. Mindannyian a régmúlt időhöz viszonyítjuk magunkat, de tükröt a saját időnk tart nekünk – mondta a méltató, majd méltó tárlatzárásként a művész mutatta be kiállított munkáit a közönségnek.